Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Lőrinczy Huba: "Az első gondolat csapdája" - avagy vita Kolozsvári Grandpierre módra (Széljegyzet egy "eretnek csapongás"-hoz)

(ha már nyilatkozik) tulajdon munkásságáról, s nincs oly mértéktelenül elragadtatva önnön műveitől, gondolataitól, ajánlásaitól. Ha nqm aszerint osztályozza kritikusait, milyen határig azonosultak könyveivel, egy-egy nézetével, ha nem ront nekik olyan stílusfordulatokért, amelyeknél jóval erősebbek is gyakorta felbukkannak nála. Egyáltalán: ha partnernek tekinti őket, s megadja nekik azt a tiszteletet, amelyet önmagának — joggal — elvár. Ha nem kínálja föl oly ironikus gavallériával egyiküknek az általa nem igényelt, kényelmesnek tetsző, ámde végtére is hasznavehetetlen, megalázó anonimitást. Ha nem akarja elhitetni oly vállveregető fölényességgel, hogy „ .. .a fiatalok iránt kötelező a jóindulat”. (Vagyis csak zsenge koromért kíméltek meg a keményebb minősítésektől? — tűnődik csüggedten a kritikus, az ötvenhez közelebb immár, mint a negyvenhez). Ha érvelése tárgyszerűbb, óvakodván a hatásvadász effektusoktól.

Végül, de nem utolsósorban: jócskán növelné az Eretnek csapongás hitelét, meggyőző erejét, ha szerzője sikerrel kikerülte volna az általa oly frappánsan elnevezett veszedelmet, „az első gondolat csapdáját”. Bármi hihetetlenül hangzik is, Kolozsvári Grandpierre Emil egyszer-kótszer a maga definiálta kelepce foglya lesz. Honnan tudja oly csalhatatlan biztonsággal, hogy egyik kritikusa — nem e sorok papírra vetője! — csak és kizárólag „...a saját írásai védelmében, tehát puszta önzésből” marasztalta el bizonyos nézeteit? Magasabb megfontolások miért nem jöhetnek számításba? Két ember ízlésének, felfogásának különbsége csakis a legkézenfekvőbb (s egyben a legalantasabb) okkal magyarázható? S honnan tudja Kolozsvári Grandpierre oly csalhatatlan biztonsággal, hogy imásik kritikusa — immár e sorok írója — csak és kizárólag kinyilatkoztatásra hajló alaptermészete, illetőleg krónikus érvhiánya miatt tartózkodott ia polémiától az összefüggések egynémely javaslatának avagy Mikszáth megítélésének dolgában? Nos, elárulhatom, mily prózai oka volt e fennen kárhoztatott szűkszavúságnak: a kritikus inem kapott elegendő helyet, hogy ellenvéleményét — túl a jelzésen — ki is fejtse. Gyulai Pál még azon dohogott a századútón, hogy „A 'tárcaelbeszélés oly mű, melynek terjedelme meg van szabva, mint a zsemlyének, se nagyobb, se kisebb nem lehet néhány hasábnál...” Napjaink Gyulai Páljának már a tárcakritikák ijesztő divatja miatt is zsémbelődnie kellene. Miinek szépítsem? Bizony, megszabták nekem is, minő terjedelemben szólhatok Kolozsvári Grandpierre Emil avagy mások művéről, s ha áthágtam a határt (mindig ez történt...), irgalom nélkül törölték a ^felesleget”, kihúzva innen- onnan mondatokat vagy bekezdéseket. (Két-három éve legalábbis ez volt a gyakorlat a Koríársnál. A mai helyzetet imár nem ismerem, lévén, hogy a régebbi rovatvezető távoztával tüstént kitelt az én időm ás.)

Summa sumimárum: Kolozsvári Grandpierre Emilnek négy, apró betűs oldal állt a rendelkezésére az Életünkben, hogy ízekre szedje, kedve szerint reflektálja recenzióm tizenkét mondatát. Magamnak annak idején négy és fél, nagyobb betűs hasáb jutott a Kortársban, hogy lehetőleg érdemben nyilatkozzam az ő összefüggések c. könyvéről, helyezzem bele életművébe, értékeljem, értelmezzem, informáljam lényegéről a nyájas olvasót stb. Csoda, hogy ellenvéleményem okadatoló kifejtésére nem futotta? Be kellett érnem -azzal, hogy tapintatosan jelzem fenntartásaimat. Egyébként is úgy vélem: oly horderejű és bonyolult kérdések érdemi megvitatására, laminő pl. Mikszáth Kálmán gondolattaiansága vagy imtellektualizmusa, nem folyóiratkritikák, hanem több íves tanulmányok, még inkább 'monográfiák alkalmasak. Ha tehát nyolc vagy tíz hasáb gazdája lehettem volna két esztendeje, hosz- szas argumentációba akkor sem bocsájtkozom.

„A vitatkozás módja bizonyos tekintetben a kultúra mértéke. Ha ez így van, nem sok okunk van a büszkeségre” — indította Eretnek csapongását Kolozsvári Grandpierre Emil. Elhiszi vajon egy kritikusnak, egy „nyetmennek”? Ebben egy nézeten vagyok vele.

379