Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)
5. JELENET A manzárdszoba késő éjjel. Az eső elcsitult; egyhangú kopácsolását a tábornok tiszteletére rendezett tűzijáték durrogása váltja fel: piros, sárga, zöld fények siklónak le a tetőablak üvegén. A tűzijáték nem tart sokáig; hamarosan ismét csak a fésülködőasztalon álló, lecsavart lángú petróleumlámpa homálylik a szobában, és a nyugtalanul alvó Vendég szuszogása hallatszik ... Megjelenik a Lány. Most is nesztelenül érkezett, mintha az éjszakától összesűrűsödött levegőből materializálódótt volna, bár ezúttal úgy tűnik: résnyire megnyílt az ajtó. A Lány némi tétovázás után letérdel az ágy elé, hideg ujjaival megérinti az alvó homlokát. A fiatalember felriad, rémületében erős szorításba fogja a Lány kezét, de ezzel nem magához vonni, hanem távol tartani akarja kísérteties látogatóját. VENDÉG Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? LÁNY (sértődött csodálkozással) Hát már elfelejtettél? Karintha vagyak. Akit tegnap éjjel a kedveseddé tettél. (Szabadulni próbál) Elmegyek, eressz! VENDÉG Nem mész sehova! Korintha halott. LÁNY (egy pillanatra megrendül, de aztán feltalálja magát) Még hogy én halott? Miket beszélsz? ... Ó, most már értem. összetévesztesz a nővéremmel. Ö, sajnos, valóban halott. Csakhogy őt Korinnának hívták. Korinna, én pedig Korintha vagyok. Könnyű összecserélni a nevünket, annyim hasonló. Különben is nagyon hasonlítottunk egymáshoz ... Korinna, az én szerencsétlen nővérem, tegnap reggel óta nem él. Én viszont, amint látod, élek. És hogy mennyire, azt mindjárt be is bizonyítom neked, csak ne bánj velem ilyen durván, mert elmegy a kedvem ... VENDÉG (elengedi a Lány kezét) Várj csak! Lehet, hogy félrehallottam a nővéred nevét. De hol voltál akkor egész nap? Még a temetésre se jöttél el. És amikor elszóltam magam, hogy a megletagadta, hogy létezel. LÁNY Elárultál? VENDÉG Nem, dehogy. Még ha akarom se tehettem volna. Anyád, ha ugyan az anyád egyáltalán, őszintén csodálkozott, amikor elszóltam magam, hogy a megboldogultnak húga is van. LÁNY (kis gondolkodás után) És te elhitted, hogy csodálkozik? VENDÉG Miért ne hittem volna? Mi oka lehetett rá, hogy letagadjon? LÁNY Hát persze, hogy letagadott. Hiszen az én létezésemet mindig is titkolni igyekezett. VENDÉG De hát miért? Milyen bűnt követtél el, hogy el kell rejteni a világ szeme elől? LÁNY Egyetlen bűnöm az, hogy megszülettem. VENDÉG Most már végképp nem értem. Még ha púpos lennél, vagy gyengeelméjű. De nálad szebb, elbűvölőbb teremtéssel soha életemben nem találkoztam. Hozzád hasonlót is csak egyet láttam, fényképen: a nővéredet. LÁNY (feltámadt magabiztossággal) Te még sok mindent nem értesz. Amikor én a világra jöttem, apám már két éve börtönben ült. ö parancsolta meg anyámnak, hogy engem, minit a család szégyenét, d igjanak el valahova vidéken. Tizennégy éves koromig idegeneknél nevelkedtem. Csak apám, azaz anyám férjének halála után kerülhettem vissza ide. De csak mint cseléd, és mint Korinna szobalánya. Ám ő sejtette az igazságot, szeretettel bánit velem, nem hagyta, hogy anyám kizsigereljen. Ezért később el is tiltottak tőle, sőt, anyám még a betegágyához sem engedett oda. Amikor válságosra fordult az állapota, engem bezártak a fáskamrába. El sem búcsúzhattam tőle. Anyám azóta is ott tart, csak ilyenkor éjszaka merek kiszökni... A temetésre se mehettem el. (Sírva) Tegnap, amikor beadta az ételemet, térden állva könyörögtem, de nem enyhült meg a szíve irántam. VENDÉG Nem tudom elhinni ezt a szörnyűségét, előttem nem ilyennek mutatkozott. LÁNY Pedig hinned kell nekem, kedvesem, ha szeretsz! Mert ugye szeretsz? Ugye, te nem dobsz el magadtól, nem bánsz velem olyan kegyetlenül, mint a szülőanyám ? Vagy mint az öcsém... Az a kis kígyó nemhogy segítene rajtam, még csúfol is. Délután odajött a börtönömhöz, és mindenfélének elmondott. Pedig te tudod a legjobban, milyen tisz108
