Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Márai Sándor: Messiás a Sportpalastban
ugráló fotográfusok, fehérruhás kis leányok rózsacsofcrot nyújtanak áit a Messiásnak, aki megsimogatja arcukat s a csokrokat mellékes mozdulattal nyújtja hátrafelé, a szárnysegédek valamelyikének. Vízió, rossz kópia 1914-ből. Néhány kézszorítás, csak három-négy, kitüntetés a legbizalmasabb hívek számára. August Wilhelm királyi herceg például csak harmadiknak kerülhet sorra. Képzeljék él a hatást ennek a tömegnek úgynevezett lelkében, amely szemtől-szem- be látja, amint a Vezér egy királyi herceget éppen csak így harmadsorban érdemesít rövid kézfogásra s aztán csaknem tüntetőén nem törődik vele. Hitler negyvenhatéves. Lefogyott, növényevő, absztinens. A jelenség, a fej- forma, a száj, a homlok, melyre hódító barna fürt hull, a kezek mozdulatai, mindez feltűnően nőies. Állítólag aszkéta. A pódium közepén elfoglalja helyét, tenyerébe hajtja fejét, nem vesz tudomást tömegről, parádéról, maga elé mered. Sokáig ül így mozdulatlanul, negyedórán át, amíg a zene szól (a náci- indulót játssza, majd, Horst Wessel emlékére, „Ich habt’ einen Kameraden” s huszonötezer ember énekli a szöveget). Pillantást nem vet senkire. Komoran ül, „elmélyedte.n”. Talán a haza sorsán gondolkozik, talán Horst Wessel emlékét siratja. Mikor a zene elhallgat, tenyerével árnyalja szemeit, mélyen lehajtja fejét s percekig 'így marad, mozdulatlanul. (...) A teremben halálos csend. Huszonötezer ember csendje. Köhintést nem hallani. Ez itt nem politika, nem pártgyűlés. Ez vallás, istentisztelet. Aztán elbő- dül a hangszóró, a terem minden pontján egyenletes ropogással, mintha ágyút sütögetnének: „Der Führer spricht.” Hitler lassan feláll, elsimítja homlokából a barna fürtöt, a mikrofon elé lép. 3. Az arcok! Amíg beszél, az arcokat nézem, fenn a pódiumon, a vezér, a vezérek arcát, a birodalmi gyűlés nyolcvan képviselőjének arcát! Micsoda arcok! Két intelligens, emberi formájú közöttük: Goebbels, kicsi, fekete, .ravasz, energikus, értelmes szemekkel s Göhring, a birodalmi gyűlés elnöke, típusa a fcitenyész- tett, régi porosz katonatisztnek. Aztán vizenyős, lélektelen szemek, sörtől duzzadt, vörös arcok, kopaszranyírt fejek, harmadrangú testi anyag. Mi lehet ebben a fejben, mely ilyen szemekkel bámulja a világot? Micsoda zavar, micsoda görcsös rögeszme? Valamilyen ál-militarizmus ez, utánzat, nemcsak az egyenruha, a tartás, a hang, az egész esetlen snájdigság csak utánzat. (...) A hallgatóság java idősebb emberekből áll össze s aztán egészen fíatalak- ból. Középkorú férfi kevés akad a teremben. Egyetlen csinos nőt nem láttam. A csinos nők nyilván másféle szórakozást keresnek .éhben az órában. Ellenben több nőt láttam, akik könnyes szemekkel hallgatták -Hitlert, elmondhatatlan izgalomban, reszkető kezekkel törülgatták szemeiket. Az a szorongó érzés fog el, mintha huszonötezer hirtelen m-egtébolyodott emberf el zártak volna közös terembe. Kínos érzés. A szöveget ismerik. Most is ugyanaz: „Én háromszáz emberrel kezdtem, ma tizenkét millió áll mögöttem. Én vagyok a német választók ötven százalékának vezére — (nem igaz) — holnap hatvan, holnapután nyolcvan, jövőre száz százalék az enyém.” (Mindezt tizenharmadik éve, monotonul, mindig .ugyanazt.) „Én mobilizálom a tokiét a Harmadik Birodalomban, és adok munkát mindenkinek, én .irtom ki az ős-ellenséget” — (a zsidókat és a franciákat) — „én tisztítom meg a fajtát, én vagyok a vezér.” (Szórul-szóra.) Nem hiszem, hogy sokan akadnak a teremben, akiket meglepne, ha beszédét így fejezné be: „Én 390
