Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Szörényi László: Bevezető Sziveri János Írószövetségbeli bemutatkozásához (esszé)

romlottságát leggroteszkebb módon a buzi az uszodában című vers ragadja meg. Torzított, illetve (kiragadott József Attila-idézet a mottó: „az ember végül homokos ..A szonett így fejeződik be:

Eszme képében szelíden reánk ül.

Szilárd e szándék, akár az állam.

Netán ha elkap — leesik az állam.

Végül a negyedik aikiusíban értesülünk Isten kivonulásáról, illetve elzárkózásáról, és itt találhatók a leghosszabb versek (például bábjáték, húsevők), amelyek összegzik az egész kötet motivikáját. A rengeteg szójáték nemcsak azt fejezi ki, hogy végletesen groteszk világhoz végletesen groteszk nyelv illák, hiszen mint az első ciklus végén, a Kőműves Kelemen balladájából deformált közérdekű ballada a valóságról című versben vágta oda olvasóinak:

nos korifeusaim,

a költészet pedig — ami mindennél fontosabb — végül is maga a valóság

nos, tehát nemcsak e világgal azonos elvű költészet adefcvát eszköze a játékos nyelvrontás, hanem a leghatározottabban kifejezd azt a különleges veszély- helyzetet is, amelyben a költő szűkebb közössége: a vajdasági magyarság él. Hogy idézzem a még Sziveid János által szerkesztett régi Üj Symposiont, ahol az 1982-es évfolyamban, a 264. lapon közöltek hasonmásban egy elképesztő nyelvi hibáiktól hemzsegő újságlapot, és így kommentálták: Nemcsakk tojalet- célokra lyó a V ojvodina-i pappír, avadj a 2-t nyelvüsegg sem fenékig Kejfel- lyancsi?

(1988. április 28.)