Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Váczi Tamás: Nádasmenti csillag (Ismeretlen diák levele) (próza)

ton sülő .húscxk illata csiklandozta, a husihoz, mintha csak a Balkánon lettünk volna, sok nyers paradicsomot és kenyeret szolgáltak, ami ürügy vagy alkalom volt arra, hogy megkérdezzem tőled, valójában hol vagyunk, a nyugati Európáiban, mert erre mutatott a sok fiatornyos református templom, a városok patinás könyvtárai, az embereik szavai közt fellelhető fordulatosság és műveltség, avagy Európa másik részén, ahol minden egyre távolibb és megközelíthe- tetlenebb; ez nem kérdés volt, válasz, ide meg kellett fogalmazni, mert nekünk és helyettünk nem fogalmazták meg: hallgattak apáink az Európa testén éktelenkedő hatalmas repedésről, mondom, akikor együtt kavarogtak ezek a lehetőségek a füsttel és kérdésekkel és gondokkal és reményekkel, hogy mégiscsak ember módjára visszatérhettünk majd oda, ahhoz a táblához, amit ha közelebbről és tüzetesebben kezdenénk vizsgálni, egy idő után észrevennénik valami halvány derengést, valami bizonytalan áttűnést, minthogyha hó esne hóra, a fehérrel keretezett mélykék festékréteg alatt fciolvashatóvá válna egy lefestett szó: Magyarnádas, ahol, tegyük gyorsan hozzá, már alkkor is románok laktak, amikor ezt az átfestést nem először és nem is utoljára hajtották végre a királyi magyar államvasutak vasutasai, erre mondtad, hogy mindez történelmi lecke nemcsak fiúknak, s szinte szívből nevettünk azon, hogy az átfestést is megelőzte már egy másik átfestés, sőt az a még korábhi átfestés is átfestés volt már, mert Magyamádas mióta vasút jár egyáltalán a Nádas-patak mentén, csak azóta háromszor cserélt gazdát, ahogy az egyik ember a faluban mondta, rettenetes dolog, hogy mit művelt e zer k ilen cs z ázhús Zb an a ceruza; ceruzának nevezni a politikai akaratot és ceruzavonásnak az államhatárt, ott .hallottam először, miiként szántásnak mondani is csak azok tanulhatták meg, akiknek sokszor a körmükre alkart már égni a parázs, a zsarátnok, akiknek a körmükre akarták égetni mindenféle semmiségért, azért .például, mert két magyar ember, mondjuk mint vevő és eladó Kolozsvárt az Aliment.araban nem az állam, hanem az anyanyelvén próbált meg egymással beszélgetni arról, hogy miért lehet vajat kapni, ha nem lehet, vagy .fordítva, de ez már jóval később történt, amikor már nyomod veszett, egyszerűen nem tudtam, mi történhetett veled, az autóbusz elment a házatok előtt, és a ház ott állt az országút mellett, ugyanúgy, mint azon az első nyáron, amikor kezünket átmeiegítette a töltésről szedett kő, ott állt az országút mellett szürkén .és bánatosan: gazdátlanul, mert eltűnt az egész család, apád is, anyád is, húgod is, te is, a nyár is, de hová; ekkor már kialakulóban volt az a szokás, hogy öreg ismerősömmel, aki ha kellett, hát 'bújtatott is, csak meg ne szakadjon a barátság, csak el ne szakadjanak azok a hajszálgyökerek, melyek összekötnek .bennünket és a föld alatt mégis egymásba kapaszkodnak: a nádasmenti .csillag és a ibükkalji lapos, tehát ketten jártuk Kolozsvár összes Alimentara nevű élelmiszerüzletét, akárhányszor meglátogattam őt, vagyis az emlékeimet, vagyis azt a hiányrengeteget, melynek miniden egyes szál fenyője egy-egy megbújó vagy menekült magyar; ezt nem lehet másképpen nevezni, tehát az volt immár a szokás, hogy minden üzletben vettem az öregnek egy fél kiló cukrot és egy fél liter olajat, mert útlevélre adtak, ide jutottak már, és még, és az öreg kint álldá- gáit .az Aliimentara előtt az egyre sűrűsödő hóhullásban a hátizsákkal, az egyre súlyosbodó és éntébesedő hátizsákkal, és minden sikeres vásárlással egyre szélesebbre nyílt a mosoly az arcán, mert nyilván arra gondolt, hogy most már a riibiz- libont is meg tudja majd csinálni, jut cukor a kömónymagteába, és .lesz mivel sütniük, és az örömök öröme a pályaudvarral szemben lévő Alimentaraban ért bennünket, ahol szert tudtam tenni egy csomag vajra is, addigra lábaink már ólom430