Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Takács Imre: Császári vallomások - A családom, A kertem (versek)
A kertem Az volt, hagy földműves voltam huszonhat éves koromig — a földhöz hozzászoktam. Hiányzott a panelban a föld. A virágcserép mégsem egy mező, nem terület. A virágcserép annyi, mint megcsókolni egy háromszázéves női cipőt. Hát ezért kellett a föld, a 'birtok, egy részecske Magyarországból, ezer négyzetméter, megszámlálhatatlan füveivel, növénytársulásaival, uralkodó helyzetű szőlőtőkéivel. Eszem a sarjadó hagymát márciustól, aztán az epret, a cseresznyét, a cigánymeggyet, a fekete ribizkét, a málnát, a zöldborsót, az újhagymát, a fokhagymát, a retket, sóskát, a diót, a muskotáiyos ízű szőlőket. Az a sok zivatar is, amiket átéltem .irtat! Azok a szomszédoló barátkozások — Itt! Azok a szerelmeskedések — úgyszintén Itt! Azok az öregapámos játékok — Itt! Azok az írások — Itt! Azok a gombelemes agy-teljesítmények a magányban — Itt! — Miféle fű lehez az? — kérdeztem Pétertől, <a vendégemtől. (Versenyben ittuk pünkösd után a maradt bort.) — Mi minden tönkremehet egy kapált kertben! — ő ennyit válasz,olt csak. Azóta a füveim az ő válaszára válaszolnak. A szőlők is magtermiik a fürtöket, hilíingeket; a bort a rizling, az ,ettenniva!ót az otelló. Nemregóta egy emlékművet akarok fölállíttatni szobrász barátommal, mivel 'ez az egyezer négyzetméter énnekem nagy szabadság. A tőkebefektetés ezen a tájon óriási (figyelmen kívül hagyva az Országházat), jönnek a miiliárdok a „siutyi” fuvarokkal. Nem a Rózsadomb, a Galagonyás épül két évtizede, és ez a potom idő évszázadokba lövi magát.
