Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Reisinger János: Rónay György naplója (tanulmány)
5. . A hétköznapok világa már sokat felfedett belőle, a művei közötti tájékozódás irányát is jelezte annak, amit legvégül érintenünk kell: Rónay György vallásosságát, istenhitét. Aki műveiből vagy szerkesztői munkájából ismerte, lépten-nyomon találkozhatott annak megnyilvánulásaival. A legközvetlenebbül idevágókat Hegyi Béla gyűjtötte egybe a Hit és humanizmus (1980) című kötetben. Ezek mellé kívánkozik a Napló egynémely részlete is. A megpróbáló évek istemhíte szempontjából is a háború utáni öt-hat esztendőre estek. Tudvalévő, hogy már régebben is publikált az 1935-ös alapítású Vigíliában, a jezsuita Magyar Kultúrában, regényei sem álltak távol a két világháború között népszerű neokatolikus irodalomtól, esszéiben pedig határozott szándéka volt a hazai katolikus kegyesség irodalmi formáit föltérképezni. Ez utóbbi kísérletről a Napló tanúsága szerint Rónay sokáig nem mondott le. Olyasféle vállalkozás véghezvitelére gondolt, aminő a franciák esetében Henri Brémond nagyszabású (noha terjedelmével nem arányosan használható) összefoglalása lett, A vallásos érzés irodalomtörténete Franciaországban. Az 1947-es külső fordulat Rónayt belső állásfoglalásra késztette. Ekkor vált igazán olvasmányává a Biblia, ekkor vetette sutba korábbi meggyőződéseit, melyeket a háború előtti katolicizmus védőbástyáiban oly könnyen formáltak. Naplója szerint komolyan felülvizsgálta előkelő egyházi szerzőkről kialakított kedvező véleményét. Szemtanúk lehetünk, amint egy Bilinszkyvel való találkozás után rádöbben, milyen ürességet puffasztottak naggyá Prohászka Ottokár-kultusz címen (1949. augusztus 29.), mennyire ,^rideg és merev” a katolikus dogmatika fő-fő tekintélye, Schütz Antal (1950. április 25.), Takáts Sándor Magyar nagyasszonyokjáról pedig ezt mondja: „Mennyire süket volt a spiritualitás iránt az a kor, az a nemzedék, melyet ez a rengeteg adatot kiásó pap-tudós képvisel” (1950. május 3.). Sokszor tovább is megy Naplójában. Tapasztalatokat gyűjtve a mezők liliomainak és az ég madarainak gondviseléséről, határozott próféciát ad egyházának helyzetéről: „Ha az Egyház hivatása sikeres teljesítéséhez az állam irányításában részt vesz, vagy hivatalos állami hatalomfélét kívánna magának, politikai hatalmat követelne, s ezt úgy tekintené, mint sikerének nélkülözhetetlen eszközét és föltételét; ez annyi volna, mint nyíltan és félreérthetetlenül bevallania, hogy nem hisz és nem bízik a kegyelemben és a gondviselésben” (1950. március 13.). Rónay igazán jóhiszeműen remélte, hogy lehetséges még a szabadulás másfél évezred politikai örökségéből, őszintén óhajtotta, hogy háború utáni szorongatott helyzetében a magyar klérus magára eszméljen és evangéliumi formát nyerjen. Az ő részéről nem is volt hiány legfőbb vágyában, „hogy a vallás a miaga meztelen lényegében, metsző, megalkuvástalan igazságában érvényesülne” (1950. január 19.) A reményeknél azonban jobban táplálták kétségeit tapasztalatai. A Vigilia szerkesztőjeként 1946 végétől elég alkalma volt találkoznia „a katolikus közvéleménnyel, mely jelentős részben .reakciós, gettóméntalitású és batalomsóvár” (1958. február 24.). Ezért 1956 válságos napjaiban is így imádkozott: „Isten óvd meg ezt a szegény országot egy új »keresztény kurzus« korlátoltságától” (1956. november 2.). Nemcsak akkor érezte saját magán, kik között él, mikor az 1960-as évek elején elbocsátották a Vigíliából, vagy mikor később, a lap főszerkesztőjévé válva az olvasótábor nem kis részét hangolták ellene. 1946. augusztus 9-én például a következő helyzetjelentést rögzítette a Naplóba: „Bizony, kicsit légszomjas világ ez az anyámasszonykatonás, nyakig klerikális magyar katolicizmus, élén iaz igazság agyonhallga- tására szerfölött kész papjaival, akiknek a szellemi szabadság iránt sajnos ugyanolyan kevés érzékük van, mint a kommunistáknak, s a »kiskorú« közönség védelmében szívesen élnek olyan eszközökkel, melyeknek használatát éllenük — a kommunistáknál méltatlankodva kifogásolják”. Tíz évvel később sem változott mérlege: „Megtenni tisztességgel, amit meg kell és lehet tenni a katolikus vallás okos védelmében, — de nem várni a katolikusoktól soha semmit, függetlennek maradni szervezeteitől, aljasság, rágalom, jellemtelenség, korlátoltság tenyészik dúsan és emberi 929
