Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - SZABÓ ZOLTÁN EMLÉKEZETE - Czigány Lóránt: Homo politicus (Szabó Zoltánról tíz tételben) (tanulmány)
földrajzi entitás, mint inkább emberek. Kölcseynél: „A hazának szent neve nem csatolja magát a föld porához, emberek teszik a valóságos hazát, nem életnélküli halmok és térségek, mik ezerféle népnek érzéketlenséggel adhatnak ilakást.” A Szerelmes földrajz írója, a táj emberformáló jellegének hangsúlyozója ugyanígy érvel: . .ha valaki itt [Londonban], vagy akár egykor Budapesten 'azt ajánlotta volna, hogy ő kimond egy szót, s én írjam te, rögtön, elgondolkodás nélkül, iami eszembe jut, erre a szóra »-Magyarország« csupa személynév szaladt volna ki ceruzámból. Nem sok, talán egy tucatnyi. Lett volna a listán olyan név, amelyet csak én ismerek, mivel valamikor, valahol, nem is feltétlen Magyarországon, számomra azt, ami »-hazai«, a viselője testesített meg ...” (1967). Később, a Forradalom, történelem, valóság című esszé elmélkedése az „egynemzetbeliségről” tovább árnyalja a megfogalmazást. Reformgondolata Széchenyiig és Eötvösig vezethető vissza. Szemlélete a reform esetében is emberközpontú. Eötvös alaptételének azt ismeri fel, hogy a reformért lelkesedő elme a defektusokkal működő intézmények korlátáit képes túllépni. A kellemetlen igazságokkal szembenéző képessége Kemény Zsigmonddscl rokonítja; mi mást idézhetett volna 1945-ben, a Valóság beköszöntő cikkében mint Kemény Zsig- mond Forradalom útónját? (Ez Keménynek az az írása, melyet a magyar közgondolkodás soha nem bocsátott meg szerzőjének, éppen úgy mint Szekfű Gyulának az erre allúzióval élő írását száz évvel később: Keményt defetizirmussal vádolva, Szekfűt pedig jellembeli fogyatékossággal.) A reformkori, friss szellemű utazók: Bölöni Farkas Sándor, Szemere Bertalan vagy Gorove István szintén beletartoznak szellemi háttérhálózatába: mindazok az írók, akiknél a Kölcsey-féle „haza és haladás” eszméje olyan fokú és jellegű harmóniában bukkan fél, amelyik túlmutat saját korán. Szabó Zoltán szellemi arculatát az a Petőfi is alakítja, akit egyedüli forradalmárnak tart 1848-ban, elég, ha belelapozunk a Szerelmes földrajzba, hogy vonzalmáról meggyőződhetünk. E vonulat végén áll az az Ady Endre, aki már világok pusztulásának hírnöke, s aki az utódokat is vádolja a fel nem épített templom miatt. A közvetlenül, emberközelből ható elődök közül kiemelkedik Babits, Szekfű Gyula, és Pethő Sándor. (A korszakváltás után az új hatalom kiiktatja őket a szellemi életből. Babits a hetvenes évek -elejére, Szekfű tíz évvel később kerül vissza a köztudatba, Pethő ma is hiányzik). Szabó Zoltán Babitsban a „lelki független költőt” tisztelte, a magyar irodalom értékrendjének legmagasabb viszonyítási pontját. Szekfű Gyulában, a „múltból ránk maradt emlékek sáfárában” felismeri az alkotó művészt, akivel „a magyar történetírás belépett az irodalomba”. Politikai magatartásában az keltette fel rokonszenvét, hogy alapgondolata („a keresztény- germán kultúrközösség”) nem akadályozta meg a következetes Hi ti er - ellem ess é gb en, s hogy konzervatív alkata ellenére felismerte a reform szükségességének égető voltát. Pethő Sándor, akihez szintén személyes lojalitás fűzte, történelemszemléletével hatott rá. Szekfű Gyula megállapítása szerint: „a .még erősen fejleszthető Zrínyigondolatnak, mint a magyar történetfilozófia egy pillérének ő az egyik kialakítója és nagy sikerű terjesztője.” Kosáry Domokos szerint pedig Pethő szerkesztői politikájának köszönhető, hogy a Magyar Nemzet „ ... bővülő munkatársi gárdája, amely régi jobbról érkezőktől... ifjú falukutatókon és népi írókon át... az antifasiszták széles spektrumát képviselte.” Ugyancsak Kosáry mutat rá, hogy a szociális felelősségtudat gondolatát ő kapcsolja össze a Magyar Nemzetben a Szellemi Honvédelemmel, ami Szabó Zoltán politikai axiómája. A népi írók közül legközelebbi fegyvertársának Illyést és Bibót tekinti. Mindketten túlléptek a népi mozgalmon ugyanúgy, Irmint Szabó Zoltán. Illyés a Babits utáni kor irodalmi tudatának letéteményese lesz, ő a kontinuitás: a „belső kör” középpontja. Senkiről nem ír olyan gyakran Szabó Zoltán mint Illyésről. Nem holmi „fegyverhordozói” hűség ez, hanem Illyés zsenialitásának fel- és elismerése, az egyetemes érvényű „haza a magasban”, a magyar ország első számú képviselőjének kijáró tisztelet megnyilvánulása. (Magatartásuk is mintha rímelne: az „írók lázadása” idején Illyés kijelentette, hogy csak a cselédek lázadtak most, s ő ,,nem 1092
