Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 12. szám - Ágh István: Gyertyagyújtogató (regényrészlet)

népfölkelés közeli viadalban nagyon ártatlan ellenség, de távolban, a környező halmokra telepítve fenyegető tartaléknak, félelmes látvány.”

Mégis ő, aki elmozdult a jobbágy-egyhangúságból, már nem menekültmenekített, hanem űzött, mint egy hű eb, akinek területét megsértették, aztán elégedetten, lihegve, éhesen, csatakosan a helyére tért Bőgatyája fehér vászna elkoszolódott a porban, sárban, megmosdott a szentkúti forrásban a faluvé- gén, s elkiáltotta magát a szélső háznál: Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza! Hazatért megannyi Háry János a templomdombra, a kovács és a bognárműhely társalgó közegébe. Valami olyan történt meg velük mégis, amiről álmodni sem mertek: az úrbéri terheket eltörölték.

Kizökkentek a hosszú fásultságból, természetük szerint cselekedhettek újra, a protestáló ősök szokása szerint védelmezték magukat, s ravaszul, amilyen hódoló levelük fogalmazása.

„Alulírottak Ö Felsége Ferencz József eránti hűség és hódolat nyilvánításra felsőbbi rendelet következtében felszóllítva lévén; — Miután ezen Veszprém Megye Közönsége Ö Felségének már hódúit, mi is azon értelemben Ö Felsége eránti hűségünket s alázatos hódolatunkat nyilvánítjuk. Kelt Felső Iszkázon Januárius 29-én, 1849.”

Ismerhette faluja természetét Szilágyi József jegyző, fogalmazásában olyan nyilvánvaló a kényszeredettség, mintha Marton József bíró, s az elöljárók alá sem írták volna. Hajós József plébános vastag tollal rója hódolatát, de nem hiszem el, hogy csak Tömör István és Mátis István tudott írni, a bíró és az elöljárók: Kovács Imre, Nagy Mihály, Németh Pál, Szabó Ferenc, Fazekas István, Nagy Miklós, ükapám öccse s Marton Imre neve a jegyző írásával, kereszttel egy olyan faluban, amelynek a 17. századtól említik iskoláját.

Két betyár-földim se volt analfabéta. Milfajt Ferkó, Sobri Jóska dabronyi születésű alvezére, búcsúverset írt a veszprémi börtönben akasztása előtt; Sa- vanyó Józsi, a bíróság jegyzőkönyve szerint „írni-olvasni tudó, vagyontalan, több ízben büntetett, rablóvezér képpen szerepelt csavargó juhász.” Ha a pásztorfélék írni-olvasni tudók lehettek, méginkább a parasztgyerekek, akik ott laktak az iskolához kőhajításnyira.

„S a töbhi közönségbe” huszonhároméves dédapámat, ha akarták, beleszámíthatták, mégis Jedlasics üldözője maradt élete végéig, dicsőséges gyűlöletét apámba mesélte át, aki mint a 19. közös gyalogezred katonája láthatta 1914-ben a bán ágaskodó lovasszobrát, amint Magyarország felé sújt kardjával Zágráb teréről.

(folytatjuk)

1070