Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Pálfalvi Lajos: A pálya emlékezete (Witold Gombrowicz: Lengyelországi emlékeim)
hangjai búcsúztatják Európa e korszakát és Lengyelország rövid életű függetlenségét. A mű tehát Bécsben, az Anschluss-szal fejeződik be, noha 1939 júliusáig, a Chrobry óceánjáró indulásáig még van egy kis idő. A Lengyelországi emlékeim azonban sokkal szigorúbb szerkezetű mű, mint ahogy azt első ránézésre gondolhatnánk. Van jelentősége annak, hogy a mű ezzel a történelmi pillanattal, a hanyatlás végső pontjával zárul. Gombrowicz sokkal tudatosabb író annál, hogy interpretá- latlan groteszk önéletrajzi életképeket dobáljon egymás mellé. „Pályája emlékezete” — mint egy kifordított fejlődésregény — két ívet rajzol meg. Az egyik a háborúba süllyedő Európa és Lengyelország tündöklése és bukása, a másik a mindezt figyelemmel kísérő és kommentáló, íróvá érlelődő Gombrowicz beavatásának története. E két ellentéstes mozgás feszültsége élteti a művet. A makroszerkezet után vizsgáljuk meg a részletek felépítését. Az elmélkedés szinte mindig egy anekdotikus magból indul ki, erre épülnek a gondolatok. Bármilyen messze is vezetnek a fejtegetések, a képszerű, anekdotikus példa- és élményanyagnak köszönhetően mindig követhetők, átláthatók, és természetesen szórakoztatók is. Ez utóbbit Gombrowicz mindig nagyon komolyan vette. A nemesi hagyományok fejlett szóbeli kultúráját átmenti a Lengyelországi emlékeimbe. A részleteket az élőbeszéd törvényei szerint építi fel — hiszen hallgatóságnak szánta, nem pedig olvasóknak — és mindig ügyel arra, hogy a figyelmet egy pillanatra se veszítse el. Nézzük meg ezt a szerkezetet egy példán. Gombrowicznak elnyűtt idegzetű nagybátyja nyújt hathatós segítséget nézetei tisztázásához egy lidérces emlékű utazás közben. A Szandomir környéki idős földbirtokossal Varsóig utaznak. A háborús körülmények miatt zsúfolásig megtelt vonat utasai az első osztályt is elárasztják, a nagybácsi ezt nem nézheti tétlenül, egy pillanatra megszakítja vadászkalandjainak hosszú sorát és felszólítja a beszorult utasokat, hogy hagyják el a fülkét. A meglepett útitársak inkább maradnának, de a nagybácsi pisztolyt ránt, az utasok pedig menekülnek, amerre látnak, kitör a pánik, kalauzért rohannak. Gombrowicz ekkor döbben rá, hogy nagybátyja őrült és addig könyörög a kalauznak, míg az bele nem egyezik, hogy kettesben maradhassanak a fülkében egészen Varsóig. Órák hosszat kell csevegnie a nagybácsival, szórakozásról kell gondoskodnia, nehogy az mégis lövöldözni kezdjen a vonaton. Tíz-húsz év múlva is meséli, hogyan ébresztette rá nagybátyja kibiztosított revolvere a szükségletek és értékek dialektikájára: „Bácsikám, van nekem egy elméletem — mondtam sietve, nehogy félbeszakadjon a beszélgetés. Hallgassa csak meg, nagyon érdekes. Látja, bácsikám, szerintem az egyszerű emberek fölényben vannak velünk szemben, mert természetesen élnek. Elemi szükségleteik vannak, ennek köszönhetően az értékek egyértelműek, szilárdak és hitelesek számukra. Ha, például, az egyszerű ember éhes, számára érték a kenyér. — Jól mondod — jegyezte meg udvariasan a bácsikám. — A vagyonos ember viszont nem becsüli a kenyeret, hiszen van neki belőle bőven. Könnyű, mesterkélt életet élünk. Mivel nem kell harcolnunk a megélhetésért, művi szükségleteket kreálunk megunknak. Így lesz érték a cigaretta — vagy az elegancia — vagy a családfa — vagy a kártya... E művi szükségletek teremtik a mesterkélt formákat — ezért vagyunk ilyen különösek és ezért nehéz rátalálnunk a saját hangunkra .. Gombrowicz szellemi fejlődése elválaszhatatlan a történelmi fordulatoktól. A hatás nem közvetlen, de könnyen kimutatható. Ezt a fejlődést akkor érthetjük meg igazán, ha a magyar és a lengyel történelem közti különbséget is figyelembe vesz- szük. A lengyelek másképp emlékeznek az első világháborúra, mint mi, hiszen Lengyelország a történelmi Magyarország szétdarabolásával egyidőben nyerte vissza függetlenségét. Magyar író aligha írná le ezt a mondatot: „Milyen nagyszerű volt az 1918-as év.” A magyar és a lengyel fejlődés egy időre elválik egymástól, a katasztrófa éve számukra az újjászületés ideje. 1920-ban már 16 éves, diáktársai önkéntesként harcolnak a bolsevikok ellen 936
