Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - JUHÁSZ FERENC 60 ÉVES - Kabdebó Lóránt: "Viselni a kegyelmet" (Juhász Ferenc újabb költői korszaka) (tanulmány)
A szegények fia egyrészt meg kellett, hogy vívja a maga személyes harcát a faluvégi szegénységtől a világhírnévig, ki kellett védenie a háborúinak és a „bejáró” diák veszélyes vonatkozásainak halálos véletleneit. De sokkal veszélyesebb ellenerők ellenében is tartania kell magát: a történelmi sorsforduló a maga folyamatában, megjelenési formájában, mindennapi valóságában 'kétségbeejtő, válságba sodró, kiábrándító, ijesztő. Az új történelem — hogy végleteit jelezzük — nemcsak a kis- katona, a felszabadító megjelenésének idilli karácsonyi pillanata, de Oszip Mandelstam sorsa is. A felszabadultan boldog szerelmes előélete pedig: hosszú összezártság a halállal. Számára évtizedekig az emberi kapcsolat: az élőt szorongató halott. És még ki se dalolhatta közvetlenül. Ha beszélt róla, korán pusztult apját emlegette. Mi is a szegények fia örökségének tartottuk. Mert ismertük verseit, ott volt A szivárványszínű cethal, a Történelem. De az emlék magába szívta évtizedek jelenét, árnya azért nem oszolhatott: az első asszony öngyilkossággal végződő élete jelentette a halál- szorítást. Most már tudjuk: ezt énekelte ki A halottak királyában, ő, aki — olvashatjuk most — az összetartozás oly sokféle árnyalatát — a derűs együttiléttől a szexuális csodáig — oly elemző boldogsággal tudja átélni, mint kevesen költőelődei közül (talán Szabó Lőrinc néhány Tücsökzene-darabjára utalhatok még), korábban verseiben csak ia halál-kapcsolatok „látomásait” mutathatta fal. És aki otthonában és baráti körében a derűre vágyik, mennyi drámával, veszteséggel, pusztulással kell szembenézzen. A saját otthonának idillijébe jönnek be barátok bajai, mint éjszakai „látomások”, archetípusok: Csemus Tibor operált szemével, Hantai Simon sokéves hallgatásával fenyegeti a nehezen (kiküzdött derűt. Ebben, a költői sorsot meghatározó rácsszerkezetben természetesen nem a nagy történelmi tablók, mégcsak a pikáns politikai intimitások sem lehetnek fontosak, de hangsúlyt kap, mint régóta hordott titok egy szeretkezés utáni boldog ellágyulásban: az öreg, háborúk verte paraszt története. Aki az új világban fellélegezve, drágán vett gebéjével tehetetlenné és nevetségessé válva fájdalmát úgy csordította ki: kegyetlen indulattal agyonverte a gebét, majd tettét keservesen, „véresen” megsiratta. Ha van „életrajzi” jelenet, amely ezt a költői sorsot jelképezheti, emblémája lehet, akkor ez az. Benne szegények hite-csalódása, emberi remény és megcsalatta- tás, tragédiába torkolló idill. Az életrajz leglényege: történetté vált titok. A létezés bűvöletében a sorsként átélt életrajz Juhász Ferencnél is — mint Szabó Lőrinc Tücsöfczenéj ében — „az elképzelt halál”-lal kerekedik ki. És ezzel a halálos-végzetes határponttal összeszikráztatva felvillan minduntalan az élet csodája. Az életrajzi jelenetek balladásan zárt drámaiságával szemben ezek a meditációk lelkesülten nyitottak: hol izgatottan szárnyalök, hol aggályosán részletezők, máskor mechanikusan ismétlődők. Állandó viszonyítást teremt a halandó ember és a számára részleteiben is csodálatos világmindenség között. Juhászt a történelem adta époszi élethelyzete, ölébe hullott „sorsa” előbb megszédítette majd megdöbbentette. Mindenesetre: az egyes ember az ő költészetében több lett, mint egyetlen élet beteljesítő je. A Történelem eposzi hőse. Mint Ady, ő is magára vette az emberiség héroszának sorsát. Mégis hamar el kellett ejtenie ezt a költői pozíciót. Ady „muszáj Herkules”-ként küldetéses s ars v állal óként alakított pályát, Juhász a héroszok társaságát magánya megosztásához invitálja. A közösségi szerepet ifjan el kellett hagyja, mert akik ráosztották volna, szeme láttára kompromittálták. Természetes volt ez, amíg ia Történelem logikája igazolta lángolását majd kétségbeesését. Amíg a Forradalom tért hódított, majd önlmagával táplálkozott. De a konszolidáció mit kezdhet a Messiásokkal? A történelem nálunk ugyan hétköznapi történetté szelídült, de mindaz a feszültség, amit Juhász 'és nemzedéke átélt, jelen van azóta is a Föld egészének életében. Az ember héroszi esélye továbbra is fennáll, sőt fokozódott: nemcsak egy nép, nem is csak egy rendszer, de kezében a Föld sorsa. Juhász létbölcselete ehhez kapcsolódik. Az egyes ember, a maga sorsával benne él a Föld és a világmindenség létében. 875
