Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)
7. JELENET Késő este a nagyszobában, Az Anya, a Kamasz és a. Vendég, egymáshoz közel húzódva, az ebédlőasztalnál ülnek és a középre állított, teljes lángon égő petróleumlámpa fényébe merednek: félnek tekintetüket a homályos sarkok felé for_ dítani. Előttük két borosüveg — az egyik már üres —, poharak. Feszült várakozás. A Kamasz látszik a legijedtebbnek, az Anya nyugalmat erőltet magára, a Vendég még nem ébredt fel teljesen az idegrohamot követő apátiából — ütemesen ringatja a felsőtestét, üres szemekkel mered maga elé. ö ivott a legtöbbet, de a bódult részegség kegyelmi állapotát nem sikerült elérnie. ANYA (a Vendéghez) Megnyugodott? Elég erőt érez magában? VENDÉG Nem tudom. Azt hiszem.. . igen. ANYA Tehát vállalja. VENDÉG Vállalom. Nem tudnék azzal a tudattal továbbélni... (összerázkódik, elhallgat) ANYA Hiszem már megbeszéltük. Ő nem lehet. Valaki kiadja magát... VENDÉG Igen, de miért? És a szőke haj, a zöld szemek ... az a ruha. Mint a fényképen. Meg az anyiajegy ... ANYA (élesen) Bárki felvehet olyan ruhát. Ami pedig az anyaj egyet illeti. .. (Enyhe gúnnyal) Nem akarom a részletekről faggatni, de... biztosan látta? Jól megnézte? VENDÉG Nem tudom. Holdfény volt. ANYA (ingerülten) Holdfény! KAMASZ Anyám, én félek. Hadd menjek ia szobámba! ANYA (felcsattan) Itt maradsz! (Kis szünet után, inkább önmagát, mint a fiát nyugtatva) Mitől félsz? Te voltál kint a temetőben, te láttad a sírját... Vagy oda se mentél, inadba szállt iá bátorság, mi? Becsaptál minket. Te gyáva! KAMASZ Nem vagyok gyáva. Odamentem ... Igaz, nem egyedül. A temetőőrrel. Kérdezze csak meg tőle! ö a tanúm rá. ANYA És találtál valami rendelleneset? KAMASZ Neim, hiszen mondtam. ANYA Fel volt túrva a sír domb? KAMASZ Nem, de ne beszéljünk róla! Elég volt! ANYA (kegyetlenül) Elmozdították a fejfát? Hozzányúltak a virágokhoz? Láttál valami változást azonkívül, hogy minden elázott? KAMASZ (fülét befogva ordít) Nem, neem, NEEEM! Hagyjál békében! ANYA (elhallgat, lihegve igyekszik ösz- szeszedni magát. Aztán észreveszi, hogy a Vendég a poharához nyúl. Ráripako- dik) Maga meg ne igyon többet! Részegen akarja fogadni? VENDÉG (ijedtében feldönti a poharat; a vörösbor végigfolyik a térítőn) Bocsánat! Dorombolás. Riadtan összenéznek. KAMASZ (sírásán) Ö az? VENDÉG Nem hiszem, ö csendben szokott érkezni, csak a hideg érintésére ébredek. ANYA (feláll) Megyek, megnézem. Kimegy az előszobába, ajtót nyit. Szóváltás hallatszik. „Nem, most nem jöhetsz be!” „Engedj” „Majd holnap este, úgy állapodtunk meg.” „Most! Állj félre!” — Kicsapódik az előszobaajtó, beesik a Százados. Az Anya dühösen követi. A férfi ittasan dülöngél, grimaszol, fergeteges jókedve van. Köpeny zsebéből pezsgősüveg kandikál ki, kezében hatalmas csokor, vérvörös, melegházi rózsa. SZÁZADOS (körülnéz, elvigyorodik) Együtt van hát a szent család! A gyászoló anya, iá fájdalomtól megtört vőlegény és a szeretteit ért csapástól megkomolyodott fiúgyermek. Szomorú, de felemelő látvány! ANYA Mit akarsz tőlünk? Semmi ser. szent előtted? A férfi át akarja nyújtani a csokrot, de az asszony ellép előle; a virágok szétszóródnak. A Százados rajtuk taposva megy oda az asztalhoz, előhúzza és a borosüvegek mellé állítja a pezsgőspalackot. SZÁZADOS Csupán egy jó hírt hoztam. A tábornok úr különvonata a sikeres szemleút végeztével, a tervezettnél egy nappal korábban, az imént gördült ki városunk főpályaudvaráról. Főpályaudvar, hahaha, mókás, nemde? (Senki sem nevet, de nem látszik tudomást venni róla) Közölhetem a tisztelt egybegyűltek113
