Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Ágh István: Gyertyagyújtogató (regényrészlet)
ősöm is cihákkal, női fehérneműkkel, imakönyvekkel, rézmozsarakkal, öntöttvas fazekakkal, zsámolyokkal a pozsonyi klarisszák kolostorához. Hátramaradt a tiszttartó, aki 1600. október 13-tól II. Rudolf adományozó rendelete szerint már a klarisszák birtokán végzi dolgát. A beiktató testület Vásárhely tájára sem mert menni, az átadás-átvétel Sárváron történt, többek között Máthé Márton felsőiszkázi bíró jelenlétében, kinek faluja annyira leszegényedett, hogy képtelen lett a szolgálatra. Már 1570-ben öt telek lakatlan, s a megmaradt öt és fél porta szegényei sem tudják, miből fizessenek. Lázadoznak; 1613- ban bepanaszolják őket a nádor előtt; elszöknek, visszatérnek. Utolsó, névtelen elődeim a beszállásolt katonák elől menekülnek. Nagy János is megtagadja a varjasi szőlőrobotot, 1745-ben a Helytartótanács urbárium-rendeletét sem tartja be, szokás szerint elszökik családjával, jószágával, melyet huszonötéves fia terel a Tölös erdővel kerített Kuruttyó laposára, a lidérc-rémek közé, s vissza a Felsőiszkáz 18-as házba. Akkorra megbújó rom lehet már a vásárhelyi klastrom, a vár szomorú dúledék, meghagyva a költői képzeletnek. Kisfaludy Sándor romantikus ábrándozásai tárgya. Regéiben a várurak messzire járnak csatázni, otthon szerelmekbe bonyolódnak. Költészetében a vér nem a hazáért, hanem a nőért folyik. Eseghváry szerelmes a büszke, szép Kernen Lenkába, félreértéseik folytán Lenka mégis Hosszutóthyval tartaná lakodalmát, aki Eseghváryt rágalmazta. A násznép kellős közepébe megérkezik Eseghváry Kinizsi Pállal, s kezdődik a halálos párbaj. A Somlai vérszúret, mint a mese, megnyugtató igazságtevéssel fejeződik be. A másik történet kegyetlenebb. Bakacs Elek észvesztőén megszereti a sümegi kántor lányát, Lórát, pedig már a devecseri Luca, aki a „szerelem kényének kitanult szép mesternéja volt”, szemet vetett a fiatalúrra, s „meg is bízgatta szíve elevenjét”; Lóra és Elek összeházasodtak, fiúk született. Ám Eleket csatába hívták. Erre várt Luca, s mikor Bakacs hazafelé megpihen egy csárdában, álarcos, férfinak öltözött nő énekét hallja a férfiak állhatatlanságáról. Szeretném megszerettetni a költőt, és mosolygok rajta. Az álarcos Luca elmondja neki, hogy most jött a Somló várából, az úrnőt egy fiatalember karjában látta. Bizonyságul előhívja Bakacs kedvenc agarát és sólymát. Olcsón vette őket — mondja. A hír igaznak bizonyul, csak hát a fiatalember Lóra előkerült öccse volt. Mire kiderülne, az asszony már halott. A férfi megőrül, eltűnik, vagyis: „Híre volt, hogy elevenen Ment Lórá- nak melléje; — Lórát szoros ölelése Volt a hírnek kútfeje.” Nem tudom, van-e Kisfaludy regéinek történelmi hitele? Lehet, olyan legendákat írt meg, melyeket dédapám is elmondhatott volna térdén ültömben. S mert ő nem láthatott párviadalt, nem ismerhette a sólymok, agarak természetét, a vitézi ruhák formáit, rendjét és sujtásait, más módon tekergette volna beszédét. Képzelete nem lehetett közönséges, ha ő találta föl a szórórostát Iskolás korom őszi és tavaszi kirándulásainak célja volt a vár. Szuszogva kapaszkodtunk a meredeken, az út felén a Kinizsi-sziklánál megpihentünk. Az öreg vitéz erre a sziklára ült fölfelé bandukoltában, s ereje alatt beroppant a bazalt, valóban egy ülep fordítottja látszik a kőben. Milyen természetességgel fonta magához a nép, akit szeretett! Gyalog menesztette föl a birtokát látogató urat, mintha paraszt gyalogolna fölfelé, paraszt-Kinizsi, de álruhás földöntúli erő. Aki alatt a szikla is behorpad, micsoda tettekre képes másban! Kisfaludy lóháton juttatja a csúcsra a bajnokot, ahogy történhetett. Szülőfalum öt kilométeres távolából apró a vár, akárha a behorpasztott kalap fölső peremére bojtorján ragadt volna, valami kis csonk emelkedik a 1065
