Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Szabó Miklós: Közép-Európa: történelem és program (tanulmány)

szí törekvésekhez, mint a közelmúlt modern művészetének. De jelent az új keletiesség társadalomszervezési programot is: a népi közösségi életformák Keleten még élő maradványai érintkeznek olyan posztmodern törekvésekkel, mint az avantgarde építészet korabeli közösségteremtő utópizmusa. Ezt a törekvést reprezentálja a gyűjteményben Raith Tivadar írása.

A keletiségét igenlő áramlatok még fontosabb része, amely a keletiség lényegét a paraszttársadalomban látja. Az önállóan gazdálkodó kisparasztság gazdasági-politikai érdekvédelmének gondolata a posztmodern álláspontról történő modernség-kritikával társul. A kisparaszti termelés e szemléletben korszerű termelésként jelenik meg, amely versenyképes az akár angolszász-német tőkés formájában, akár szovjet szocialista formájában űzött nagyszervezetekben működtetett gyáriparral, de vele szemben közösségszervező erőként képes a posztmodem közösségi értékek megvalósítására is. Kelet-Európa mint paraszttársadalom így jelenik meg Szabó Dezsőnél, a Bartha Miklós Társaság „magyar eszer” gárdája, elsősorban Fábián Dániel „turáni szláv parasztállam” programjában, mely gondolat ia gyűjteményben nem maga a gondolatot kifejtő röpirat, hanem annak Szekfű által gyakorolt bírálata révén képviselve, s a modern és posztmodern gazdálkodás összeegyeztetésének idetartozó, de a kötet programját elfogadhatóan túllépő Németh László-féle „minőség forradalma” koncepciója.

A Nyugattal szembeállított parasztvilág mindaddig Kelet-Európa, ameddig Oroszország hozzátartozik. Oroszország pedig addig tartozik hozzá, amíg a mezőgazdaság sztálini kollektivizálása és az első ötéves terv által végbevitt iparosítás a paraszt Oroszországot átalakítja. A NEP-korszak Szovjetuniója ezért az említett szemléletben hozzátartozik a kívánt és igeneit Kelet-Európához: kimondatlanul Szabó Dezsőnél, szűk körben kimondva Fábián Dánielnek egy Bartha Miklós Társaságbeli előadásában, nyíltan hangoztatva az éppen eme platformon kommunistává lett Sarlósok által a Sarló Kongresszusán. A harmincas években a Szovjetunió már nem sorolódik az európai keletiség parasztvilágához. Ekkor és így merül fel a mind Nyugat- mind Kélet-Európától megkülönböztetett köztes európai régió: Közép-Európa, mint program. Helyesebben és az elgondolás szellemében inkább Harmadik Európát mondhatnánk, mivel a gondolat inkább a „harmadik út” eszméjével érintkezett, mint földrajzi, az akkori kor divatja szerint fogalmazva: geopolitikai besorolással.

Ez a harmadik út jelenthetett külön társadalmi-gazdasági formációt: a kistulajdonosi-kisüzemi gazdálkodás önálló formációját szemben a nagyszervezeti gazdálkodás privát és állami változataival, ahogy ezt Wilhelm Röpke 1943-ban fordításban nálunk megjelentetett könyve vázolta. Ez a könyv a német eredetiben a jellegtelen Gesellschaftskrise der Gegenwart címet viselte, a fordító Schöpflin Gyula adta neki a programot sugalmazó Harmadik út címet. A fordítás nem fórt bele a könyv szerkesztés koncepciójába. A harmadik út jelentett a húszas-harmincas évek fordulóján híd és szintézis FELADATOT Nyugat és Kelet, azok értékei között. A háborút közvetlenül megelőző és a háborús években pedig külpolitikai tartalmat: a nagyhatalmi blokkoktól való távolmaradásnak történeti virágnyelven előadott programját. Ekkor kapja — elsősorban a kisparaszti régió — egyben iá kisállam régió tartalmát is. Mögötte félreérthetetlenül ott rejlik a külpolitikai semlegesség programja is, amelyet azonban ekkor nem vállalhattak és hirdethettek a szerzők, mivel ellentétben állt a területi revízió programjával, a területi visszacsatolásokat elgondolni is csak aktív külpolitika eredményeként lehetett s a valóságos visszacsatolások valóban így is történtek.

Berend Ivánnak természetesen igaza van abban, hogy a közép-európai térség többszázados történelmében inkább a sok népet egyesítő birodalmaknak, mint a kis államoknak volt a régiója, a gondolat igazsága azonban megfér azzal az igazsággal, hogy ezek a birodalmak — elsősorban nyilvánvalóan a Habsburg Birodalom — mind ”kis-nagyhatalmak” voltak, nem az egész világ politikai sorsára kiható világbirodalmak, mint V. Károly birodalma, amelyben „nem ment le a nap”, vagy az angol világbirodalom. Ha felmerült a térség külpolitikai külön identitásának gondolata, mindig a világhatalmaktól, világhatalmak által uralt tömböktől való függet313