Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Márai Sándor: Messiás a Sportpalastban
reprezentatív gyűlés, minden máciezred elküldte válogatott képviselőit, a kétszázhuszonhat S. A. (Sturm Abteilung) válogatottjai, úgy hallom, négyezren, egyenruhásán ellepik a termet. Ez a náci-egyenruha (lábszárvédő, bricsesz- nadrág, barna blúz, a gallér hajtókáján az ezred száma és jelvénye, ellenzős barna sapka szíjjal) objektív megállapítások szerint is a legrondább katonai viselet, amilyet uniformisra-éhes képzelőerő valaha megálmodott, pontosabban összelopott idegen katonai viseletből. De Berlinben, ahol az újságárusok is előszeretettel öltöztek fel adjusztált frontkatonáknak, tetszik. A náci-csapatok egy része az óriási pódium körül áll fel, amelyen fehér abrosszal leterített hosz- szú asztal, ibabórfaerdő, s óriási soklángú kandeláberek várják a párt vezetőségét, másik fele kordont húz a teremben, a falak mentén s egy tekintélyes csapat sorfalat áh a bejárattól a pódiumhoz vezető hosszú, keskeny ösvény mentén. („Durch diese hohle Gasse muss Er kommen” — gondolom Tellel s azonos érzésekkel.) A Sportpalast előtt háborús készültség. Az utcát félkilomóteres körzetben lezárta a zöld Schupo, páncélautókkal, s puskás, lőfegyveres, kettes őrjáratok igazoltatnak minden érkezőt. A terembe csak jegyek birtokosai juthatnak be s a sajtó. A külföldi sajtóhoz mereven udvariasak a nácik. Igazolom magam s valóságos rohamszakasz vág utat számomra a tömegen keresztül, leültetnek a pódium elé s biztonságból mellém adnak egy nácit, hogy informáljon, ha nem értenék valamit. (...) Általában nagyon udvariasak a teremben a nácik. Ez mindig így van efféle emberekkel; ha éppen nem gyilkolnak, akkor csaknem kedvesek. Meg kell válogatni a pillanatot, mikor érintkezzen velük az ember? Nyolckor híre jön, hogy Hitler és a vezérkar autói elindultak a Kaiserhof- szállodából. Kürtjelzés. Az autók még messze járnak, de a náci-ezredek vi- gyázzba merevednék, a publikum, huszonötezer ember, felugrál, a csámcsogás és fecsegés elnémul. A „Führer” még messze jár, de közeledtére megbénul minden ideg, huszonötezer ember szeme faipnotizáltan figyel az ajtó felé, ahol az imádott alak mindjárt fel fog tűnni. Rövid, éles, goromba parancsszavak, minden irányból. Kaszárnyahang, melyet a fülek élvezettel isznak. Bevonulnak a zászlóbord'ozók, pontosan kétszázkuszonihatan, óriási fekete-fehér vörös horogkeresztes zászlókkal s felállanak félkörben a pódium mögött. A pártvezetőség egy része, mintegy nyolcvan képviselője a birodalmi gyűlésnek, köztük August Wilhelm királyi heroeg, náci-egyenruhában, 'elfoglalják helyüket a fehér asztal mellett. Reflektorok központosítják a főbejárat irányában a fényit. Félórát várakozunk így, a feszültség csaknem elviselhetetlen. Huszonöt- ezer ember, publikum és S. A. icsapatok, vigyázzban állanak, arccal a bejárat felé. Vöröskeresztes nácik állandóan cipelik ki hordágyon az elájult embereket. A tömeg oda isem .figyel, úgy tetszik, ez itt megszokott jelenség. Félkilenckor a hangszóró elordítja: „Der Führer kommt.” Huszonötezer ember felemeli a karját 'és visszabőgi: „Heil.” Mikor ezt a bőgést hallom, egyszerre megértem a nácik sikerét. így csak a 'dervisek üvöltenek, s akik halálosan kétségbeesettek. 2. Az üvöltés nem szűnik, vontatott, artikulátlan. A sorfal között, a vezér előtt halad a testőrség, a sötékék egyenruhás S. S. gárda, aztán a párt előkelőbb tagjai, köztük Goebbels civilben, majd Hitler, egyenruhában, sapka nélkül, aztán megint testőrség. Fenn a pódiumon szabályos oercle. Magnézium-fény, 389
