Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Hamvas Béla: Az öt géniusz (részlet)

átsugározza, a dolgokba is belevilágít és a gyümölcs íze is világosabb. Délnyugat erről az oldottságról ismerhető fel. Sehol semmi túlzás, izzasztó erőkifejtés. Ez az oldottság a tájban, az emberben, a dolgokban, a közösségben, a beszédben, a mozgásban. Nem mintha az élet itt könnyebb lenne, mert Dél a szenvedésben nem szegényebb, de nagyobb távlata van, mint ahogy Szophok- lészben messzebb látni, mint Shakespeare-ben.

Mindez itt csak alig tény, inkább varázslat, és fátyol alatt. Ha ez a föld itt virágzana, biztos, hogy az emberek arca derültebb lenne, a zöld és világos lankákon oldottabb élet fakadna. Kevesebb lenne a bosszú és a méreg és az irigység. De, hogy nincs így egészen, kis szikra mégis mindenkiben él. Nincsen ember, nincs madár, ló, kutya, egyetlen szem cseresznye, amelyben kicsiny lélekként Dél géniusza ne parázslana. És gyakran látni, hogy a parázs fellobban és a szelíd szépségen maga is csodálkozik.

A nyugati részeken a család teljesen magánélet, az ember a kultiváltság- ban csaknem urbánus fokra lépett. Az életrend individualista és demokrata és liberális, a nyilvánosság előtt mindenki önmaga felel. A család a házba szorul. Keleten a család törzzsé ágazik szét, a törzs pedig az a szociális sejt, amelynek jellege harcias, de mindig politikai és nyilvános és a családot itt szándékosan el is rejtik. Ez a keleti szemérem. Erdélyben a család dinasztia. Itt délnyugaton az a társadalmi egység, amelyben az emberek közvetlenül együtt élnek. Nemcsak a vér szerinti családtagok. Családhoz tartozik az, akiben azonos vérmérsékletű bensőség él és család lehet a tanya, vagy az udvarház, vagy a község minden tagja is.

A család a közösség sejtje és ebből a tényből sok minden következik. Elsősorban az, hogy délnyugaton törzsnek, osztálynak, felekezetnek, valaminek, ami vér-, vagy érdek-, vagy hitkülönbséget teremt, realitása sokkal kisebb. A közösség ruganyosabb, az élettől puhább, semhogy e merevségeket magára nézve kötelezőnek ismerje el. Délen, még ha nem is található, de elképzelhető, hogy mi volt az ősközösség, a nép. Nem olyan értelemben ősi, hogy primitív, hanem úgy, hogy a közösség ősformája. Ez az oldott és megoldott közösség. Van itt is harc és feszültség és kaszt és ellentét, de mindez a szervezeten belül van. A nép a közösség intimitása. Amit úgy kell értelmezni, hogy az úr-szolga, szegény-gazdag ellentéte a magasabb egységben feloldódik. A családokat a vagyon és a rang csak úgy választja el, hogy a különbség a közösséget árnyalja. Ezért ahol másutt kollektív fegyelem van, itt szociális báj. A közösség ajándék és nem várt öröm.

Nem Arisztotelész philia-ja a közösség alapja, hanem Empedoklészé. A philia elsősorban nem barátság, hanem vonzalom, ezért ez az aranykor szociális érzése. A vonzalom különös mértéket teremt, a déli polis myriandros-t, olyan várost, amely nem fogad magába tízezernél több embert, azért, mert a tízezer lakosú város az, amelyben mindenki ismer mindenkit. Íme így olvad a tízezrek városában együvé a család, a kaszt, a gazdag-szegény. És ahová tízezernél több ember költözik, onnan Philia istennő eltávozik. Dél nem szereti a nagyvárost, nem fejleszti túl értelmét, nem áhítozik világvagyonra és túlha- talomra. Ahol az élet már nem intenzív, mint a mértékét átlépő becsvágy, az oldottság helyébe a szigor és a merevség lép, az emberek egymásra már nem néznek lágyan és hangjuk elkezd hasonlítani a vezényszóhoz. A délnyugati sarokban az ember az aranykorral már nem találkozik, mindössze csak eszébe jut, mintha a felhők emlékeznének. Teljesnek és oldottnak kellene lenni, de

230