Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Takács Imre: Császári vallomások - Szatirikon (vers)
TAKÁCS IMRE Császári vallomások Szatirikon Jaj, Istenem, Istenem, mi történik a Földön? Ma fáradt vagyok, ma fáradt vagyok. Találkoztam szép emberekkel és ostobákkal, gonoszokkal, haszonlesőkkel. . . A jókat nem merem fölkeresni, de 1987. március elsején római császár voltam; nem Caligula, de Claudius gyönyörű katonáimmal, akik elvitték aranyamat, de akik nem tudhatták, mert nem tudhatták, aranyamat átváltottam én rájuk, a sohase újra-láthatók szépségére. Jaj, Istenem, Istenem, mi történik a Földön? Leesik, majd kinő a feje a Szörnyszülöttnek. Ö a tizenkét fejű sárkány talán, de nekem — velem, tiszteletemre — itt voltak ketten a katonáim. Idehozták arany-magúkat parázna höntörgésre . . . Fiatalságukat és jókedvüket, a sok piszkot lehengerelő szépségüket — a kis zsoldosok !!!!!!!!!!!!!! — Ám akik a szépségre-vágyó Paripái, Gímszarvasai, Párducai, most-felnőtt Oroszlánjai a folyamatosan termő természetből. . . Már belezavarodok az áhítatba. Jaj, Istenem, Istenem, mi történik a Földön? Mire jó a jóságom, mit pusztít el a rosszaságom? Rossz vagyok-e vajon, ha élek, ha így is kapaskodok, ha birtokolni akarok, ha mindenemet az életburjánzásba visszadobálom, ha visszadobálok mindent az életburjánzásba . . .? Persze, hogy nem lehettem én tökéletes, hát ezért sírok hatvanegy éves fejjel, ha rámnehezedik a bánat-árnyék, ha rámjön az elkeseredettség árnyéka. Ma fáradt vagyok, ma fáradt vagyok. Egy láda aranyért is akartam volna lenni öreg császár március elsejével... Bár úgysem értik az én beszédemet a barátaim se, nemhogy a kívülállók, 396
