Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Hamvas Béla: Az öt géniusz (részlet)

már híg és magtalan. Már nem alkotó föld, ahhoz öreg és szegény. Itt csak pihenni jó.

Minden bizonnyal azért szegényedett el ennyire és azért tudott így megöregedni, mert már csak kettő van együtt, a természet és a szellem, és a lélek tüze kialudt. Délnyugaton az oldottság bája fáradtsággal és unalommal vegyül. Hihetetlen, milyen kevés itt a lélek, a harmóniabontó és -erjesztő és nyugtalan és megfoghatatlan. A görögségnek sikerült egyszer olyan világot teremtenie, amely a lélek örvénylő tüzét kikapcsolja és a természetet közvetlenül a szellemmel fűzi egybe. A személytelen természetet a személytelen szellemmel úgy, hogy minden bonyodalmat és szövevényt, mélységet és sötétséget kihagy.

Délnyugat ebből a világból még megőrzött valamit. Százötven éve csak, hogy a rómaiak óta legnagyobb antik költő Berzsenyi, itt élt Kemenesalján. Dél költője Berzsenyi, nem Kisfaludy Sándor. Kisfaludyban az oldottság már lazultság, a harmónia már unalom, a gyengédség széthullása, mint ahogy Dél itt már lazult és unalmas és széthullott. Berzsenyiben a hely nem mint a mai földrajzi táj él, hanem mint a géniusz. Kisfaludy túlérett és szétfolyik, Berzsenyiben ég a horatiusi tűz és együtt van benne mindaz, amivel a táj valaha rendelkezett, az ősnép, a család, Philia, a szociális báj, a kozmikus harmónia és az istenek közellétének nyugodt tudata.

Ezen a földön minden modern problematika visszhangtalan. Pártviszály, sajtó, közlekedés, találmányok, közömbösek. A gazdaság itt familiáris és intim. A gazdálkodás kicsiny körökben folyik, mint ahogy itt minden köralakú s ahogy Nyugaton minden merőlegesen emelkedő, vagy lejtő. A fontos a középpont. Várostalan és ipartalan vidék, nincs szüksége szervezésre. Az akarat megfeszülése hiányzik, mintha minden csak érzékelés lenne.

A nemesség helyzete itt volt a legkevésbé kiváltságos. Nem azért, mert nem volt hatalmas nagybirtok, hanem, mert a patriarchális életrend a helyhez tartozik. A béres és a munkás, ha nem is családtag, félig rokon, mert munkaadóját félig családfőnek tekinti. Így áll a délnyugati kúria, a család jelképe a béresházak között, mint az apa, és a házi istenség. Ház olyan értelemben, hogy az otthon, csak itt van. Nyugaton a ház a lakó kultiváltságának fokán áll és annak jele. Északon menedék. Keleten ideiglenes. Erdélyben zárkózott és problematikus. Itt a ház családi fészek, de az örök családé. A kúria a közélet és a magánélet találkozási pontján áll és néhány kúria itt a géniuszról többet tud mondani, mint akár a ns^elv, akár a költészet, akár az ember. Nem szándékolt idillizmus, mint Kisfaludynál, ez maga az idill. Ami a társaséletben már jelentéktelenség, az itt egyensúly, ami az emberben lapos, az itt meghitt.

A kúria legintimebb helye nem az ebédlő, vagy a fogadó, vagy a könyvtár. Itt valami olyasmi született, amit a föld egyetlen pontján sem látni. Ez a méhes. El kell képzelni Berzsenyit nyáron, a sugárzóan forró napon, augusztusban, amikor ebéd után a szikrázó udvaron átmegy, hóna alatt Horatiusával és néhány papírral, amelyre ódájának vázlatát vetette. A méhes a háztól ötven lépésnyire van. Az ajtót kinyitja. A kaptárak körül zúgnak a méhek és az ablakon szállnak be és ki. A kaptárakon kívül csak puhafaasztal és szék, semmi más. A lángoló kertre néz ki, aztán a méhes felé fordul, a könyv ott fekszik az asztalon, a papír, a külvilág eltűnik és elsüllyed valahová, ahonnan már nem látni a forró nyári kertet és a kaptárt. Ott ül mozdulatlanul a zsongásban és mintha valami belül elkezdené mindazt, amit eddig életében magába gyűjtött, zajtalanul dagasztani és köpülni a gyermekkort, a szülői házat, a

231