Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Dúl Antal: Hamvas Béla - és "az a bizonyos esszé" (tanulmány)
csak akkor lehet hiteles, ha a bűntudatot számon tartja (Kierkegaard: szorongás).”7 És ennek csak más megfogalmazása, hogy: „Jelen lenni annyi, mint válságban lenni. .. Aki lényét nem helyezi a válságba, okvetlenül pszeudoegzisztencia. Ami any- nyit jelent, hogy aki a válság tudatát önmaga elől bármely okból elrejti és a válság következményeit saját életére vonatkozólag nem vonja le, időszerűtlen, más szóval lényegtelen.”8 Ma, a földi paradicsomban való berendezkedés európai álmának szertefoszlásával nem lehet hiteles életet „ ... úgy élni, mintha nem történt volna semmi. Tovább fecsegni a fejlődésről és a tudomány haladásáról, terveket készíteni a gazdasági kibontakozásról és a politikai megegyezésre, a nevelést reformálni, a műveltség színvonalát emelni, az új kultúra alapjait megvetni, és egyéb zsurnaliz- mus.”9 A kérdés elől többé kitérni nem lehet: van-e olyan tudás, amely az „elsápadt tudomány” és a „gonosztevő politika” létmegoldásaival szemben a korrumpá- lódási folyamatot képes megállítani és a „renormalizáció” folyamatát elindítani. A HAGYOMÁNY A kérdés tehát, tud-e az ember a hiteles létezésről? A krízisből kivezető út ezen a kérdésen áj; vezet. Már a válságra tett puszta reflexió felveti egy törés- és defektusmentes állapot létét. A lét egységének és teljességének tudása minden krízistapasztalat előfeltétele, mivel ez a végső viszonyítási alap. A mérték, amellyel a világ tényei minősíthetők, és amely nélkül értékítélet egyáltalán nem hozható. Miután a krizeológia köre lezárult, a felvetett kérdés feszültségében elemi erővel jelentkezett az igény a kutatási alap elmélyítésére és az orientáció kiszélesítésére, így vezet az út az újkoron, a középkoron, a görögökön át a Vedákhoz, a tao-hoz, a kabbalához, — a szentkönyvek tanításához: a hagyomány hoz „A huszadik század közepén túl, a lényeges esemény minden egyéb előtt és fölött a hagyomány megértése volt, és hogy azt elkezdték feltárni. Az egyes hagyományokat, azok összefüggéseit, és a térben és az időben az egész emberiségre kiterjedő egységét... A hagyomány gondolata lehetővé tette az eddigi kollektív kategóriák téves voltának felismerését. Csak egyetlen hiteles közösség van: az emberiség. Nép, nemzet, osztály, kaszt, vallás, világnézet csakis ezen belül, nem mint elválasztó, hanem mint gazdagság és sokszerűség van jelen, de csak abban az esetben, ha az egyetemes emberiség gondolata alá rendelték.”10 Mi a hagyomány? Az emberiség népen, koron és egyéni színezeten túli egységes és egyöntetű tudása az eredeti rendről, az ember „antropológiai alapállásáról”, a létezés „status absolutusáról”. Minden szentkönyv tulajdonképpeni tartalma. Lényegét tekintve néhány mondattal összefoglalható metafizikai tudás az embernek a létben elfoglalt eredeti és egyetemes helyéről (ezt nevezi Hamvas Béla alapállásnak, Guénon pedig état prdmordial-nak), a történeti kor kezdetén bekövetkezett „kozmikus katasztrófáról” (Baader), és a történeti ember jóvátételi kötelezettségéről. A tudás metafizikai, amennyiben egy — a fizikai létszintnél — magasabb valóság ihletéből szól, a filozófia metafizikájához azonban kevés köze van. A hagyománytól alig idegenebb valami, mint a filozófia neutrális fogalmi nyelve, tételekre, bizonyításra felépülő rendszeralkotása. „A szentkönyvek fundamentuma a rend. Rend csak egy van, preegzisztens, ami annyit jelent, hogy előbb volt és van, mint a világ. Rend az, ami önmagát önmagából szabályozza, állandóan rendezi és rendben tartja. A metafizikai rend (India, Kína), a kozmosz objektív rendje (Orpheus), vallási és erkölcsi rend (Irán, Judea), az emberi lét rendje itt és az örökben (Evangélium).”11 „Ha a rendről való tudat elvész, megjelennek a rendszerek. Rendszer az, ami rend akar lenni, de nem tud, valahol valamit mindig elvét és ezen a ponton megbukik ... A történeti államok és társadalmak, vallások és világnézetek és filozófiák nem a rend, hanem a rendszer jegyében állnak. Európában néhány kivételes gondolkodótól eltekintve csak szisztémákat építettek, önkényes gondolatok végeláthatatlan (szofisztikus, dialektikus) bizonyítékokkal, amelyek legalább egy helyen tarthatatlanoknak bizonyultak és összeomlottak. Amíg ma az összes rendszerek ledőlt romjain élünk.”12 876
