Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Pilinszky János. műhelyéből (Előmunkálatok a Sötét Mennyország című oratóriumhoz)
ruha, .ami rajtunk van, kosztüm csupán. De mindez nem fontos. Az se fontos, hogy amit elmondunk, azt előre megírták, megtanultuk. Mert nincs külön játék, és külön valóság. Amit mii eljátszunk ma itt, az történik is. Most és mindig. JÁTÉKMESTER (közbelépve): Hogy történik, azt rossz, félreérthető szónak találom. Ebben a darabban nincs meg a szokásos történet. A szereplőknek talán közük volt valaha egymáshoz, talán nem. Meglehet, hogy volt egymás közt saját, külön drámájuk, de az is lehetséges, hogy nem volt. Mindez már nem számít. A dráma ma már köztünk van. A történet csak bezárná őket a színpadra. R. M. (itt kisimítja a kisfiú haját a homlokából) JÁTÉKMESTER (folytatja): Különben én magam is színész vagyok, akire a darabban a közvetítő szerepét osztották. Bár az én szövegem is kész szöveg, mégis kockázatos. Mert vajon az, amit megírtak, meg is történik itt ma este? A beteljesülés nincs benne semmiféle kész szövegben. (Ahhoz mindannyiunkra szükség van. Az (mindvégig kockázatos. A szín: az Akadémia dobogója. Kétoldalt fólretolit székek és kottaállványok. Az üres dobogó felett hosszában kifeszített drótokon csupasz körtéjű függőlámpák. '(Tökéletes csendben) És még valamit. Mondhattam már, hogy a darabban nincs történet. Ez a dráma inkább csak (párbeszéd, s még leginkább régi islkoladrámákra emlékeztet. Mikor a színpadra már a semmi szele fúj be, a megalázott valóság elemi építőkockákat ad a kezünkbe, s ezek az elemi játékfcookák meglepő pontossággal épp beillenek a támadt résekbe és repedésekbe. Persze a tragédia, a remény és kétségbeesés ilkemyelvén ez tökéletesen másképp szól. Valahogy így: „Az idő szövetén átvérzik az ember arca.” Ez ma a történet. * Idáiig talán elfogadható az indítás. Megpróbálok tovább jutni, s legfeljebb később javítok vagy mégis valami egészen más kezdés mellett döntök. * R. M. Megtörtént. Most már (némi szünet után) rajtatok a sor, hogy kérdezzetek. Olyan boldogok vagytok talán, hogy nincs is mit kérdeznetek? ÖREGASSZONY Soha senki nem kérdez minket. JÁTÉKMESTER Ti, ugye, mindhárman halottak vagytok? R. M. (az áldozat egyszerűségével) Igen, mi mindhárman halottak vagyunk. Ez az öregasszony, ez a kisfiú itt mellettem és én magiam is. Mi mindannyian halottak vagyunk. JÁTÉKMESTER Dehát akkor hogy felelhetnétek arra, amit kérdezünk tőletek? R. M. Nem nekünk van szükségünk rátok! Tinektek van szükségtek miránk. KISFIÚ Idegenek. R. M. Vagy gyávák. ÖREGASSZONY Vagy boldogtalanok. R. M. Kérdezzetek! * 266
