Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Balassa Péter: Az Ikrek kora, avagy a hűtlen követ (Elképzelés) (esszé)
(Lendület: ez az Ikrek titokzatos szava) A világtojás épségének érzékelése az Ikrek legfőbb, archaikus tudása, mely észrevétlen közelében van a depressziónak, az üres zártsásnak, a kietlen belső sivatagnak — ilyenkor hamarosan meghal. Az archaikus tudás la világ igömbölyű rejtélyében a meg haladhatatlanságat észleli. Hogy a világ van egyáltalán — ez olyan felfoghatatlan tapasztalat, amely elbutuláshoz közeli félálomhoz vezet, tompa mindentudáshoz, halál-ismerethez. Az Ikrek a gondtalanság és az egy-két-három éves kori állapot földtörténeti kora. Gyerek-jegy, gyerek-éra. Ikrek hancúroznak titokban s kipirulitan egy végtelen gyerekkuckóban, a kápráztatóan kék és szabad ég alatt, délen. Az Ikrek: szabad gyerek, vagyis hát rabiátus önzés, rugalmasság, ambíció, kötetlen játékosság és épség. Az Ikrek a Föld gyerekkora, amit a lehető leggyorsabban elfelejtünk, mert szavai nem szavak, ölelése végtelen apróka matatás, lágy kaparászás a másikon, minden, bármilyen felületen. Az Ikrek Erósza: mindegy és bármi. Személytelen si- mogatás, érthetetlen, pusmogó szavak erotikája, folytonos elszállás, mely nem gondol az idővel. Az Ikrek, örökös ingázása miatt, mégsem mondható szabad lénynek. Szabadsága csupán tilalmas szökések — kilengések — sorozata. Nagyon is óvatos saját, illegális és konspirált szabadságával szemben; óvakodik a teljes külső kötetlenségtől, mert nem képes mit kezdeni vele. Az Ikrek soha nem él magában. Imádja a magányt, féli az egyedüllétet. Legyenek ott, valahol közel-távol — a családias magány, a kötetlen kötődés a mindene. Mindez megint csak korda, kerítés, határ, hiszen túl sokat tud a határok átlépéséről, viszonylagosságáról, az örökös észrevétlen elmozdulásról. Fél hát, hogy kiderül teljes, nagyon is bölcs, belső linfcsége: igazi árnyéka és alja. Az a jó léhaság, ami ezer évek óta nem kell már a Földnek. A sikerről mindent tud, mégsem tör hatalomra, mert a törpék szenvedélyének látja azt, az eszes ostobák sötét játékának. A hatalom-mániás, kiszáradt törpék így erőszakolják ki maguknak a fátumot; nos, a fátum az, amit tragikus korlátoltságnak tart. A fátum: az emberi kevés. (Hinta-palinta) Lengedezni, ugrándozni, lebegni. Vízben, mezőn, fa tövében, akárhol és akármikor szerelmeskedni. Tánc és zene. Lazsálás, lustálkodás, fesztelen lötyögés. Díszletek, maszkok, lampionok, tűzijátékkal és bamba bőgéssel a végén. És hirtelen a hajnali, kisimult gyerekarc. Az ősöreg, töpörödött Ikrek-gyerek titkos vonzalmat táplál az ifjú, most induló Vízöntő iránt, az új, a jövőbeli aión iránt (féktelen ambíció!), holott emez kicsit óvatos és távolságtartó vele szemben. Kölcsönös alakoskodás, cserék, helyettesítések, csínyek. Hűvös elnézés és megértés, nagyon is. Mindketten átlátszanak — egymásnak. Kedvesen legyintgetnek egymásra. Az Ikrek nagyon szerencsés ahhoz képest, hogy hányszor rajtaveszthetne. Nem érti, miért is oly szeretekre méltó, miért oly elnézőek vele. Aztán egyszer csak rájön: radikális komolytalansága az ok, meg a lepleinek átlátszó volta. Ez se érdekli túlzottan. Mélyebb annál, semhogy kerülné a súlytalanságot (minden állapotok legjobbikát). A súlytalanságban halálközeibe ér, túl egyszerre lát mindent, elcsendesedik, megszűnőben a lebegés: beteggé teszi a vég és a semmi, amire pedig mindig is kívánkozott. Lubickol mindenben, ami titok, duplafenekú trükk, rejtvény, ikiisebb-nagyobb perverzió (mi az? mi az?), részletfinomság, a szélek kidolgozottsága, dísz és sor- minta, rímcsengettyú és Kosztolányi. Ornamentális kötetlensége innen nézve (ők az eszes ostobák) relativizmus, holott valójában archaikus tudás a végtelenül másról, az egyértelműség névtelen, hallgatag birodalmáról, ami nincs itt, a „viszonyok” között. Szeret bonyolultan bíbelődni (gyermekes szöszözés a másikon), bogozni, kioldani, újra bogozni. Esztétikai jegy. 973
