Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - JUHÁSZ FERENC 60 ÉVES - Kabdebó Lóránt: "Viselni a kegyelmet" (Juhász Ferenc újabb költői korszaka) (tanulmány)

Hogyan? A költő iámét és ismét rákérdez. Személyes sorsa nyugvópontján, az „epopeia-idő” zárultán erre nyílik ki figyelme.

Végigzongorázik a legkisebb paránytól a legtávolabbi valóságig. Csakhogy ami a számunkra, olvasói számára természetrajzi tananyag volt, az a költő fantáziájában valóságos létező kép. A gyerekkor rácsodálkozása a tenyészetre a felnőtt férfi kiterjedt ismeretszerzésében folytatódott. Ami nekünk csak név és felsorolás, az ő szeme előtt érzéki tényként jelenik meg. Elgyönyörködik bennük vágy éppen elször- nyed tőlük. Partnere ebben legfeljebb Szentkuthy lehetett. Ez is volt barátságuk alapja, összekötő ereje, ök ketten talán a legsokoldalúbban művelt magyar írók.

De ez az egyszerűbb: ez a látható, ismerhető világ. Ami Juhászt — és valljuk be mindnyájunkat — nyugtalaníthat, az ismeretlen: az egyes ember, a Föld, a világmindenség sorsa, értelme. Itt siklik kételyeivel, reményeivel a személyes sorsában imagát végre biztonságban érző ember. A biztosból ismét és ismét a bizonytalanba kérdez. Minden életrajzi jelenetből ide figyel, újabb történetbe azért kezd, hogy belőle újabb kérdést csiholhasson. Így lesz az ő éposza is „boldog, szomorú dal.”

A Tücsökzené ben az életrajz linearitása adta a szerkezetet. A Hajnali részegségben a motívumok nem történeti-időbeli linearitásukban lépnek a versbe. Juhásznál a sorsát alakító összes motívum állandó jelenléte az alkotás alapja. A mű szerkezete: örök, leállhatatlan hullámzás, a dantei hármas réteg (infemo-purgatorio-pa- radiso) állandó jelenléte, egymásra vonatkoztatása. A személyes sors megoldottsága csak apropó, hogy megalkothassa az életmeditációt. A fix pont viszonyítási ponttá válik: egy harmonikus ember a huszadik században, itt és most micsoda poklokat és megdicsőüléseket képes átélni.

És ez lényegi különbözés a régebbi Juhász-művekkel szemben. Juhásznak minden művében vitája volt a harmóniavesztéssel, de verseiben maga mindig harmóniátlan embernek mutatkozott. Most azt az állapotot használta ki műve ihletőjéül, amikor ő maga személyes sorsában megteremtette-lmegtalálta maga körül az ember számára adódó viszonylagos harmóniát. Most ez már nemcsak vágy és költői deklaráció, mint eddig, hanem megélt élmény. Ez laz élmény a tórái ihlete művének, a létrejöttét igazoló állapot.

Mindig vitázott a tékozlással, a halálvággyal, magafeladással, — a félelem pozíciójából. Most: a személyes biztonságérzet határozza ímeg költői helyzetét. Ebből a biztonságból gondolja végig mindazt, ami az ő saját életét és ami mindenki tétét veszélyezteti. A „látomások” most is körülveszik, őbenne magában is benne élnek, de ma már el tudja választani magától ezeket. „Elég”, — vágja el a legélesebb fájdalmat, ráburjánzó halál-akaratot. A megmaradás akarása élteti, ad erőt számára élete — néha kegyetlenül kikényszerített — elviseléséhez. És ezt ki ás mondja: túl kell élni.

Szerkezetében is a fordítottja ez a mű az eddigieknek: régebben a pusztulás képei közül fel-felszökött egy-egy sóhaj, ki-kilövellt a remény sugara; most a meghatározó a nyugalmi állapot derűje, amelybe be-becsapnak a „látomások” kísértetei. A vers alapállapota a személyes élet megoldottsága. Nem pillanatra, de folyamatában. Napszakok, évszakok váltakoznak, lepereg egy év is, hogy éreztethesse a teljes cik- lusidők zavartalanságát. Ha van saját, teremtett mítosza: ez a teljesség.

Amit eddig művei alapján nem ismertünk: Juhász Ferenc tud örülni az életnek. Eddig csak gyönyörködni tudott legfeljebb — pillanatra — benne.

Keserves küzdelem volt: ezt tudjuk meg a iműbe írt életrajzból; rémekkel teli: ezt pedig a létbölcseletböl. El nem hagyhatja árnyait, bevallva kell pacifikálni őket. Ez az ének lényege: győzelemvevés a poklokon. Ügy, hogy a küzdelem mégis állandó, hiszen a poklot is magában hurcolja, tmikor megküzd a mennyországért.

Ez magyarázza a mű sajátos ritmusát. Az életét harmonikusan berendező ember képével indítja a művet, de csak a közepe táján, a 240. oldal körül tudatosítja: ez maga az „epopeia-idő” célja. Így a mű első fele az évtizedek alatt lezajlott küzdelmet reprodukálja, míg a második részben a harmónia veszélyeztetettségét éli át. Így halad a meditáció a maga spirális szerkezetében mind tágabb körök felé. A

876