Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Mihael Kuzmič - Kiss Gy. Csaba: Levélváltás a szlovén-magyar szomszédságról
— nem volnék közép-európai (hanem csak magyar), sehogy sem olvashatnám Ha- bermast. Közép-Európa ismét valósággá válik, ha azzá a közvetítő közeggé tesszük, ami valaha volt; s ami nélkül valamennyien el vagyunk vágva Európától. S hogy azzá tegyük, ahhoz nem modellre és ideológiára van szükségünk, hanem szerény szaktudásra és rettenthetetlen szorgalomra. Hogy ne hátrafelé meneküljünk szorult helyzetünkből, hanem inkább előre. A Klagenfurtban megjelenő szlovén folyóirat, a Celovski Zvon 1987-ben sorozatot indított a szlovénságnak a szomszédaihoz fűződő kapcsolatairól. A német-szlovén és olasz-szlovén párbeszéd után a decemberi számban látott napvilágot a magyarszlovén kapcsolatokkal foglalkozó eszmecsere. A szlovén felet ebben a párbeszédben a Muravidékről származó protestáns lelkész, Mihael Kuzmié képviselte, akinek Kiss Gy. Csaba válaszolt. A magyar—szlovén szomszédságról szóló levélváltás lehetősége megörvendeztetett. Elgondolkodva a levelezés témáján ismét visszaidéztem gyermekkorom és ifjúságom emlékeit, amelynek helyszíne a Mura vidéke volt. Ez a terület Magyarország közvetlen szomszédja. Január 3-án este érkeztem meg Ausztriából, közelebbről a karintiai Tinje városából, ahol az ottani szlovénok találkozóján a többi előadó mellett és ás szóltam a Trubari szellem* folyamatosságáról a szlovénok életében. A szünetben Vinko Oslak, a Celovski Zvon szerkesztője ismertette a szerkesztőség elképzeléseit a szomszédolásról, és felkért a közreműködésre. Ljubljana felé utazva a képzeletemben is megjelentek levelezésünkkel kapcsolatos emlékeim. A háború idején, 1942-ben születtem, amikor Muravidék magyar megszállás alatt volt. A legrégibb emlékem az életem második vagy harmadik évéből való. Mint egy távoli, ködös messzeségből rajzolódik ki emlékezetemben nagyapám háza a Va- darci dombján — a ház felé idegen katonák közeledtek. Anyám megragad, és a többi asszonnyal együtt menekülünk, előbb a domb túlsó oldalán lévő völgybe, ez- utána az erdőbe, majd végül ia Tanackov breg felé. Az éjszakát egy istállóban, a zsup- poláshoz előkészített kévébe kötött szalmán töltöttük. Az előző epizóddal együtt tisztán emlékszem még arra, hogy öregapám szívesen fogadta a Bodonci felől közeledő orosz lovascsapatot. Közvetlenül a háború után szüleimmel és öcsémmel átköltöztünk apám otthonából anyáméba, a Muraszombat melletti Vescica faluba. Ha azt akarták, hogy mi gyerekek ne értsük, miről beszélgetnek, magyarul folyt közöttük a társalgás. Ez nemcsak kíváncsiságot keltett bennem, hanem vágyat is a szomszédos nyelv iránt. Ezért általános iskolásként szívesen eljártam az öreg Dani Ferenc szomszédhoz, aki betegen feküdt az ágyban, és tőle tanultam meg a legfontosabb magyar szavakat. Érdeklődésem középpontjában azonban Budapest volt, különösen a hosszú téli es* Primoz Trubar protestáns lelkész a XVI. században a szlovén nyelvű irodalom megteremtője. (A szerk.) MIHAEL KUZMIC — KISS GY. CSABA Levélváltás a szlovén-magyar szomszédságról 306 /
