Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Varga Imre: A Mester természete prózából (esszé)

A magyar líra szerette és szereti is a díszítéseket. Balassi, Csokonai, Ady, és Babits is stilizált, költészetünkben alig akad tárgyát csak a szükséges ékítményekkel ábrázoló poéta, s ha mégis található itt-ott, a köznyelv, a népi, a természetes érzelmek, gondolatok, egyszerű világképek felé tartó művész az. Amikor az irodalom szakmai ügyből „össznépivé” kíván válni. A sok közül Faludi Ferenc, Petőfi Sándor, és Sinka István neve kívánkozik ide. A sti-lizáltság főleg a költők fordításait olvasva ismerszik meg. A fordításokat el kell késziteni. Az eredetihez való hasonlóság, formahűség, rímképletek, szótagszámegyeztetés, ami az idegen versek tolmácsait stilizálásra (s olykor bizonyo modorosságokra is) készteti. A legelevenebb közelségből tanulhatja a nyelvet: miközben fából készíti a vaskarikát: egy francia ro-ndót magyarul szólaltat meg. S most a Mester franciás szonettjeit, hindu ritmikájú eposzát, tarka világú dalait említeném, ezek fordítások, fordítói kultúra nélkül elképzelhetetlenek.

Ha a stilizálást műfaji szempontból vizsgáljuk, kétségtelen, hogy az írásbeliségben a legművibb, leginkább alakított ia vers. A dráma, mivel színpadra, eljátszásra, elmondásra szánják, közelebb kell, hogy álljon az élőbeszédhez (ezért vált századunkban a próza csaknem kizárólagos színpadi nyelvvé — kivétel itt a Kétfejű fenevad vagy a Holdbéli csónakos színháza —, kiszorítva a ritmikus sorú szerepeket). A prózanyelv köztudottan közelebhi az élőbeszédhez <a dalnál; nem a ritmikus lüktetése az elsődleges. Weöres nagyon bonyolult természetét ott próbálom megsejteni, ahol közvetlenül mutatkozik, tehát az ünnepi pillanatokban, nem az énekben, hanem belülről, a gondolat, álmok, alig alakított képek felöl. A természet kifejeződik. Átizzik formákon, átsüt stíluskorszakokon. A klasszicista Berzsenyiben, a rokokó Csokonaiban, a reneszánsz Balassiban vagy a szimbolista Adyban nem a formai 'alakzat megtöltése, magyarrá tétele, hanem az átlelkesítő erő a csodálatos. Ami ott lizzik mindegyikük prózájában is, mint a személyiség majdnem eleven lenyomatában.

Weöres három prózai írását szeretném itt elhelyezni figyelmünk körében. Az első az 1939-ben íródott A vers születése (Meditáció és vallomás), amelyben a költő leírja a művészetről, prózáról-versről, a költő-alkatról, ihletről, az élményről alkotott gondolatait , majd egy-egy versének megszületését, kidolgozásmódját is elénk tárja. A fiatal versíró már ebben az írásban is elmondja mit tart az eredetiségről, s bizony nem a stílus vagy a szerepek felől közelíti meg, mint őt azóta is annyi kritikusa. Íme: „ ... az eredetiséget nem mesterségesen alakított srtiláris sajátságok és jellegzetes pózok teszik, imint ahogy ma képzelik; hanem a lélekben levő többlet, mely szándékosan meg nem szerezhető, és őrzésre nem szorul.” A másik idézet az alkotó ihlet befelé-irányultságáról szól: „Csakhogy az alkotó-ihlet erős koncentráltság, külvilágtól elvonatkoztatás; -márpedig az öröm, bánat és széplány kifelé -irányítja és megbontja -a figyelmet, nem befelé összpontosítja.”

A „lélekben levő többlet” mesébe, történetsorba oldása -az 1943-as Bolond Istók; a szerző műfaji meghatározása szerint: elbeszélő költemény -prózában. „Ez a mű- vecske, mint minden Bolond I-stók történet, -tulajdonképpen önéletrajz féle, bár a benne szereplő -alakoknak, történéseknek semmi -adatszerű kapcsolatuk sincs az életemmel. Mégis: itt .minden helyzet, minden mozzanat saját sorsomat tükrözi álom-mesz- szeségbői. Arról próbáltam beszélni itt, ami az életemből el nem -mondható, nem mintha titok volna, -hanem -mert szavakba nem fér.” Elmondani, ileírni vallóban csak az élet tényeit lehet. Naplóban, vallomásban, regényben, versben. De nem azt,ami löbb az életnél, ami -túl van -rajta, mint Bolond Istók -is, aki „hatalom-nélküli ö-r-ök létezés”, Az elemek rokona, irányítója, és szorgalmas duplanulla-festő egy ill-em-helygyárban. Tündérek társa s -egy kispolgár feieség mellett papucs. Nem -tudni, mesehősök tévedtek le ide közénk a földre, vagy éppen mi bolyongtunk el: álmokba, csodákba jutva. A képzelet tárgyai éppoly valóságosak, -mint a lakótelepi -háztomyok tövében ugróiskolázó gyermekek. Az -egység, -természetünk felől nézve, álmaink se részesülnek kevésbé belőlünk, mint -az utcai találkozások perceiben elhangzó mondataink.

988