Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Cseres Tibor: A Székely Hadosztály dicsősége, kálváriája és anabázisa (regényrészlet)
jött, hogy 23-án egy hadilétszámú menetzászlóalj érkezett Szerencsre, de meghallván a szakadatlan ágyúzás dübörgéseit (nem tudhatták, hogy az én tüzérségem lövi a román állásokat) ijedelmükben megrohamoztak egy üres szerelvényt s visszavonatoztak Budapestre. Huszonhatodikén reggel két vörös ezred kelt át a Tiszán, hogy dandárunk oldalvédje legyen, de már este mindkét ezred megkezdte a visszavonulást. Nemcsak lőszerünk volt fogytán, sebesültjeinket sem tudtuk bekötözni, hitvány papírkötésük alól csurgóit a vér, kötszer és orvos nélkül szemünk láttára véreztek el bajtársaink. Huszonhetedi- kén Bodrogkeresztúr felé mi is megkezdtük a csapatok visszavételét. A románok csak másnap mertek követni, akkor is felvonult nagyerejű tüzérségükkel. Harmincadikén összelőtték Tokajt. Ök nem szűkölködtek munícióban. A füstbe ment tiszai offenzíva elkedvetlenítette a székelyeket, de .a románokat nem engedték át a Tiszán. Bokányi és Garbai július 31-én Erdőbényére érkeztek, hogy újabb támadásra serkentsék a dandárt. Szikszón egymagában jelent meg a tanácsköztársaság elnöke a 21-es ezrednél. Minden szónoki képességét ösz- szeszedte — tudta, hogy utolsó reménye a székelyek (mert az 1. hadosztály alakulatai feladták Tokajból Tiszalucig az arcvonalat és Miskolc felé futottak) de a parázs hangulatú katonagyűlés után (közben) reményét vesztve ült gépkocsijába Garbai. Mikor az a hír jött, hogy a románok már Tiszafürednél is átlépték a folyót, a dandár csapatai Kálkápolna felé húzódtak. Mi tüzérek furcsa mód, szirte utóvédet alkottunk. A hadvezetőség itt közölte a dandárparancsnoksággal, hogy a csapatkötelékek mindenütt felbomlottak, egyedül a székely dandár áll még fenn. S csak vonuljanak Budapest felé a székelyek, mert rend- fenntartás végett nagy szükség lesz rájuk. A dandártörzs el is indult a 21/11. zászlóaljjal s egy üteggel Hatvanba, de mi már nem tudtuk követni, mert a románok Kápolnánál elérték és megrongálták a vasútvonalat. Augusztus elsején érkezett a hír, hogy a kommunista rendszer megbukott. Vagy két hét múlva tudtuk meg, hogy a hatvani dandárrészek nyomban Budapest felé indították vonatukat, ahol csakugyan semmilyen fegyveres erő nem volt, az Aréna úti laktanyában szállásoltak be, s nyomban megkezdték a járőrözést. A román csapatok augusztus 6-án érték el a fővárost, mely minden ellenállás nélkül került hatalmukba. Augusztus 7-é,n nagy túlerővel körülzárták az Aréna úti kaszárnyakomplexumot s elfogták a gyanútlan (mert nemzetközi egyezményekben bízó) rendfenntartó, karhatalmi alakulatot, akik a székelyek voltok. A tiszteket azzal a csellel csalták tőrbe, hogy érvényes igazolványokat adnak nekik. Ezek a foglyok Brassóban, a Fellegvárban és a szamosújvári fegy- házban találkozhattak a demecseri fegyverletévőkkel (mint később megtudtam). De annak hírét már napokon belül hallottuk, hogy milyen hősi harcok árán vették be a dicső román királyi csapatok a magjmr fővárost. Szerencsénk volt Verbőczy Kálmánnal, hogy mindig az utóvéd szerepét Vállalva, ezúttal is megmenekedtünk a románok kelepcéjétől. A székely dandár fölött Verbőczy Kálmán vette át a parancsnokságot, vezérkari főnökévé engem tett meg. Amikor kiderült, hogy a Budapestre vezető út végképp járhatatlan számunkra, kiadtuk a parancsot: Egeren át Vácra! Szomolyán megtudtuk, hogy a román csapatok épp most szállják meg Egert. Odasiettünk. Egy üteggel tüzelőállásba mentem, hogy a pályaudvaron kirakodó romá.n gyalogságnak odapörköljek. Két gránát telibe találta a kirakodást, másik kettő az állomás épületbe húzódókat riasztotta meg. Mire gyalogságunk odaérkezett, hogy kézitusát kezdjen velük a negyedéből-harmadából megszállott várost elhagyva Füzesabony 218
