Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Lengyel Balázs: Verseskönyvről verseskönyvre (Tóth Judit: Személyazonosság, Takács Zsuzsa: Eltékozolt esélyem, Rakovszky Zsuzsa: Tovább egy házzal, Parti Nagy Lajos: Csuklógyakorlat, Zalán Tibor: és néhány akvarell) (kritikák)
módon a legkevésbé sem jegye az avantgarde-nak Ügyhogy bármi ellentmondásnak tűnik is fel, végezetül nem mondhatunk mást: Parti Nagy Lajos létrehozott egy jelentékeny egyedi verseskötetet, megkezdett egy biztató, kvalitásokkal teli költői pályát. Hogy avantgarde-ul beszél vagy sem — édesmindegy. Sőt! Mintha ezen a magyar költészetben kitaposatlanabb úton — némi olvasói hozzáizeledés után — több egészséges szellemi izgalmat tudna kelteni. Mulattatóbb volna, s egyben mélyebbre találó. Hogy verse fordíthatatlan? Az anyanyelv bázisához kötött? Mi gondunk ezzel. Hozzánk szól. És voltaképpen a nagyszerű francia költő, René Char se fordítható. * Zalán Tibornak az és néhány akvarell című könyve — helyesbítenem kell a bevezetőben elmondottakat — már a negyedik verseskötete. Feketébe van kötve, a gyász színébe, s nem ok nélkül abba, hiszen a könyvecskét kitöltő 35 vers egyetlen érzelem rajza: a szellemi elközömbösödésé, eltávolodásé. A kötet az elmúlt szerelem siratóéneke. Ritka madár, ma már nem fehér, de fekete holló az érzelmes avantgarde költő. Századunkban a meghökkentő (lásd Apollinaire kiáltványát), az abrakadabráival nyugtalanító, párosításaival elképesztő, asszociációival lehengerlő, éxhibíoióival kihívó a megszokott képlet. Dühöngjön vagy sokkolva ámuldozzék az olvasó. De hogy intimen beleélje magát? Ez aztán végleg nem az előőrsköltészet műfaja. Zalán Tibor pedig annyi tehetséges blabla-produkoió s annyi négybetűs szó korunkban divattá vált leírása után, kinyitja belső világát — csakúgy, mint azok a régi „salabakter költők”. Legalábbis feltár belőle egy eddig elfüggönyözött részt, s azt írja, amit érez. Műviség, körmönfomtság, kicirkalmazott hiatásvadászat és hobó hajviselet nélkül. Se kanárisárga festék, se tupírozás. Avantgarde szempontból ez árulás, defetizmus. Képzeljem, mit gondolnak róla ezek után volt társai, a kép- és videovers, a happening-költészet megszállottjai. Mit a párizsi Magyar Műhely esztétái, akik, mint a kivénhedt autókat, roncstelepre szánnák az avantgarde-on kívüli egész költészetet. Pedig Zalán Tibor valójában ebben a kötetében sem tér le arról az útról, melyen akár avantgarde szándékkal, akár az avantgarde eredményeket felhasználva az egész világköltészet haladni látszik, csak felfedez a maga számára egy keskeny, célravezető ösvényt. Ezt Kassák Lajos törte a magyar költő számára, a maga végletesebb korszakának kifejezésmódját klasszicizálva; pontosabban : felismerve, hogy nemcsak lázas vagy lázító nagy gesztusokra képes az avantgarde vers, hanem az intim, a viliódzó érzelmek, létélmények komplex kifejezésére is. Időskori lírájának mélysége és finomsága ebből a felismerésből fakad. A személyesség megszólaltatása is, egy olyan törekvés keretei között, amely harcosan volt nem-személyes. Zalán Tibor számára Kassák, mondom, útmutató lehetett (kötetén olykor a kassáki hangvétel is érződik), felszabadító, hogy merje megírni legszemélyesebb dolgaitól áthatott közérzetét. A pillanatnyit éppúgy, mint a nagyobb időegységekre érvényesít. Hogy mint a romantikusak, merjen vallani magáról, ha más eszközökkel is. Ám volt, lehetett, imás magára eszméltető tapasztalata is. Egy vitában az avant- garde-ról Vázlatos gondolatok címen ezeket írja; „Kelet-Európábán más avantgarde- na!k lenni, mint Nyugaton — máskép kell, lehet annak llemni... Ezen a tájon a gesztusnak akkor is társadalmi értéke van, ha a társadalomból való kivonulást célozza meg. Enélkül minden eltűnik a süllyesztőben!... A világ e tájékán igazán érdekes, a nagyvilág érdeklődésére számot tartó mű akkor született, ha a kísérleti eszközök visszakerültek az életközegbe, s ott feltöltődtek azokkal a feszültségekkel és sókkal, amelyeket a laboratórium klórszaga és sterilitása nem volt képes biztosítani. Itt nem a forma századik variációja a bravúr, hanem a századikhoz is megtalált szervesség, feltalált lét-elevenség.” Ehhez a mások számára is megszívlelendő felismeréshez — csupa alapigazság 473
