Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szörényi László: Bevezető Sziveri János Írószövetségbeli bemutatkozásához (esszé)
és tesznek elém dísz-tökkelütöttek pionír dísztököket kik állnának mindenek fölé míg vezérlődnek éberen az érvényes sülés felé (szenvedéllyel manipulálnak a szenvedő manipuláltak) Végül a harmadik versszabban saját költészete korábbi motívumaira utal nyomatékosan, azokkal a képekkel, amelyek egyén és közösség, költő és népe viszonyára vonatkoznak: valahol leges legbelül azért az élet mégiscsak tök egyszerű akár a költészet (ülünk a termeszeken és álmodunk) s bár emez lopótök gyanánt megír le- s föltűnt életet a fajtök fejekben remeg a halovány remény; termés föléli férgeit (no és mérgeit?) A termesz itt használt képe deformálja az első kötet, a szabad gyakorlatok (1977) hangyaboly-képét: A boly ami magába zár, ha kiválunk többé vissza nem fogad. De szorítása értelmetlen! (Talán azért e megkülönböztetett figyelem?) A vers, amelyből ezt idéztem, címtelen. Hiszen kezdő- és végsora — egy in- tenpunkciós különbségtől eltekintve — azonos, s e kezdő- illetve végsor szolgál a tartalomjegyzékben címül: És végül: [,] már idáig jutottunk. Hol van ez az „ide”? „Valamennyien egyazon útvesztőben”. A második ciklus a démonikus nagyvilág után a költő mindennapjainak kisszerűén sataniiszitúkus környezetét pásztázza be. Ebben a részben igen erősek a József Attila-defonmáaiók; hiszen iSZivexi János is ül a Dunánál, és — mint a péterváradi hídnál álkonyodik dímű versiében alkonyodik — a sajtótörvényt lapozom álig látni de oda sem figyelek kézfejemről zavargótok egy kései legyet magyar szó-lapokat lenget a szél itt senki sem olvas (mindenki ír és beszél) A harmadik ciklus (idill-dalok férfihangra) ismét általánosabb értelmű szimbólumokban fogalmaz. A Bojtár-féle „lavór” démonikus és röhejes voltát, a kelet-közép, illetve közép-kelet-európai lét államilag garantált ibomírtságát és 995
