Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT CSÁTH GÉZA - Lőrinczy Huba: A Homokember és Andersen bácsi (tanulmány)

válik ekként, s mint engedelmes, jó fiú („Édesanyámnak tett szent fogadal szerint. , ') tudatja az otthoniakkal egy levelezőlapon betegsége hírét. Ezt rm Sejtjük máris: végzetes levél ez, hiszen utóbb Esztit is értesíti influenzájáról S tegség valóban visszahozza a gyermekéveket. Az este lázas víziói onnan isme a reggeli bágyadt ébredés pedig a hajdani törődés, csupa figyelem kiszolgálás két, az otthon, a biztonság utáni sóvárgást hozza magával. Régi látványok h<- éledeznek, még a múlt idejű igehasználat is jelenbe vált át észrevétlen H y „lakásadó asszony” gondoskodása és nyájassága, az otthon védő melegé’ «* n. latát ez sem pótolhatja. A délutáni lázak érkeztekor történik a csoda Észt’ be az ajtón”, s máris otthonná melegül a hónapos szoba Nem a szerető — dani dajka érkezett meg („ ... egyszerű és kedves volt... A haját lesímítotte ahogy cseléd korában fésülködött”), de még az anyát is helyettesítheti A v'ős t delmesen beszámol bajáról, izzadni is hajlandó, egyetlen kikötése van Estei kell olvasnia, mint az édesanya is szokta volt régen. Ki más kerülhe’r.r mint Andersen bácsi? Utoljára egyesülnek ők ketten a szeretett mesék eg’» Illően az idilli hangulathoz, előbb A Hókirálynő története hangzik fe) ma ugyancsak harmóniát, két ember téphetetlen összetartozását regélő Bodza-on amely — fikciója szerint — egy lázas kisfiú épülésére szolgál E csupa béke meghittség, csupa bizakodás hangulatot hasítja szét a lakáscsengő szava huf anya, immár a valódi, lépjen a szobába. — A feldolgozás a fő- és a melléktéma r nemeit egyesíti és modulálja. A felszínen továbbra is béke és meghittség hor mélyben viszont könyörtelen csata dúl: az anya visszaperli gyermekét a szei az utcalánnyá lett cselédtől. Azt teszi, mire tudat alatt a narrátor is vágv ám bevallani, megtenni gyáva volt. Esztinek kevés szava lehet ehhez csupá- zatos köszönését halljuk. Annál inkább elárulja kétlelkűségét, ambivalens e az elbeszélő. „Zavartan és bizonyára kissé dadogva” üdvözli anyját, az arcá nő „jól ismert szigorú vonás” láttán „nagyon megijed”, „egész testét” elfutja a leg, majd — mentendő a látszatot — kapkodva magyarázkodni kezd Anderser csira hivatkozik, az idillt őrző Bodza-anyókát meg a kisgyermekként olyannvr i retett mesét, A Hókirálynőt emlegeti oltaimul, mintegy kíméletért, bocsánaté’ dezve. Esztit is védi így, nem túl meggyőzően. Az anya azonban - bár hangja líd, csendes”, és „melegen” néz a volt dajka „szemeibe” — nem alkuszik K”ri< tétlenül emlékezteti fiát, hogy hajdan A piros cipő és A rendíthetetlen ólcr> ■ történetét legalább annyira szerette (az előbbit kommentálva Eszti önérzetére ni próbál), mire tüstént megtörik az ellenállás. A narrátor bevallja, hogy mindké sében a lányt (a másodikban önmagával együtt) szokta felismerni, majd ntva ezzel a további szócsatát — a láz hívásába menekül Nem kétséges m, nk ezután az anya és Eszti közt. Ám ha nem lehetünk is fültanúi a kínos *>«. pirító jelenetnek, lényegét szimbolikusan tolmácsolja a hős lázas álma E e reudi ihletése — akár az első tétel betétjéé — cáfolhatatlan. Maga Csáth ac sót hozzájuk, Az álom. c., már érintett írásában.1” Ebből idézünk: „Az á!or elkünk nem alszik. Tovább működik és a személyünk legfontosabb ügyeivel t <ozik. [. .] Az álom alapgondolatát, a kívánságot az álom eltorzítja, megvár.

Í

ja, mintegy más nyelven adja elő. Ez a nyelv mindaddig érthetetlen, mg a gra Ilkájával tisztában nem vagyunk. [. ) Az álom abszurd, lehetetlen, képtelen

mindig csak látszólagos. Ha kissé ásunk az álom talaján, a mélységben -rundig lis és fontos gondolatot találunk” stb. Freud maga is az Alomfejtést tai: it*5 f vének, s hangoztatta: az éjszakai álmok éppen annyira vágvteljesülesek i

nappali álmodozások”.1111 Innen nézvést könnyen érthető, mi zajlik az e. -szelő zas víziójában. Miről kamaszként hasztalan ábrándozott most osztályrész« esz _ dersen bácsi látogat el hozzá. Atyai feddéssel, oktató szavakkal fondor es ram« gikával, gyengéd fenyegetéssel („ botját csiklandósan végighuzta az a- ' ' adja tudtára ámbár szép a kettejük közt kivirult szerelem, hősünk mégse az Esztié. Anyjának jóval többel tartozik, érvel Andersen bácsi a gvetme- ' minden áldozatra kész szülő meséjével (Egy anya története) s hitetne a kielet 'll- vágyaktól elhervad az ifjúság pompája Kenetes, üregesen kongó szavaira nin- • vetése a narrátornak Csak helyeselni tud ,. gépiesen es szomorúan” nem ’1.1 a últotc.i;