Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Gyurácz Ferenc: A pályakezdés veszélyei (Krausz Tivadar: Szövetségek) (kritika)
GYURÁCZ FERENC A pályakezdés veszélyei KRAUSZ TIVADAR: SZÖVETSÉGEK Krausz Tivadar 1963-ban született Rozsnyón. Verseivel és kisebb prózai írásaival korán jelentkezett a szlovákiai magyar lapokban. Nemzedéktársaival együtt részt vett az azóta betiltott Iródia-kör munkájában. A fiatal csehszlovákiai magyar írók 1986-ban megjelent Próbaút című antológiájában versekkel és prózával is szerepelt. Tehetségére fölfigyelt a kritika, de véleménye nem volt egybehangzó. Az antológia szerzői közül ő látszik a legkülönösebb, legellentmondásosabb egyéniségnek, önálló verseskönyve Szövetségek címmel, 1987-ben látott napvilágot a pozsonyi Madách Könyvkiadó Főnix Füzetek című sorozatában. Krausz Tivadar korábban a gombaszögi mészgyár alkalmazottjaként dolgozott, egy ideje Budapesten él. Szereplése az itteni irodalmi életben véleményem szerint nem volt teljesen problémátlan, és költészetében is előfordulnak átgondolatlannak, külsődlegesnek tartható hatáselemek. Hogy az alábbiakban mégis viszonylag hosszasan foglalkozom első verseskönyvével, annak az az oka, hogy a zavaró részleteket a — többféle értelemben vett — elszakadás és önkeresés olyan megnyilvánulásainak vélem, amelyek az ő esetében nem pusztán az önérvényesítő jelenlét akarását, hanem a valódi tehetség mély belső küzdelmeit tükrözik. Elsősorban ez az, nem pedig lírájának eddigi megvalósulásai, amiért munkássága érdemes a nagyobb figyelemre. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy verseskönyve híján volna az esz téti Icai értékeknek. A változatos formavilágú kötet négy ciklusa közül az első (Ésatöbbi) még nagyon heterogén. Elhanyagolható ujjgyakorlatok, már-már hevenyészve összemarkolt szóhalmazok, rövid, aforizma-szerű villanások keverednek benne egészében sikerült műfaj- és hangnemkísérletekkel. Utóbbiak közül A bérgyilkos című, kassáki ihletésű prózavers, az egyszerűségével, telibetalált képeivel, keserű iróniájával kitűnő Halál-blues, az epigramma-bölcsességű Bábel és különösen az elszigetelt személyiség ontológiáját körbejáró, a létezés mélységeit itt-ott eredeti képekkel és hiteles vallomásokkal megvillantó versek egész kis csokra emelkedik ki (Az arcokat ragya lepi be, Mosoly, Szkülla és Kharübdisz, Lépteim, Mi lettem, Bolond ősz volt). A létköltészet körébe sorolhatók azok az — ingadozó színvonalú — darabok is, amelyekben Krausz néhány nagy előd és kortárs szellemét idézi, Rimbaud-tól Celanig, Po- undtól Vonnegutig, Pilinszkytől Weöresig. Kitűnik e versek közül a „halál-líra” költőjének, Celannak ajánlott, fiatal költőtől e témában szokatlanul hiteles, hátborzongató Halál-twist. Krausz képalkotó tehetsége erős, de intellektuális alkatából adódóan csak mértékkel — helyes mértékkel — él a főleg ornamentális, díszítő szerepű metaforikus stílussal. A heurisztikus élményt nyújtó, érzelmileg-logikailag egyaránt pontos, érzéki- leg nagy hatású metaforák példájaként a Hajad partján című vers nyitó képét idézem : „hallgatom a hullámverést / ócska habverő zaja”. Érdemes az öt soros mű további sorait is idézni, mert bár a vers nem tartozik a költő legjobbjai közé, de éppen ezáltal ad módot néhány elvi kérdés érintésére, amelyek Krausz költészetének tisztázatlanságaival, a rá leselkedő veszélyekkel kapcsolatosak. A 3—4. sor olyan azonosítás — „ez vagyok én / ez a hulláim” —, amely ellentmond a formális logikának, de ez önmagában nem baj. A modern lírára valamennyire ráhangolódott olvasó nem csodál 478
