Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Alexa Károly: A kölcsönös szóértés jegyében (Beszélgetés Borbándi Gyulával)
szerkesztőségébe. Svájcban a népi mozgalomhoz .tartozó barátaimmal részt vettem 1950-ben a Látóhatár című folyóirat megalapításaiban, később főmunka- társa, majd egyik szerkesztője lettem. 1958 nyara ótta az Üj Látóhatár felelős szerkesztője vagyok. Rádiós tevékenységemet 1984 őszén fejeztem be. Harmincnyolc évvel ezelőtt kényszerült elhagyni az országot, s most látogatott először haza. Óhatatlan a kérdés: mi késztette erre? Nosztalgia, kíváncsiság, magyarországi szakmai kapcsolatainak elmélyülése? S milyen külső meg benső gátlásokat kellett legyőznie? A közvetlen szembesülés lehetősége, az emigráció egy részének jobboldali radikalizmusa, stb? Első hazalátogatásom ez óv júliusaiban hosszan érő folyamat eredménye volt. A többi mint harmincnyolc év alatt soha nem éreztem honvágyat, és nosztalgikus őrzések sem kínoztak. Sorsommal elégedett vagyok és jól érzem magam ott, ahol és úgy, ahogy lélek. Nem bántam meg, hogy 1949 januárjában elmenekültem Magyarországról, nincs bennem lelfcidsmeretfurdalás vagy keserűség, hogy ^hazámat elhagytam. Kényszerből ugyan, de úgy érzem, helyesen cselekedtem. Az akkori lehetséges politikai magatartásformák egyikét választottam és ez semmiképpen sem volt aláblbvaló, mint a helyzettel való megalkuvás, a belső emigráció vagy a fennálló rendszerrel Való iszemlbeállás. Aki akkoriban nem akart a kibontakozó önkényuralom kiszolgálója lenni, nem akart vagy nem tudott a magánéletbe visszavonulni, aligha tehetett másít, mint hogy elhagyta az országot. Eléggé sajnálatos, hogy oly sok demokratának nem volt más választása. Amikor tehát vagy négy évtized után ismét átléptem a magyar határt, semmilyen megrendülés, kisebbrendűségi érzés, megbánás vagy belső bizonytalanság nem volt bennem. Hontalanságom éveiben igyekeztem személyi autonómiámat mindig fenntartani, véleményemet őszintén és nyíltan megmondani. Szemléletemet nem valóságos vagy vélt sérelmeim, nem is pillanatnyi helyzetem diktálta esetleges érdekek, hanem merőben azok a felismerések alakították ki, amelyekre a magyarországi események figyelemmel kísérése közben jutottam. Mindig a tényekre és nem az érzelmekre igyekeztem alapozni ítéleteimet, s legkevésbé az engem — akár a hazai politikád ellenfelek, akár emigránstánsaim részéről — ért sérelmekre. Ez nem volt mindig köny- nyű. Magatartásom kedvezőtlen következményeit sokszor éreznem kellett, olykor egzisztenciámat és az engem befogadó országban való nyugodt, zavartalan életemet is veszélyeztette. Én a magyarországi politikái berendezkedés bírálója voltam és vagyok. De ugyanolyan határozottsággal (bíráltam és bírálok jelenségeket és fejleményeket, amelyek a nyugati magyarság körében jelentkeztek. Ugyanakkor egyaránt igyekszem megérteni és méltányolni a hazai .és kinti kedvező eseményeket, nem habozva jónak és nemesnek nevezni azt, amit annak tantok. A mai világ nem az, amely engem 1949 elején emigrációra kóny- szenített. Az új realitások új megközelítési módokat és magatartási normákat írnak elő. Amilyen mértékben megváltozott a magyarországi helyzet, véleményem szerint, .úgy kell váütozniok azoknak a felismeréseknek, amelyek a mai állapotok tárgyilagos és nyugodt megfigyeléséből származnak. Az a körülmény, hogy 1987 nyarán elérkezettnek láttam az időt a hazalátogatásra, nemcsak arra utal, hogy a mai Magyarországot kedvezőbb színben látom, mint a harminc vagy akár a tíz év előttit, hanem arra is, hogy a magyarországi hatóságok immár ed tudnak viselni a belső állapotokat .asak fenntartásokkal és kritikával illető olyan nyugati magyart, mint amilyen ón vagyok. Visszatérve a kérdés elejére: természetesen volt bennem nagyfokú (kíváncsiság is. Amint 448
