Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)
ró, illatos gőzben egészen elszédülve sokáig figyeltem egy csiapóajitón keresztül, hogyan dagasztják a reggelre készülő kenyér tésztáját a fehér kötényben izzadó, nagy, kövér emberek. Betörtem éjfél után egy újságosbódé üvegét, hogy magamhoz vethessek egy képes hetilapot, címoldalán egy szőke színésznő fényképével, mert szívbéli meggyőződéssel úgy éreztem, hogy azt az arcot életem összes hátralevő napján látni akarom az ágyam fölött, minden reggel, közvetlenül ébredés után. Ez az életmód kisvárosban nem maradhat érintetlen titok. Sötét mendemondák keresztezték apámnak azt ia. híresztelését, mely szerint én a felvételi vizsgán az elérhető legmagasabb pointszámmal megfeleltem, és csak lazéirlt tanácsoltak el, mert ő ötvenhatban elénekelt néhány negyvennyolcas dalt, és. valami megtagadott szociális segély ügyében foganatosított megtorlásként bedobta egy kiürült pámtes üveggel a Nőtanács első emeleti ablakát. Ezzel a különben neon egészen alaptalan magyarázattal, na meg azzal az állítással, hogy én azóta is elvonult, tudós életmódot folytatok, már választott foglalkozásaim is feszülten tagadó viszonyban álltak, a különös kicsapongásaimról szóló pletykák pedig egyenesein, .apám szavahihetőségét vonták kétségbe. Apám úgy válaszolt iá helyzet éles kihívására, hogy fenntartotta, esiafc becsületével együtt tagadhat óvá emelte áilításiait, és ugyanakkor borzalmas, kíméletlen, néha szó szerint vérre meiniő Veszekedéseikben igyekezett engem arra kényszerítem, hogy a rólam forgalomba hozott Ikép követelményeit kielégítsem. Nem szabott feltételeiket, nem jelölt meg követendő irányt, egyáltalán, nem bocsátkozott a feszült helyzet taglalásába, mindössze azt követelte, hogy este tízkor minden nap legyek ágyban. Ezt én persze akkor sem tudtam volna teljesíteni, ha nem látom a kurta parancs mögött egy egész életfelfogásom elleni nagyszabású támadás frontvonalait, és így állandósult közöttünk a kíméletlen harc, de ennek látható jtele csák annyi volt, hogy anyám pillanatról pillanatra felvetődő fájdalmas váliasztáslkényszarben élt közöttünk, és hogy úgyszólván mindéin, másnap új olvasólámpát kellett vásárolnom akkoriban. Az időszak hihetetlen ellentmondásait csak tetézte, hogy ugyanakkor együtt műveltük ‘apám szőlőjét, sőt barátságiból ismerősöknek segíteni is eljártunk kettesben. Ilyenkor, munka közben úgy voltunk egymással, mint kiét fiútestvér. Apám még fiatal, én már felnőtt, kát kimeríthetetlen erejű férfi, akik ismerik egymás keze járását, egymás nótáit, egymás ízlését ételben, borban, társaságiban, ismerik egymás felfedlek enységének természetét is, és akik ádázul szeretik a munkát, .amit közösen végeznek. Kapáláskor nyílegyenes Volt a közöttünk felpúposodó bakhát, permetezés közben levél nem maradt szárazon mögöttünk. A tizeinkét személyes asztal egyik végéről a másikra hajszálpontosan repült a boroispoháir apám kezébe, úgy, hogy a vérvörös lé is alig (lottyant ki belőle, és szájaimmal kaptam el a levegőben az odadobott égő cigarettát. Ötvenéves férfiakkal komolyain, nyugodtan, zavar nélkül teigeződlbem, és erre bülszke volt apám is, én íis. És ilyenkor magától értetődően teljesültek kimondatlanul is a máskor kíméletlennek tűnő szikár, kurta mondatok, az apámban sziliánlkosan fennmaradt éleitialv töredékei. A közös erőinek, az elláradó szeretetnek, a szoros egybekiapcsoltsiágnajk ez a nyilvánvaló jelenléte csák még elviselhetetlenebbé tette mindkettőnk számára azokat a dolgokat és fejleményeket, amelyekben lehetetlen volt közöttünk az egyezkedés. A mindegyre meghiúsuló ádáz szeretet olyan gyűlötebnohamo- kat szabadított el rajtunk, csoda, hogy mindketten épségben éltük túl ezeket az időket, amelyekben sokszor már nem is elvek és szándékok forogtak vesaély139
