Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Takács Imre: Császári vallomások - A családom, A kertem (versek)
Húsz éve még itt elugrándozott a mezed nyúl, ma pedig sudár, fölszabadult fiúk és lányok jönnek a manzárdokba, hintáznak a hinta-gondolán, elnyúlnak a napon valami testi megbékéltséggal a nyugágyon. A gyerekek irányítgatják a Karácsony-hegy megcsordult vizét a mályútról bele a bányagödör szikla-itelknőjébe — udvarnyi tó szaporodik le oda, eltakarván a barbárul bedobált hulladékokat, rosszvasafcat. — Van-e magának, Uram, ekkora diófája? — kérdeztem a fiútól, aki ment el tőlem. — Majd fölnő ekkorára a gondoztatom! Hát éljen! — ez nagyon jó válasz volt —, virágozzon a fiatalság! És ahogy elment a fiú a kanyarokban, megnéztem szemügyre véve a diófámat. A kis-diófákat. Némelyikre a halálos ítélet vár, mint csirkéikre. Más csirkék, fölcsdirkézések alól az új ültetései szőlő bújik ki nemsokára. A csemegék a fikakasoknaik, az unokáknak és — persze — nekem. Kihúzom a sorokat a sarjadó hagyma bimbó inaik. Bizonyos szőlőtőkékért aggódok, mint anya sok gyereke közül a legesendőbb kis pulyáért. Kertemben sok a pulya-sarok, az elhanyagoltság szöglete sok. Dugába dőlt itt mennyi jó gondolat, szándék és elképzelés — álmatlansággal kínzó éjszakáimnak a szép képei — bár hoztam Bécsből is ajándékot a kertecskémnek, elhintettem rá, mint hősök hamvát, az Északi Áruházból hozott műtrágyát. Végül nézzük a tavat egy pihenőben, a túlsó oldalt, a Mezőföid hátsága hosszan idedátszik. És az a vendég se volt itt véletlenül a segítő,szándékkal, mint a korábbi vendégek se véletlenül jártak itt nálam: Épül a szoborparkom, a befüvesedett ezer négyzetméter a szőlőt, gyümölcsöt így is termi. Szabadság, mint szabálytalanság. Szabálytalanság, mint szabadság. Mintának nem jó, tudom, de jelképnek jó az én kertem a Páskomban. 4
