Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)

állandóan, a folyosón visszhangosan bömböl a második brandenburgi verseny, és Isti, Mika meg Kádár Fefe életvidám lendülettel pofozzák a náluk másfél fejjel magasabb fiúkat („Mi itt az európai kultúrkörben nem szoktunk a hálósz omszédunk :befőt tesüvegébe pisáim!”), és otthonosam nyúlnak az érettségiző lányok melléhez; este isznak és csalnak a pókerben, üvegrulett partira fogadják a község óvónőit. Éjfél felé kedélyesen megölelgetik majd Szálait, tanácsolják neki, hagyja a túróiba Itáliát, úgyis nemsokára elfoglalják az laibesz- szinek vagy a kínaiak, esetlek egy Khomeini-komandó, kapacitálják, települjön haza, és lépjen be azonnal a RÉDOSZ-ba, azaz a Részeg Dolgozók (Disznók?) Országos Szövetségébe. Nyomtatott igazolványt mutatnak, amelyen ott lesz a hely Szalai f ényképe számára, és amelynek hátlapján Ihat pontban összefoglalva olvasható, hogy milyen magatartásbeli irányelvekéit követnek a részeg disznók a leggyakrabban előforduló (élethelyzetekben.

Szegény Szalai! Micsoda útja lesz! Holnap reggel talán egy ágyban ébred majd egy szőke óvónővel, akinek a keresztnevére sem fog emlékezni. Nála aztán már nem fogja különbnek érezni magát. Lábujjhegyen kisettenkedi'k a kollégiumból, a ködös, osaitafcos hajnalban Budapestre (hajt. Bejelentkezik a Hiltonban, a szobapinoérrel, aki talán dgás ökrök vérével él, francia pezsgőt hozat. Mihelyst kialudta magát, ismét útnak indul, késedelem nélkül átlépi a magytar határt, és nem száll fel egy tót múlva a Lesothoha induló hajóra. Jövőre talán öngyilkos desz egy villában Capri szigetén, vagy mulatót nyit egy rég kihalt toszkán nemesi família nevén és beszáll a kábítószerüzletbe, esetleg összeköltözik New Yorkiban egy svéd jógatanárnővel:, nyers zöldségkoszton él százhúsz évig és megtanulja kívülről a Ramajanát, miközben övé lesz Európában az egyik gazdátlan bankszámla a több millió 'közül. Ki tudja? Csak egy biztos. Szálait többet nem látjuk.

Ö ezt még nem tudja. Rohan vele a fehér Mercedes a 'kisváros felé, ahol Éva tanít. A 'szélvédőüvegen a menekülő erdőségek agancsos csordái. Áldja Isten az erdőket! Szalai fél, de nem tud semmit, Nincs, aki megmondja neki, hogy az embernek csak apróra ismerős helyen lehetnek szándékai. Nincs, aki megmondja neki, hogy víz mindenhol van, csak el kell termelni ifölüle a földet.

Velem is döcög a vonat. Egyedül ülök a büfékocsiban, és arra gondolok, hogy ez az utolsó utam, hogy ezután már nincs hova menni. És nem is kell. Az ablakon túl mozdulatlanul erdőségek, de én nem kívánkozom a közelükbe. Áldja Isten az erdőket! Az erdőkön túl Szalai rohamozza a naplementét, és Ágota áll a Klinika-kertben, az angyal kertjében egy kiszáradt tölgy alatt, kezében tartja és bámulja értetlenül az egyebemet, ezt az üres díszdobozt. Szépek, egyetlenek, úgy tesznek, ahogy lehet. Áldja Isten Ágotát és Szálait! Az erdőkön túl, a vágóhídon ököllel szakítja ibe Petró a felhajtott bika vastag homlokát, rendkívüli ülést tart a RÉDOSZ választmánya, Lesothoban egy sziklás hegyoldalon felugatnak a géppisztolyok a gyémántbánya fölött, és tanulja már valahol Bálint fiam, hogy apa nem jön, hagy estére se jön meg, nem jön el holnap reggelre sem. Nyugodjanak a kivérzett (bikák, üdvözletem Pitzonak Lesothoba, Isten veled, elsőszülött fiam! így lett ez, édeseim, nem kívánkozom hozzátok. Sör van előttem, azt sem kívánom, vógigdöntöm a mocskos abroszon.

Érzem, amint lehajtok rá, bűzlik a nedves abrosz az asztalomon.

Bűzlik rajta a sör meg ia cigarettahamü.

Bűzlik rajta laz összes másnapos reggelen (kihányt epe.

A megecetesedett borok bűzlenek rajta.

127