Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Marsall László: Kis allegória az Időről, Magányos bábeli torony, Laksz lakatlan, Csontok (versek)
MARSALL LÁSZLÓ Kis allegória az Időről A mániákus időt egyszer előre futtattam, egy végtelenség esős időszakában megrozsdásodott startgépből kiugroitt-kilőtt, gyorsult, meztelen volt, szememmel követtem, darabidei g láttam is őt. De tekintetemnél fogva magával rántott, vele voltam és testem mögötte elveszett, és közben más idők előtt az élre tört, mögötte testem elveszett, még látom de inkább sejtem őt, túl-távoli múltat, túl-messzi jövőt, füstölgésekkel fölkavart novemberi ködben romló szemem, csak az követte őt, mögötte testem elveszett-kidőlt; íz, érintés, szimat nincs, a fülem hallgat —, és egyre messzebb-messzebb a célszalag,. Ma szeretnék megírni egy életem végéig írandó igen hosszú, és minden porcikáját összetartó verset, hogy étien szomjan álmatlan csak dolgoznék benme-rajta, megőszülve majd hajam, fogam maradéka kihullva, és a tüdőm szívem is abba roskad. Mint végtelen óriáskígyót, olyat, hogy a farkánál fogva falja fel magát, és végül körkörös gombolyag lesz, hogy a zabáló a fölfalott, és fölfalott a zabáló, tér-idő, és állapot-gombolyag, aki sohasem ügyel senkire, csak magára, és már ennek előtte magába zabállta az egész Világot, és odakint csak az abszolút sötétség, és benne, odabent: csak a hosszadalmas emésztés, és önemésztés építette, csigiaház-formájú magányos bábeli torony. 269 Magányos bábeli torony
