Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Rácz Péter: Érvényes színház (esszé)
Melis László zenéje az előadás alapvető, funkcionális eleme. A darab legfontosabb szervezőelvének, az ellenpantozásnak a szolgálatában áll: a szöveg tartalmát a zene jellege ellenpontozza. Az előadás leegyszerűsített alapkoncepciója: a modern 20. századi szöveg és a 18. századi, Bach-stílusú zene egymásrajátszása. Az eredmény: hátborzongató és édes simogatás az irónia karnyújtásnyi távolságéból. Eltérően a Drámai események teljesen önálló műfajt (képviselő videováltozatá- tól, A mosoly birodalma videón sokkal kevésbé tekinthető önálló műalkotásnak. Alig történt több, mint hogy a színpadi előadást mágnesszalagra rögzítették. Azt is úgy, hogy a teljes színpadképről egyetlen totál selm készült. Holott a színházi előadás varázsát az adja, hogy az eseményekkel túlzsúfolt színpad egészét és valamelyik apróbb részletét egyszerre láthatom. A képernyő előtt így nem lehet érzékelni az egész játék atmoszféráját, amelyet különösen akkor hiányol a néző, ha látta a színpadi változatot és tudja, hogy a kaiméra az adott pillanatban éppen miről maradt le. Jelesék nem jószántukból mondtak le a jobb eredményről: mindössze egyetlen éjszaka és egyetlen kamera állt rendelkezésükre a felvételhez (ezért is látunk csak három snittet). De azt is tudni kell, hogy videón nem teremthető meg a színpad totalitása, ha a darab úgy van megrendezve, hogy a színpad különböző -részein egyidejűleg történnek fontos események. Mindez nem jelenti azt, hogy a video- változat nem tartalmaz fiimi megoldásokat. Például szellemes, hogy a színészek a megszokotthoz képest fordítva, a nézőtérnek háttal állnak föl a színpadon, és mögöttük végig látható -a kivilágított nézőtér és a széthúzott függöny (kár, hogy a végén a háttér nem sötétedik el). Jól követi a kamera a két, körtáncot járó lány, vagy a bort-búzát-békességet jelenet férfijának mozgását, és szép a szoborária képkivágása is. Hogy nincs színpadi totálkép a színpad tengelyébe állított kamerával fölvéve, abból az következik, hogy a félközeli és közeli képek jutnak nagyobb szerephez. Az említett kameramozgásokon kívül ez, és a világítás okozta különleges effektusok jelentik a videováltozat jellegzetességeit. A színpadon tizenöten vannak. A két néven nevezhető főszereplő a fogoly (Kiss Erzsébet) és a rendőrfelügyelő (Kistamás László). Mögöttük állnak énekes altere- góik (Lukin Katalin és Lukin Zsuzsa). „Az ő szájukban rend van”, tiszta énekléssel ismétlik a főszereplők alig artikulált szövegét. De nemcsak ez a dolguk, hiszen elő- és utóénekelnek, vitatkoznak, összejátszanak és szétjátszanak társaikkal, olykor pedig teljesen önálló szerepre vállalkoznak. Mindenesetre kenhetővé teszik ezt a negédes világot, ami a börtön világa. Egyébként a fogoly és a rendőr szerepe sem csak prózai szerep: ők is énekelnek, máskor meg recsegnek, köhögnek, nyekegnek, dadognak, affektálnak, deklamálnak, csettintenek, vigyorognak, nyüszítenek, nyöszörögnek, vinnyognak, szűkölnek és táncolnak. összművészetet, totális színházat játszanak. Főleg akkor érvényes mindez, ha a kórust alkotó és egyéb egyéni szerepeket játszó többieket is ideszámololm (Bubnó Tamás, Czeizel Barbara, Czene Csaba, Csa- la József, Hajnóczy Csaba — helyette később Szilágyi Lenike —, Lukács Judit, Molnár Ildikó, Monyók Ildikó, Scherter Judit, Szegvári Zoltán, Unoka Zsolt). Szándékosan nem minősítjük a játékukat közép- és felsőfokokkal, hiszen egyértelműen és elsősorban csapatmunkáról van szó. Ritkán történik meg, hogy szinte a semmiből, egy koncepcióját következetesen megvalósítani képes művész tevékenysége nyomán létrejön és sikerrel működik egy társulat. E csoport szellemi elődjének bizonyos fokig a már tizenegy éve nem itthon dolgozó Halász-féle Kassák Stúdiót tekinthetjük (ma már két színházuk működik New Yorkban). Talán nem is a rokonság, hanem a hasonló minőség miatt jut eszembe az összehasonlítás. Jeles András tehát már háromszor próbálta zavarba hozni a magyar színházi életet különös darabjaival. De a magyar színházi élet — becsületére ne legyen mondva — nem jött zavarba. Hosszú ideig a füle botját sem mozgatta, holott Jeles darabjai már tömegeket vonzanak a művelődési házakba és a stúdiószínpadok nézőterére. E tömegek, a Monteverdi Birkózókor eleinte maroknyi, később lavinaszerűen gyarapodó 470
