Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Erdődy Edit: Sors és szerep (Márai Sándor: A kassai polgárok című drámájáról)
selymet, ékszert, illatszert, fűszereket, szőlővenyigét, velencei gránátposztót. A magyar katona volt, védte a földet és a telepet.” (...) „Ma itt a város és jogot akar.” Majd János mester kér szót: monológja, azaz nagyáriája a polgárság történelmi szerepének és küldetésének nagyszerűségét, a polgári életforma magasabbrendűségét hirdeti. Szónoki beszéd ez a javából, de jelen esetben retorikája dramaturgiaálag teljesen indokolt, hiszen a kőfaragó nagyközönség, Kassa polgárainak színe-java előtt fejti ki nézeteit, hogy meggyőzze hallgatóságát a polgári életeszmény erkölcsi és gyakorlati fensőbbrendűségéről, tehát közvetve arról is, hogy jogaikért harcolva ezt a magasabbrandű életformát is védelmezik „A polgár messzire néz, és látja, hogy mindenfelé ő építi az új világot. A paraszt és a polgár. (...) Ki építi a várakat és városokat? A paraszt és a polgár. Ki emeli magához a parasztot, ad neki városi jogot, amerre nézel? A polgár. Ki építi a házat, amely több is, mint kőrakás? A polgár. Nézd meg a lovagi várakat, miféle laz élet a falai között? Tivornya, lebzselés és kapzsi harcok. Nézd meg az életet a falak között, amelyekét a polgár emelt házai köré. Dicsérjük istent, keresztény rend szerint.” Ismét a kórus következik: szaggatott, rövid, szinte vészjóslón kopogó közlések derítenek fényt a jogtiprásra, mely a várost fenyegeti. A nevét! Mondd a nevét! felszólítás felel refrénként minden egyes közlésre, a türelmetlen polgárok ajkáról. Az egyre gyorsuló ritmusban zajló jelenet feloldása: Petrus, a főbíró felolvassa a polgároknak a király üzenetét, mely hírül adja, hogy Kassa városa királyi ajándékként Omodé nádor birtokába került. A polgárok a döntést nem fogadják el, s önerejükből fegyverkezni kezdenék, hogy megvédjék a város jogait, a „hűség a királyhoz” parancsa és kötelme mellé a „hűség jogainkhoz” nem kevésbé kényszerítő parancsát állítva. „Aki jogot véd, nem zendül, uram”, felelik a főbíró vádjárta, aki az ellenállást zendülésnek bélyegzi. Omodé nádor véres üzenetére, mely kényre- kegyre való megadásra szólítja fel Kassa polgárait, maga János mester adja meg a választ: „Mondd meg a királynak. Mondd meg a nádornak és pereputtyának, hogy jog nélkül nincs emberi élet. Ezt üzenik Kassa polgárai.” Azért idéztük részletesebben a második felvonás második képét, mert kevés hasónlóan virtuóz módon szerkesztett jelenetet találhatunk történelmi drámáinkban. Olyan jelenetet, mely egy sok szólamból összetevődő közösség konfliktusát, vívódását és döntését ábrázolja, melyben nem puszta gondolatok és eszmék csapnak össze, hanem ezek az eszmék egy valóságos történelmi helyzet lét- és sorskérdéseiként, egyének sorsában konkretizálódva kapnak formát. A harmadik felvonás már nem tudja megismételni ezt a bravúrt. Csökken a feszültség, a dolgok itt már csak megtörténnek a hőssel. Feleségét, Ágnest két mar- talóc vélt kincsek reményében megöli, s a hírhozók már csak a holttestnek mondhatják el, hogy férje megölte a zsarnokot. Közben Genovéva is eltűnt, „eltáncolt a széllel” az éjszakában — a hős magánya végleges. Tettéért a történtek után hat hónappal, a kassai tanács üléstermében kell majd felelnie, amikor a királyi bíróság felmenti Kassa polgárait a zendülés vádja alól. István püspök azonban a nádor gyilkosának személyére is kíváncsi, s a gyilkos szerszám, a véső a szobrászra vall. János mesteren beteltek a sorscsapások: Városa, otthona és a templom romokban, felesége halott, a múzsa és az ifjúság, Genovéva is eltűnt az életéből. Művét nem tudja folytatni, kettétöri a vésőt. A műnek, a templomnak azonban újjá kell épülnie a romokból: jön a hír, hogy János mester fia hazakészül, hogy befejezze, amit apja elkezdett. A főhősnek nincs más hátra az életéből, mint „elviselni”, amit Isten rendelt a számára. János mester alakja és sorsa tehát példa is — hiszen feladva különállását, vállalja a közösség, a Város sorsát, a művészet örök dolgai helyett a történelmi helyzet megszabta pillanatnyi kötelességnek rendeli alá saját akaratát, s ezzel eleget tesz a becsület erkölcsi parancsának is. Tragédiája azonban arra figyelmeztet, hogy ezzel a választással művész-önmagát árulta el — a vésővel, amellyel embert ölt, nem tud már többé szobrot faragni. Márai ezzel a koncepcióval, ezzel a drámai 'tanulsággal tudja elérni, hogy A kassai polgárok neim kerül ellentmondásba saját, az író hivatását, közvetlen politikai részvételét illető korábbi nézeteivel. A polgár er408