Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Ferdinandy György: Huszonöt éves a Szomorú Vasárnap (esszé)
FERDINANDY GYÖRGY Huszonöt éves a Szomorú Vasárnap „Kevesen tudják, bogy az emigrációban megjelenik egy titokzatos vicclap” — írja 1965-ben a Kanadai Magyar Élet. „A címe: Szomorú Vasárnap. Senki se tudja, hol készül, nincs szerkesztősége, nincs kiadóhivatala, és nincsenek előfizetői ... A Szomorú Vasárnapot valahonnan küldik.” „Egyesek” — toldja meg a Bécsi Magyar Híradó — kitűnő történészünket sejtik a „gyalázkodó névtelen levél” mögött, ahogyan a lap magát tréfásan nevezi. .. Várjunk türelemmel, italán egy szép napon (hogyan? hogyan nem?) nekünk is meghozza a ipósta.” Várakozni bizony ma már nem érdemes: a Szomorú Vasárnap tizenkét száma 1962 és 1972 között jelent meg, vagyis az idén negyedszázados lap immár tizenöt éve halott, Azok, akik „kitűnő történészünket” — feltehetően Gogolák Lajost — sejtették a névtelen levélíró szerepében, ugyancsak tévedtek. A Szomorú Vasárnapot nem a politikai emigráció hozta létre, ellenkezőleg, bizonyos fokig éppen ennek kifigurázására jelentették meg — 1962-ben — nyugati egyetemeken tanuló magyar diákok, túlnyomórészt ötvenhatosok. A nyugati magyar irodalom mai derékhada huszonéves volt ezekben az időkben. A hatvanas évek elejére ezek a 'fiatalemberek megtanulták a befogadó országok nyelvét, jobbára be is fejezték egyetemi tanulmányaikat. Figyelmük ettől kezdve egyre inkább a magyarnyelvű írásra összpontosult, ekkor dőlt el, kik azok, akik idegen környezetben is vállalják a magyar író nehéz szerepét. Ezeknek — számuk nem nagy: szelte a világban alig több mint kéttucat ember — hamarosan rá kellett jönniük, hogy kemény fába vágták a fejszéjüket. Nem volt fórumuk, nem volt lehetőségük megismertetni első próbálkozásaikat. Igaz, hogy a müncheni Üj Látóhatár nyomán több magyar újság megnyitotta előttük hasábjait, ez azonban távolról sem volt elegendő. A közönséggel találkozniok pedig csak a politikai emigráció intézményein keresztül lehetett. Csakhogy az idősebb korosztály fülének bántó, disszonáns volt a fiatalabbak irodalma, ezek pedig viszolyogva vettek részt olyan rendezvényeken, ahol egy számukra idejétmúlta politizálás és irodalmi dilettantizmus kevereditek immár több mint egy évtizede. Ezt a környezetet megbántani igazságtalanság lett volna: ha közönséghez akart jutni az ember, nem ás lehetett. így történt, hogy a felgyülemlett feszültségekből — bölcs mértéktartással — nem szakítások születtek, hanem egy kőnyomatos, kamaszosan vigyorgó folyóirat. A Szomorú Vasárnap első száma 1962 decemberében jelent meg. Műfaja „gyalázkodó névtelen levélből” — „időszakos lelki kalauzzá” szelídült az évek folyamán. Az alcím mindvégiig, változatlanul: „Az emigráns élet képtelen melléklete.” 532
