Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)

Apám most volt készen védekező állásainak kiépítésével, moist foglalta el azt a mentségek és magyarázatok lehetőségét is elutasító magaslatát a merev számonkérésnek, ahonnan már merészelt egy pillantást vetni a sejthetően fel­dúlt csatatérre. — De?! Hiábavaló lett volna őt ilyenkor mondjuk megölelni, vagy puha szóval, meghitt mozdulattal megkömyékezni. Ezekben a pillanatokban őbenne — a lelki pánik így jelentkezett, a körülmények ereje ezen a módon kényszerítette sakkba a jellemet — összeomlott, lerombolódott a világ, érvényét veszítette a szeretet és ia vérségi kötelékek, elmerült minden emlék, minden egyezség és minden vonzalom, ilyenkor előbb nyugodott volna bele abba, hogy ő nem férj, nem apa, nem férfi, nem magyar, nem ember, a fél iába elveszítésébe is előbb nyugodott volna bele, mint abba az eshetőségbe, hogy egy egészséges férfi­ember nappal pihenni térhet. Amikor tizenöt .évvel ezelőtt — akikor az látszott bizonyosnak, hogy vég­leg — elköltöztem otthonról, az volt az apámban elpusztult világ egyetlen ép­ségben maradt mondata: Az én házam nem kupleráj! A sikertelen felvételi vizsga után mindenféle fizikai munkákat végeztem akkoráiban, cementet rak­tam vágómból sódert lapátoltam, kőműves mellett dolgoztam, szenet hordtam, egy nehéz 'bútorok szállítására toborzódott csoporthoz csatlakoztam, házat bán­tottam, lés eladtam az épen maradt téglákat. Plebejus romantika volt ez? Dac, amellyel arra feleltem, hogy az egyetem, amely legjobb barátomat, Zénóit el­nyelte, engem visszalökörbt a városba, ahonnan lázasan elkívánkoztam? Külö­nös pályákra térült kalandvágy? Vagy csák laz erőmet akartaim kipróbálni? Nem tudom. Annyi azonban biztos, hogy nem volt elég a nehéz munka, nem él­tem be az addig ismeretlen erőfeszítésiek Iközbein született lebegő flelszabadutt- sággal, azzal, hogy a testem működik, arra is vágytam, hogy megmártózzam, sőt féktelen kölyökkutyaként valósággal meghenteregjek azoknak az emberek­nek a világában, iákilkikal a találomra választott foglalkozások összehoztak. Mi­közben változatlan elevenséggel tartottam a kapcsolatot a társasággal, mely leendő íróikból, filmrendezőkből, politikusokból, társadalomtudósokból és a fel­vételi vizsgákon kibukott sok egyéb zavaros alakiból tömörült egybe a város szeszmentes presszójában, miközben magam is verseket, értekezéseket írtam, a Hamletét próbáltam »egy amatőr színjátszókörben (a szerepet végül Panda ját­szotta el, rám nem lehetett számítani), miközben szinte testéről estére én is többször hazakísértem a társaságot s engem is többször hazakísért a társaság, nékem külön útjaim is voltak. Éjfél után órák hosszat cipeltem magammal egy aszfalton elterült magatehetetlen részeget különböző bizonytalanul elmotyo- go,tt címeikre, és feszülten lestem minden mondráiását, mert az volt a sejtésem, hogy bármelyik pillantabam elárulhat valami életbevágóan fontosat a világ egy sötét, zsúfolt, kegyetlen törvényeik szerint rendeződő bugyráról, amelybe én még nem vágyóik bevezetve. A felesége káromkodásai is titkok foglalatának tűntek előttem, amikor végre hazíaítaláltunk, és a félemeletről máink zúdított piszkos vizet, mely szaglott a hajamban és vastagon folyt végig az arcomon, úgy kóstolgattam előrenyújtott nyelvvel, mintha a lenyakazott keresztelő férfi köpte volna a fejemre. Cigány csatáddal háltam — nő miatt persze — üvege^- zetlen ablakú putriban, és boldog voltam, ha egy hatéves gyermeklány párná­nak használtá ra kinyújtott karóimat, miközben penészes bűzben pihentünk ti- zedmaigiunlkkial a földpa dióra szórt nedves szalmán. Ősz, megrokkant, bepálin­kázott hajdana tisztekkel bőgtem a Fanene Jóska-nótákat a Hollandus-kocsma előtt. A villámhárítón felkapaszkodva bemásztam a pékség padlására, és a for­138

Next

/
Oldalképek
Tartalom