Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám - Takács Imre: Császári vallomások - A családom, A kertem (versek)

ft

a kívülállónak, de neki mindent

ért és érintett, értelmezett, értékelt érzékenyem.

Őneki mindent — és lefeküdt;

én - vettem le a kendőt az álláról,

és nem szólt, nem ragadott el, mint szörnyű balett.

Feküdt a gyaluforgácsban, mégse pénzben.

Egymást löktük valódi sáriba és a Mindemség Sírboltjába.

A magam fejére olvasom minden bűnét fölszabadulásomnak. Atkozott sors!

Nem maradtunk -akadékáha buta mestereknek.

Így lett a családom ás egy hatalmas seb,

egy sebre nőtt forradás, dudor,

a családom is egy jóvátétel,

és azért nem kielégítő, mert jóvátétel,

mert bosszú, mert csak-azént-ás-vam, mert fölmutatás,

nem természetes előny, mégsem csalás,

hanem ami mégis lehetett, aminek kellett megtennie

ellenem is, inkább csak a beleegyezésemmel, nem tervemmel.

A Takács öregapám ötvenen volt,

apám húszán volt, a 'halála után is. szaporodott.

Én most csak -tizen vagyok —

a szomszédom a bárban egymagában issza a csámzánót, csakhogy én tizen vagyok,

vegyes pálinkát ászok, magyar bort. Nem eszek bélszínt, de oldalast,

nyelvet, májat, -szívet és tüdőt,

húsos csontot és marha-lábszárt, "

mind amit az isteneknek áldoztak régen.

— Császár, az asztal 'megterítve!

Nem én 'találtaim ki, ez közös kitalálás.

A családom ramgrejtve regnál a városiban.

Én magam is nehezen állapíthatom meg, hogy höl a széle,

hiszen minden szépség, rosszaság ide bejáratos,

hogy terebélyesedjenek a rossz legendák,

hogy az igaz legenda nő j jön nagyra,

növekedésben maradjon, eleven uszály legyen,

hogy a gyerekeimbe bizton markolhassak,

unokáimba marhassak — vén oroszlán.

És éjféli hazaérkezéseim alkalmával rám tátja a száját egy üres lakás.

Az ürgeöntásek után. (Az ürge: én, bár gyakran hörcsög, hisztériázó majom, bika.) Az ürgeöntések után megszáradtaim, kamrámat a csemetéimnek áldoztam.

—• Császár, a város -magának -terítve áll.

2