Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Gömöri György: Személyes hangú történelmi esszék (Kovács István: Hamuban csillagló gyémánt. Írások a lengyel történelemről (kritika)
GÖMÖRI GYÖRGY Személyes hangú történelmi esszék KOVÁCS ISTVÁN: HAMUBAN CSILLAGLÓ GYÉMÁNT. ÍRÁSOK A LENGYEL TÖRTÉNELEMRŐL Mit tud az átlagosain művelt magyar a lengyel történelemiről? Kevesebbet, mint gondolnánk. Talán tudja, 'hogy Nagy Lajos memcsalk magyar, hanem lengyel uralkodó is volt; hogy Báthori Istvánt a lengyelek egyik legnagyobb királyukként tisztelik; hallott valamit a törökverő Szofoieszkiről, Bem apóról, no meg a második világháború magyarországi lengyel menekültjeiről. (Ha olvasott Jókait, esetleg Benyovszky Móric magyar álgróf és Kamcsatkába internált lengyel felkelő, majd világutazó történetét is ismeri). A lengyelségről csak a magyar történelem egyes epizódjain át lesz fogalma, s alighanem sztereotípiákon át ítéli meg a lengyel történelem fontosabb eseményeit. Mindenképpen hasznos dolog ezeket mégegyszer áttekinteni, felelevenítvén testközelbe hozni. Kovács István cikk- és tanulmánygyűjteménye erre vállalkozik. Tematikailag a gyűjtemény nyolc évszázadot fog át, de jól kivehető belőle Kovács István érdeklődésének két fő területe: a XIX. és a XX. század. A kötetnek (ia bevezetőn kívül) tizennégy írása közül hat foglalkozik a tizenkilencediik és másik hat századunk lengyel történelmének különböző problémáival. Igaz, a Napóleon és a lengyelek című tanulmány, amely eredetileg bevezetőnek készült Marian Brandys magyarra fordított könyvéhez, visszanyúl a XVII—XVIII. századba magyarázatért Lengyelország háromszori felosztásához, illetve az utolsó felosztást követő függetlenségi harchoz. A lengyel állam helyreállításáért küzdő légiók 1797-ben alakultak meg és a franciák, pontosabban Bonaparte oldalán harcoltak Itáliában és másutt. Jóllehet a franciák kihasználták őket (ennék legszembeszökőbb példája iá rabszolgafelkelés leverésére Haitiba vezényelt lengyel egységek szomorú története), Napóleon mégiscsak létrehozta a varsói Hercegséget, almi nélkül valószínűleg nem lett volna 1815 után Lengyel (Kongresszusi) Királyság sem. Az utóbbi szerepe pedig jóval fontosabb volt a lengyel nemzeti tudat fenntartásának és a lengyel kultúra fejlődésének a történetében, mint azt Spiró György sejteti Az Ikszek című, lendületesen megírt, ám gátlástalanul deheroizáló regényében. (Amellyel ugyan Kovács nem vitatkozik, de ahogy egyik tanulmánya elején a Kongresszusi Királyság viszonyait leírja, arra mutat, ő jóval pozitívabban ítéli meg ennek az ellentmondásos, szabadságában korlátozott, de mégiscsak fejlődő államnak a helyzetét). Ami az 1830—31-es lengyel felkelést illeti, Kovács István azokkal tart, akik elsősorban a lengyel kormányt és hadvezetést hibáztatják a felkelésből kibontakozó függetlenségi harc kudarcáért. Szerinte „a XIX. század egyetlen lengyel megmozdulásának se volt akkora győzelmi esélye”, mint ennek és ha az Ideiglenes Kormány nem próbál azonnal egyezkedni a cárral ahelyett, 'hogy katonai sikerekkel alapozza meg pozícióját, talán másképp alakultak volna a dolgok. Csakhogy a lengyel hadvezérek, Chlopicki és Skrzynecki még a vereségnél is „jobban féltek a győzelemtől”. Ebben a háborúban néhány lengyel parancsnok azért derekasan helytállt, kitüntette magát bátorságával és a csatatéren tanúsított találékonyságával, nem utolsósorban egy fiatal tüzértiszt, Józef Bem. Róla írja egyébként Kovács István a kötet egyik legizgalmasabb darabját (Bem József és az 1830—31-es lengyel szabadságharc), amit Nor- wid Bem halálára írt Gyászrapszódiájéivsí fejez be; itt, ha úgy tetszik, a történészből kibújik az addig titkolt költő és műfordító. Eat különben a kötet címe is elárulja, hiszen a Hamuban csillagló gyémánt is Norwid-idéaat, amit aztán Andrzejewski, illetve Wajda tett világszerte ismertté. 949
