Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Fitz Péter: Magdalena Abakanowicz kiállítása (tanulmány)
biológiaiak, absztraktok, soha-nem-volt formák, ugyanakkor az őserdőtől a belső szervek képzetéig sokmindent felidézhetnek. Az Abakánokra alapozott világsiker az 1967-es Lausanne-! Biennalen vált végérvényessé. A motívumok, az elemeik iá hetvenes évek elején bővültek: 1970-tőtl használt kötelet, 1972-ben készültek az első bábuk, 1973-ban pedig már az Alternációk, a végletekig leegyszerűsített humán formák sorozatát kezdte. A »túlcsorduló érzelmektől burjánzó Abakánok világába először bekerültek a kötelek, rasttekercsek, csomók, hurkok. Fellazították és egyszersmind meg is merevítették a tértextilek organikus világát. A kötél volt az első eszköz, amellyel Abakanowicz kilépett a kiáMítóteremből la szabadba, lián-szerű kötélkötegei felkúsztak az épületekre, és másfajta módon határozták meg a belső tereket is. A fonott, sodort, csomózott, csavart kötelek, tekercsek megjelenése az első lépés, amellyel eltávolodott a szövéstől. Ezzel foirénélódotí az a felismerés, hogy a ready-m'ade textilanyagok átvehetik a szövés szerepét. A 70-es évek közepétől a váltás egyértelmű. A tértextilek — az Abakánok — dús, vegetatív formáit felváltotta a durva zsákvászon, az óriás, krumplifonmájú fejek, gumók, kóc, fa, kerámia. A Fejek sorozata, az Ülő figurák, a hatalmas létszámú Hátak sorozat, majd a 800 darabos Embriológia már egy új világról szól. Az eufóriát, amely a szőtt öbjekteket jellemezte, felváltotta a szikárabb, lecsupaszított, tragikus fogalmazás. A témia nem változott, az emberi létezés, a hűimén környezet harmóniájáról — hiányáról és szükségéről —, és ellentmondásairól szól. A változás okai kézenfekvőek mind belső (emberi), mind külső (környezeti) okokból. A humán kapcsolatok, értékek és a környezeti pusztulás mértéke a 70-es évek második felétől már tragikussá vált. Végétért a tudományba, fellendülésbe, a világ jobbá válásába vetett csalóka bizodalom. És a művészet is szakított az „örökkévaló” értékek létrehozásának koncepciójával. Abakanowicz új korszaka — a lecsupaszított, fej nélküli emberi testek, az „üres” hátak sorozata, vagy -a kóccal tömött arcnélküli fejek —, az emberi létezés drámai szubsztanciája. A létezés múlandósága és a tárgyak elpusztuló -anyaga hátborzongatóan cseng össze. „Gondolataim és elképzeléseim, ugyanúgy, mint én, földdé fognak válni. A formák is, melyeket megalkotok. Ez jól van így. Olyan kevés a hely." (Magdaléna Abakanowicz, 1978). Rendkívül jellemző gondolat. Magában foglalja azt a pesszimista valóságot, hogy művészete a jelennek szól, annak a valóságnak, amely ha nem érti, nem figyel oda a művekben megjelenő figyelmeztetésre, akkor ugyanúgy eltűnik, elpusztul, mint a világ a műalkotásokkal együtt. Az új anyagok használata — a műgyantával merevített zsákvászon, fémek, kő, fa, kerámia —, fokozottabban a szobrászati értékek felé vitték Abakanowicz művészetét. A művek által -meghatározott terek, az egyes művek egymás közötti viszonya új és új minőségeket hoztak létre. Az Alternációk, Embriológia, Hátak sorozatok 1980-ban a Velencei Biennálén Lengyelországot -képviselték. A siker egyértelmű volt. A velencei szereplés azon ritkán előforduló nevezetes pillanatokhoz tartozik, amikor a világ rádöbben, hogy itt egy kulturálisan -lényeges felismeréseket megjelenítő művész alkotásaival szembesült, -ami ilyen szintetizáló formában nem sokszor adódik a szépművészetekben. A következmények kettős eredményt hoztak: 1982-ben nagy kiállítást Párizsban. majd éveken át tartó kiállítássorozatot Amerikában és a világ számos táján. Másrészt a „maradandó” művek sorozatát. Giu-liano Gori olasz műgyűjtő 1985-ben meghívta Abakanowiczot Cellébe, hogy az ottani, kortárs művészetet bemutató kastélyának parkjába készítsen egy szoborcsoportot. A meghívással már élt számos művész, Richard Serrátói Denis Oppenheimig. Abakanowicz a park szélén egy mezőt választott új. ide készülő munkájának. 863
