Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Fitz Péter: Magdalena Abakanowicz kiállítása (tanulmány)
letett, de mindenesetre nyilvánosságot nem kapott. Gondolom ennek ismeretében mondta a művész, hogy számára nagy elégtétel Budapesten kiállítani ezeket a műveket. Sem a szakirodalom érvelése, sem a művész vallomása nem tette számomra igazán egyértelművé, hogy végül is miért fordult a textilhez az ötvenes évek végén. Az önvallomás arról szól, hogy ez az anyag nagyobb szuverenitást engedett számára, az alkotásért viselhető felelősséget közvetlenebbé tetrte. Az első textilek organikus, vegetatív művek. Méreteik monumentálisak. Két iközelítésben is eltértek a korszak normáitól. A 60-as évek elején indult lausanne-i hiennálé központi gondolata a Jean Luroat-fóle gobelin—faikárpit megújítás volt. Ez mindenképpen tradicionális alapállás, amellyel nem kompatibilis Abakanowicz iránya. Másrészt a képzőművészet szélsőséges intellektualizálódásának kezdete is erre az időszakra esett. Abakanowicz a koncept art rideg, tárgymentes elképzelésével szemben vegetatív, burjánzó, misztikus hatású objéktekikel jelentkezett. Különös ez a kettősség, miszerint egyrészt korszerűtlennek 'tűnt, másrészt, visszatekintve, nagyon is aktuális volt. 1966-ban készültek az első olyan szövött kompozíciók, amelyek már teljesen elszakadták a faltól, a térben találták meg helyüket. Tárgyainál teljesen felszámolta a textil faldíszítő szerepét, a felületek relieffé alakultak. Különös köztes állapot jött létre, amely nem textil — a tradicionális értelemben —, és nem is szobor. Ez az objekt típus új lehetőséget nyújt: a néző a hasítékokon, nyílásokon keresztül behatolhat a kompozíció belső világába, a húsos, hajlékony, organikus formák új minőséget teremtenek. Tárgyai ia mérnöki környezetben — kiállítóterem, épített belső —, téri feszültségeket teremtenek. „Én háromdimenziós szőtt formáimmal tiltakozom az élet és a művészet rendszerbe foglalása ellen. Formáim lassacskán növekszenek és szervesek, mint a természeti képződmények. Mint a természet más képződményei, elmélkedésre valók." (Abakanowicz, 1975). A gyermekkor intim világa és a magateremtette tárgyi jelen összekapcsolódott. Az 1965-ös Sao Baulo-i Biennálén aranyérmet nyert, s tulajdoniképpen ettől számítható az a páratlan kiállítássorozat, amely kevés művésznek jut részül. A képzelet múltbeli világa és a magateremtette tárgyi világ nyilvános lesz. Megteremtődik a szentély-szerű, mágikus terek sorozata. A művek az új és új terekben át- és átrendeződnek, új alkotások kerülnek be a körforgásba, iá formák átalakulnak — eltűnnek és újjászületnek. Spirituális terek jönnek létre, elmélkedésre és elmélyülésre alkalmas helyszínek. A kiállítás-fogalom is átrendeződik, hiszen már nem arról van szó, hogy különféle tárgyak bemutatásra kerülnek más és más kiállítóteremben, hanem minden egyes megjelenés mint önálló műalkotás, az adott helyszínen születik. A téri „berendezés", a művek egymához való új és új viszonya, 'ahogyan Abakanowicz beavatkozik a tér struktúrájába és ahogy a tér meghatározza az objekteket, mindig változó és aktív teremtőerőt kíván. Ebben az értelemben Abakanowicz minden egyes kiállítása egy-egy önálló — ám múlandó — műalkotás. Nemcsak az adott tértől függően változnak, de a fényviszonyoktól és az egymáshoz való kapcsolatuktól is; másrészt az általuk közvetített jelenség — általános vonatkozásában — azonos. Tulajdonképpen szinkronba került az időszak képzőművészetével; ez az environment elfogadottá válásának periódusa. Ugyanakkor Abakanowicz environmentje speciális eset: itt laz alkotóelemek, az Abakánok, egyenként is autonóm' műalkotások, külön-.külön is műtárgyak, míg az environment részei általában egymástól nem függetleníthető objektek. Hozzávetőleg tíz éven át, a hetvenes évek elejéig a mágikus tereket jórészt az Abakánok határozzák meg. Ezek a gigantikus, organikus objektek 1962-ben Lausan- ne-ban jelentek meg először. A gyapjúszövés új módszere: széttördeli a sík felületeket, fokozatosan relieffé, majd háromdimenziós tárggyá alakítja. A tértextilek 562
