Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Galícia, Galícia (Beszélgetés Andrzej Kusniewicz-csel) (Csisztay Gizella fordítása)
életben, Dunajewsyi, vagy Bilinski például, de olyanok is voltak, akiket nevük alapján lengyel hazafinak vélnénk, de őket Bécshez fűzte gazdasági érdekük. őket bírálta erősen Daszynski és Moracezewski. Nam állíthatjuk, hogy a két világháború közötti Lengyelországra Galícia maradéktalanul pozitív hatással volt. Sokat jelentettek az egyetemek, egyes személyek, de hogy a iközigazgatásnak és a hadseregnek pozitív hatása lett volna, abban kételkedem. A látszatok ellenére a galíciai témájú irodalom egyáltalán nem mániákusan mítoszteremtő, anakronisztikus. Egy sor lengyel regény újabb irodalmunkból tartozik ide. Véleményem szerint ez az irodalom a kortárs lengyel irodalom fontos szükségeletét elégíti ki azzal, hogy a gyökereket és a hagyományokat keresve értékeket mutat fel a mának. És éppen az identitás kérdéséről van itt szó. Éppen ezért az ön művészetét is ideszámítva — a galíciai írók által felvetett kérdések nagyon fontosak számunkra — talán fontosabbak is annál, mint ahogy ezt a kritika értékeli. Hiszen ezek a könyvek a máról is szólnak. Nehéz nekem erről bármit mondanom. Ha mindenképpen magamról kell beszélni, akkor annyit, hogy galíciai lévén irtom néhány könyvet, amely a Habsburg Monarchia sorsával függ össze: A két Szicília királyát ez italán a legtipikusabb, aztán meg rámragadt, hogy osztrák témájú könyveket írok, noha írtam francia témájúakat is, a Vitrázst, s megírtam a Megmérhetetlenség állapotát, mely inkább a poroszokról, a porosz junker hagyományokról szól és nem az osztrákokról. A Harmadik királyságban német témát érintettem és nem osztrákot. Nem lehet azt mondani, hogy egész művészetem Ausztriához kapcsolódik. A kritikusok és recenzensek figyeltek fel, hogy mennyi könyveimben a „monarchiás” motívum, s rám ragasztották az Ausztria iránti érdeklődés bélyegét. Vajon ez abból fakad, ami Lengyelországban manapság történik? A múltbafordulásra gondolok itt, a műit divatjára, elsősorban a galíciai-bécsi nosztalgiára. Az idősebb generáció számára — Stojowski mondjuk nem tartozik ide — ez érthető, mások csak közvetve emlékeznek ezekre az időkre. A tematika kizárja a manapság divatos szélsőségeket: a csak lelkendezést, vagy lehúzást. Reméljük, hogy a fiatalok jórésze szélesebb látókörű ennél. Nehéz nekem megítélnem azt, hogy könyveim mennyire széles látókörűek. A kortárs lengyel próza érezhető problémája az a bizonyos provincializmus, az a tény, hogy a helyi, egyedi problémákat nem tudja általánossá emelni. Ügy tetszik, a galíciai regények ezt a kelepcét a maguk módján kikerülik, hiszen a mai lengyel prózának a legegyetemesebb vonalát képviselik. Ez az, amit iaz elején mondtunk, ez a Közép-Európa, mely imár helyzeténél fogva sem fejez ki nemzeti egységet, hanem az itt lakó népek együttélését kényszerű, de valamiféle közösséget jelentő együttesét, mely egy sajátosan közös álláspontot is jelenthet. Ez a közösség részben 'kényszerű-kelletlen közösség volt, de mindenképpen hosszú ideig tartott. Innen a szélesebb látókör, ebből a helyzetből fakad. Nem tudom, számon kérhetjük-e az íróktól olyan terület megörökítését, melyet nem ismertek. Itt van Prus, vagy Éerömski példája. Végül is Krakkóval igazán különböző helyekről jött embereknek voltak kapcsolatai. Az itt meglévő szabadságnak köszönhetően olyan hely volt, ahol a függetlenségi mozgalmak gyökeret ereszthették, még az olyan osztrák érdekek támogatta Imozgalmak is, mint például az 1914-es Légió. Hiszen az egyetem, a színházak adta lehetőség — főleg Wyspianskié — a lengyel kiadók, mindez Krakkóval volt kapcsolatban. Ez az egy lehetőség volt a lengyelek számára — lehetőség, mely az osztrák megszállók gyengeségéből fakadt, s amelyet a lengyelek kihasználtak, Ausztriának pedig más választása nem lévén — el kellett fogadnia. (Részletek Andrzej Kusniewicz és Wlodzimierz Pazniewski beszélgetéséből. = Odra, 1986. nr. 10—25. 1.) (Csisztay Gizella fordítása) 303
