Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Erdődy Edit: Sors és szerep (Márai Sándor: A kassai polgárok című drámájáról)
ERDŐDY EDIT Sors és szerep MÁRAI SÁNDOR: A KASSAI POLGÁROK CÍMŰ DRÁMÁJÁRÓL „Ne érzelegj, szereped van: teljesítsd, mint társaid, a katonák, hidegen és nyugodtan a kötelességedet.” Ezzel a kissé patetiikus mondattal fejezi be Márai Sándor Kassai őrjárat című könyv-esszéjét, mely 1941-ben jelent meg, címével és tartalmával is az öt évvel korábbi Napnyugati őrjáratot folytatva. A két mű között eltelt időben megváltozott a világ — Európa térképét átrajzolta a háború. A világfiasan elegáns és ugyanakkor mélyen magyar Napnyugati őrjáratban megörökített francia- országi és angliai utazás után az író még megnyugodva térhetett haza, s elmondhatta, hogy „élnek még Napnyugaton emberek, akik nem tudnak másként lélek- zeni, mint a szabadság levegőjében”. Ekkor még eszébe sem jut az egyén felelősségét, az író szerepét, kötelességét, küldetését firtatni. Egyszerűen és póztalanul közli az olvasóval, hogy: „Valószínűleg nincs ,feladatom’, egészen biztosan nincs ,hivatásom’, de ami érdekel, csak idehaza érdekel már, itt kell átszűrnöm, felnagyítanom, retusálnom az élet képeit”. A Kassai őrjárat — melynek kiindulópontja egy valóságos kassai utazás — az író nagybetűs Városához, a gyermekkor tájaihoz tér vissza, abba az életközegbe, mely meghatározta világképét, formálta gondolkodásmódját. Itt vet számot, a jólismert épületek és tájak díszletei között, múlttal és jelennel, itt próbál meg gyógyírt találni a szenvedő Európa jövőjére is. Ami ez utóbbit illeti, igazat kell adnunk egyik kritikusának, (Lovass Gyuláról van szó), hogy Márai a jövő kérdéseire „olcsó, belenyugvó, meggondolatlan feleleteket ad”, sőt, az a vád sem teljesen alaptalan, bár erősen túlzó, miszerint „A Kassai őrjárat tisztán mutatja a tárgytalan spekuláció, a rutinos gondolatfűzés és a sváda veszélyeit”. A Kassai őrjárat hibái ellenére is fontos mű s nemcsak virtuóz szerkesztése, az esszé-műfaj lehetőségeinek merész tágítása, a szép részletek és míves leírások miatt. Az írónak rá kellett döbbennie, hogy a megőrző, hagyományok fölött őrködő polgárság ideálja elvesztette értelmét és létjogosultságát. Európa polgársága, a nyugati demokráciák nem tudták megvédeni az európai kultúra őrhelyeit, s megtörtént az, ami a Napnyugati őrjárat idején még abszurdnak tűnhetett. Márai átrajzolja a polgár-eszményt, s ezzel saját helyzete is megváltozik. „Ha élni akar — mondja a polgárról — hősnek kell lennie, mint voltak ősei, Északtól Délig, Stockholmtól Nápolyig és Londontól Kassáig: a nagy polgári ősök, az igaziak, az alkotók. (...) A hős mindig alkot. A polgár, aki csak megőrizni akar, szenvelgő és émelyítő, át kell adni sorsának.” Márai szerint az írót, a szellem emberét felelősség terheli a jelen helyzet kialakulásában, mégpedig azért, mert nem világosította fel a tömegeket a közelgő veszélyről. Ez a felelősség predesztinálja őt jövőbeni feladatára, küldetésére: az új Európa felépítésére. Kötelesség, szerep, küldetés, sors. Ezek a Kassai őrjárat kulcsszavai. Immár az írónak is van feladata és szerepe — amelyet a sors, vagy a Történelem jelölt ki a számára. „Férfi vagy, magányos, szereped van. Készülj szerepedre, mint a teljes életre és halálra.” — vet számot önmagával Márai a szállodai szoba hűvösében. Már tudja, hogy hiába akart úgy élni, „mint aki álmodik és emlékezik: mint a költők”. Ügy kell élnie ezután, mint a katonák — annak az új polgár-ideálnak a jegyében, mely a művész és a katona jellemvonásait egyesíti magában. Az író, az egyén, választás, döntés előtt áll tehát: betölti-e a Történelem által rámért szerepet, vállalja-e sorsát — amelyet, ha következetes akar maradni erkölcsi eszményeihez, vállalnia kell —, vagy megfutamodik előle? Az egyénnek ez a választási kényszere a 405
