Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - WEÖRES SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Balassa Péter: Az Ikrek kora, avagy a hűtlen követ (Elképzelés) (esszé)
(Úszik az élettejben) Az Ikreknek megvan a véleménye, de rejtetten s mélyen közönyös. Nem szereti a közelséget, mert elveszti démoni tisztánlátását (mely önmagára is ugyanolyan közönnyel tekint). Közelről minden kicsi óriássá változik: fuldokolni kezd. A levegő clown ja azonban nem tűri, ha tüdeje és légzése 'korlátozott. A mély lélegzet megszállottja (ezént dohányzik, igen). Szelíden megtévesztő, mint egy bál utáni, hajnali kert, párákban, könnyű ködőikben; mindenhová elbújik, mindenütt ő bújik meg. Szimulációja Hermészihez és rokonához, Hermaphroditushoz köti, mindenhez, ami méta és transz és egybe és túl. Az Ikrek a Föld képlékeny, változékony kora, a mutáló világé, amikor még csak a változékonyság szilárd, szerkezetei pedig túl erősen rugalmasak, teherbírók ahhoz, hogy megmerevedhetnének. A Föld szemlélődő, érdek nélküli infantilizmusa. A merevség: az emberi kevés, a társadalom, a „tulajdonságok”, a viszonyok (az Ikrek anarchista). E korszakon végigcsattognak Hermész bokaszárnyai, aki a kozmosz karrieristája, az ég strébere, a .levegő eminense. A levegő strébere, aki nem tűri, hogy ne lélegezzen mély, hosszú ritmusokban (ilyenkor azt kiáltozza: „nyisd ki!, nyisd ki!, -eressz be!”) önmagáit utálja A varázshegy jellegzetesen Ikrek-szerzőjében, ebben a zseniálisan törtető humoristában, a levegő karikaturistájában. Aki a tüdő és a lélegzés embere, az az anyagtalan mámor, az öntudatlan, magafeledtető narkotikumok embere is. Ez a feledés arra tör, hogy a narkotikus felhőben (melybe elbújik) eltűnik minden, ami kétneműség, más-neműség, másik, külön és idegen. A lélegzés a határok ellen visel hadat a legyőzhetetlen levegő-semmi térségein. Ez a hadviselés a mennyei érzékiséget, az éteri bőr-légzést és a simuló simítást használja fegyverként. A mennyei érzékiségéért csodálja Hantét, aki maga is májusvégi Ikrek (Divina Commedia; DC: Democratia Christiana — az volna jó), és aki a paradicsom rózsájában (ikrek-virág!) merte megjelentetni a legszerelmesebb, mennyeien érzéki jelenést és beteljesedést — Beatr-icéjét. Az Ikrek imádja a bonyolultan szőtt, im-égis légies Jupiter-motívumot, a diadalmasan szárnyaló, nem patetikus, karneváli finálékat, melyekre -Mozart azt mondta; „tudja, papa, a C-dú-r vi-nbli, amire bejön a taps”. (Rendszeres zűrzavar, áttekinthetetlen ensemble, ó, ó) A tökéletesség nem steril, hanem iszamos, erős, szutykos. Mivel az Ikrek a régmúlt, s nem aktuális, amelynek az égadta világon semmi köze a jelenhez (függetlensége rendkívüli, érthetetlen teljesítményekre vezeti — „csípjetek el, ha tudtok ...”), ezért vevő minden korai, pre-állapotra. Archaizmusa természetes és magától értetődő, mélyebb, semhogy kövület lenne benne ez a régiség. A méhen belül megbújó legkorábbi, mégis teljes létezés, a visszafelé ígérete és igézete, az osztatlan béke az egyetlen, amihez mindvégig hűséges. Ez a hűtlen -követ hűsége. Az Ikrek archaikus halhatatlanságának titka, hogy képes az időről az időre ugrabugrálni; időről időre boldogan elenyészni. Elmenni hát Délre, a senki tengerébe, az volna jó. Alámerülni, fölbukkanni, alámerülnii, névtelen Napként fölkelni, örökös folytatásban. Az volna jó. Megszűnni, úgy lenni. így, együtt; mind-egy, mind- -egy. Ez az Ikrek kora. (1986. október—1988. július) 974
