Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Győrkös László: Ha nem sírhatok, hasam fogon a röh/fögéstől. Megjegyzések Bujdosó Alpár Irreverzibilia Zeneon című könyvéhez
GYÖRKÖS LÁSZLÓ Ha nem sírhatok, ^ hasam fogom a röhögéstől MEGJEGYZÉSEK BUJDOSÓ ALPÁR IRREVERZIBILIA ZENEON CÍMŰ KÖNYVÉHEZ 1. A KÖNYV Van, amikor tudom, hogy a hagyományos beidegződések/pozíciók fenntartása alig lehetséges. Egy szoborrá formált nemzeti hős patetikus tartású fején szürke gerle billeg, ki tudja mióta. (Nem címerállat, nem, egyszerű szürke galamb.) A nemzeti hős tányérsapkáján végigcsorog az ürülék; minden nap láthatjuk hogyan csöpög a simléderről a szemére, olyan, mintha könnyezne. Dagadt szemhéjának történetében ennyi vér-pénz-áldozat?! Lélegzetvisszafojtva figyelek egy megrázó drámát, századmagammal. A színpadon a főszereplő épp haldoklik, amikor gyomrom ijesztő kórgása elárasztja a nézőteret, még az agonizáló sóhajtásait is elvonja. Mindenki engem néz. A főhős ott fenn a színpadon — a tekintetek háta mögött — árván haldoklik. Bujdosó Alpár könyvét nem lehet a megszokott beidegződések szerint kézbe venni, fennkölt sémák szerint végképp nem. Ügy járnánk, mint akinek fejére pisz- kított a galamb, vagy akit egyedül hagytak a színpadon. Már a könyv alakja sem a megszokott, kilóg minden könyvespolcról, hunyorgásra késztetnek a digitális betűk, az önállóvá vált gatyás szavak idegesítően mocorognak gondolataim reflexte- len csendjében, kihasítva a fehér, a szürke, a feketénél világosabb faltokat. Hát még a könyv lapjai! Furcsa szövegek mellett mindenféle furcsa kép: asszír-babiloni ókírások, kiterített vázaképeken ölelkező párok, rovarok, röntgenkópek (mellkasok, gerinccsontok nyúlványai, koponyák), térképszerű ábrázolások, rafinált tipográfiai tükrök, talpnyomatok, szecessziós női rajzok, pontokra bontott dülöngélő figurák, körök, vonalak, betűbravúrok, modern, térbe mozdított betűkből Tótfalusi Kis Miklós ólomba metszett betűalakzatáig. A kötet egyik ciklusa, a BŰVÖS KOCKA, tisztelgés Tótfalusi Kis Miklós betűi előtt. Eszembe jut egy ősi kínai hangszer. Ezernyi pontosan (egész és félhangokra) hangolt harang. Ezek a piciny és hatalmas harangok minden porcikájukban mesterien munkáltak. Tekergő levelek, sárkányok, elefántok, maszkszerű arcok, írásjelek borítják a bronzfelületeket. Már ránézésre is bámulatos ez a hangszer, hát amikor megszólal! Búg és csilingel akár a barokk orgonák, és hallgatva ki emlékszik a kicsiny sárkányokra, elefántokra, kúszónövényekre a harangok köpenyén? Mindig viszolygást keltenek a szándékosan hamis/hazug szavak. A szavak nem fordulnak fabrikálójuk ellen, tűrőképesek; legfeljebb elkopnak, hitelüket vesztik, kiüresednek. önállóvá válhatnak-e a szavak, rendelkezhetnek-e sajátos fegyverzettel? Bujdosó behatol (bebújik) a szavak dióhéja mögé, és könnyedén rázogatja őket a markában, tervezőasztalna, szedőpultra, az emlékezet öntudatlan lüktetéseire dob470
