Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - SZABÓ ZOLTÁN EMLÉKEZETE - Czigány Lóránt: Homo politicus (Szabó Zoltánról tíz tételben) (tanulmány)
volt Rákosi cselédje”. Ugyanezekben az években Szabó Zoltán, amikor munkaadója, a Szabad Európa Rádió rátelexezett, határidős kéziratot sürgetve, csak ennyit válaszolt: „A magyar író nem cseléd!”) Bibó Istvánban az Eötvös halála óta eltelt század legtisztább politikai gondolkodóját tartotta számon, azt a „terepfelverő kutatót”, aki a 19. század eszméiből folyó törekvéseket sikeresen egyeztetett volna össze egymással, ha erre módja nyílik. Legfőképpen a Bocskay-axióma, „nemzetünk java és magunk megmaradása” kapcsolja őket össze célszerű következetességgel. Mindketten úgy vélték, hogy 1945-ben a kommunisták „— ha akarták, ha nem — a demokrácia ügyét szolgálták.” Társította őket továbbá a nemzeti függetlenség harmadikutas ikancepciójia és legfőképpen az, hogy mindketten a hazai valóság empirikus vizsgálatából akarták a remediumot élőbányászni, nem pedig ,^licenc” alapján legyártani, vagy elméleti konstrukciókból kiókumulálni. Véleménykülönbség lehetett köztük. A Németh László—Szekíű vitában például Bibó egyértelműen iá „kuruc” Németh Lászlóra voksol, ezzel szemben Szabó Zoltán, ugyanúgy mint a „felszabadulás” értelmezésében, fenntartásokkal él. Németh László ugyanis „a szerencsétlen mélymagyar-higrnagyar aintitézissel Szekfű nagymagyar-kismagyiair ellentétpárját formálta át misztikára és öncsonkításra csábító .elméletté.” Noha Németh László termékenyítő szellemét Szabó Zoltán nagyra értékeli, a konfliktusmentes társadalomra vonatkozó utópiáit valószínűleg még akkor sem osztaná, ha ebben .az elitista paradicsomban Csokonai verseket szavalnának. A Németh Lászlód 'minőség-gondolatnak azonban Szabó Zoltán lis híve. Kérdéses persze, hogy nála is Ortega y Gassét-ig nyúlik-e vissza az elitizmus, mint Németh Lászlónál, mindenesetre ez, a ^minőségi” forradalom, a kézenfekvő modell Szabó Zoltánnál, amikor a hatvanas évek diákforradalmaiiról gondolkodik, vagy amikor a totalitarizmus rémiét a nyugati, eltömegesedett fogyasztói társadalmiakban is felfedezi, éppen a magyar forradalomról írott esszéjében. Ami viszont kétségtelen, hogy Németh László teoretizáló hajlamát fenntartásokkal nézi, s ez megnyilvánul abban például, hogy egyik előadásában Németh Lászlót a fiatalabb korosztályok figyelmébe így ajánlja: „Legyenek Németh Lászlónak szorgos olvasói és kétkedő hívei. Soha ne tévesszék szem elől, hogy am.it kezükben tartanak; pompás stimuláns. Gyógyszernek ne nézzék.” 8. Gondolkodásának alakulását két kortárs külföldi író is lényegbevágóan befolyásolta: a nála egy évvel fiatalabb Camus és -a majdnem tíz évvel idősebb Orwell. Mindkét esetben tudatosan vállalt hatásról volt szó: az említett írók felerősítettek benne már határozottan meglévő gondolatokat és/vagy magatartásformákat. Orwell-lel nemcsak az hasonltja, hogy ő írta A tarái helyzethez mérhető egyetlen angol irodalmi szociográfiát (The Road to Wigan Pier) —, amit ugyan nem idéztek parlamenti interpellációban, mint Szabó Zoltán könyvét, ám .ez mindössze az irodalom eltérő funkcióját jelzi a magyar és az angol társadalomban —, hanem a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése ügyében vállalt felelősségteljes elkötelezettség is, ami a birodalomfenntartó angol társadalmi hazugságok leleplezésére kényszerítette esszéiben az egykori burimai rendőrtisztet. A kényelmetlen igazságok olyan kendőzetlen kimondására, ami a Valóság egykori szerkesztőjét is jellemezte. Amikor Szabó Zoltán ars poeticáját készül megfogalmazni, óhatatlanul Orwellt idézi, azt az írót, akinél az igazság kimondása lutheri tételkiszögező bátorságú cselekedet. (De visszhangzik 'mindkettejükre az illyési szenvedélyes sor: „mert az való, mit én látok” is.) Közös bennük a nacionalizmus és a totalitárius állam elutasítása, de legfőképpen az a szánalom a megnyomorítottak és a megszomorítottak 'irányában, .ami Szabó Zoltánnal tardi gyerekek étrendjét íratta le, Orwellt pedig a párizsi szegények közé vitte. Szabó Zoltán értékrendjében Orwell a legfontosabb szerzők közé került, s egyedül Bibéit tartotta orwalh mértékkel mérhető írónak. 1093