Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Váczi Tamás: Nádasmenti csillag (Ismeretlen diák levele) (próza)
súlyúak voltak, hiszen keresztül és kasul többször bejártuk az «egész várost, sőt volt annyi furfang benne, hogy tudta a műszakváitások idejét is, tehát például ebbe a pályaudvari üzletbe ekkor már másodszor mentem be ás miután kiokosi- tott az eladónő, hogy hány lejre «kérjek nápolyit a «pénztártól, egy zacskóba elrejtette eddigi «életem legértékesebb vaját, el is neveztem ezt a vajat hazafias vajnak, miközben persze erősödött bennem az émelygés és azon «törtem a fejem, hogy mit esznek a románok, de ez már nem az a nyár, amikor a főtt kukoricát elosztjuk barátsággal, de «miért nem az a nyár, nem tudom, csak azt tudom, hogy «az emberek körülöttem egyre inkább elaljasultak, s ah-ol «valamikor még kedvesség vett körül, ott most már gyanakvással és mo-gorván «néztek a szemembe ezek a magtépett komondorok, akik egyre szürkébb és arctalanabb áradással özönlöttek a «Szamos hídján, a Sétatéren, s a vasútállomás felé vezető sugárúton, ahol ma már jobb ha gyalo,g vágsz neki a távolságnak, mert a tömegközlekedés kibírhatatlan, kiszá«miftihatatlan és életveszélyes; nem is akarom elhinni, ahogy «megj«elenik előttem Kolozsvár régebbi arca, s vdssza«go«ndo- lok a hajnali megérkezések utáni 'íelej'thetetlen sétáimra az ébredés előtti város néptelen utcáin, ahol csak a tejesauitók jártak s néha a mentők, «és el kellett ütni az időt a személyvonat -indulásáig; puha la Na«da«§el, mondta a j«egy- kiadón-őnek, mert az «előttem álló ember azt mondta: pina la H-uedin, s nem tudtam a nő szeméből kifürkészni, hogy milyen nyelven is beszélhettek megszületéséről ahogy «ott ült a rettenetesen homályos, csótányirtószagú és dermesztő fényű csarnok j-egykiadóf-ülkéjében; hajában az éjszaka csillagképei s körötte az őstenyészet mélyzöld kuszasága, a szenvedélyek kráterei és tótjai egy titokzatos de oszthatatlan «mélyrétegbe «vezettek, ahol méla halak úsznak fénynélküli ragyogá«sban, s az álmok vizivilágának alaktalan növényei közül vadcompók riadnak élő, — §apte lei, válaszolta és elémcsúsztatiba a vonat- j«egyet, «meg a tízesből visszajáró pénzt, s ezalatt jól megfigyelhettem ujj«a- in a körömlakk színét, ami több árnyalattal különbözött az általam addig ismert vörösöktől, dehát «ez így szokott lenni, ha az «ember idegen országba megy, ahol persze «a benzin, sőt még a szemét szaga is más, csakhogy az a különös, kétszeresen «is különös, «hogy ez az ország olyan «nekem, mint neked mondjuk a házatok, ha arra jársz nem tudsz nem oda «nézni, «tizenhat vagy «tizenhét éves korodig ez volt számodra a minden, ahol úgy «ismerted «a tárgyakat és növényeket «és köveket «és embereket, ahogy sorsod angyala figyel «téged; különös fénytörés, «érzéki csalódás áldozatának éreztem magiamat, mintha enyém lett volna az, ami nem volt az enyém, és elveszítettem volna azt, ami az «enyém volt, s éppen lényed volt az a «híd, melyen «keresztül «eljuthattam vo«lna abba a (birodalomba, ahol felolvadnak vagy feloldódnak ezek az .antinómiák, ahol örök napfényt aratnak, s a kévék és rudasok és kazlak között töretlen gyönyört «osztoga«tnak, abba a birodalomba, amiről azóta nemcsak az derült ki, hogy nincs, «de hogy talán sohase .lehetett volna; akkor persze ezt még nem sejte-ttük, csak vártuk a személyvonatot, mert kifáradtunk a sok gyaloglástól, a város szélétől ki, ki a kopár dombok közé, föl az egyik völgybe, Mérába, ahol tornáca alá húzódva feketeribizlibort szürcsölgetett a falu «tisztelendő ura, s ezt a «csodálatos nedűt megosztotta velünk, amitől egészen megkótyagosodtunk; és azóta is, akárhogyan végigvitt vagy hozott a vonat azon a szakaszon, mindig hatalmába kerített az a varázs, jofobanmond- va az a rosszullét, Kisfoács, Szucság, Méra, Nádas, Nádas, M«éra, Szucság, Kis- bács, és a töltés mellett a poros országút, az őrházak és a két sorompó, és a focipálya és azok az őrjöngő .topolyák, igen, a topolyák, egyedül ezek a fák 431
