Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Dúl Antal: Hamvas Béla - és "az a bizonyos esszé" (tanulmány)
Hamvas Béla a hagyományt (a kinyilatkoztatást) a létről szóló hiteles információnak nevezi. Nyelve arról ismerhető fel, hogy nem bizonyít és érvel, hanem az embert legégetőbb létkérdésében megérinti, a baj (más-más tradíció megfogalmazásában a bűn, a betegség, az őrület) gyökerét feltárja. Az embert, mint Ferdinand Ebner mondja, megszólítja és válaszadásra kötelezi. „Az alapállás helyreállítása nem pszichológia, nem társadalmi, nem biológiai, nem vallásos, nem filozófiai, hanem egyszerű és konkrét és közvetlen létfeladat.”13 Aki a hagyomány gondolatát csak felületesen ismeri, könnyen abba a tévhitbe kerülhet, hogy Kelet szent könyveinek asszimilálása az egzotikus vallásokba és metafizikákba való menekülés, a meghasonlott nyugati .ember keletieskedése. Nálunk, Magyarországon az egyetemes tradícióval szemben táplált idegenkedés különösen erős, és ennek fő oka a magyar filozófia hagyományosan nyugat-európai, mindenekelőtt német orientációja. Azt, hogy ki volt Kant vagy Heidegger, minden bölcsész tudja. Azt, hogy ki Ibn Arabi vagy Shankara. legfeljebb néhány orientalista. A hagyományhoz itt csak olyan nívón mozgó emberek (okkultisták, vallási szekták, teo- zófusok) közeledtek, akiktől a diszciplínáit gondolkodás okkal elfordult. Ennek az elutasító magatartásnak reflexe él tovább Hamvas Béla életművével szemben is. Hamvas a határokat megnyitotta, de ezúttal nem megint egyszer a nyugat-európai filozófia felé (jóllehet annak aktuális kérdéseit itt nála alaposabban kevesen ismerték), hanem a magyar mentalitásnak megfelelőbb keleti gondolkodás számára.14 A tény azonban, hogy orientációja az uralkodó intellektuális tendenciákra éppen száz- nyolcvan fokban áll, a legkevésbé sem jelenti a korszak nehézségei elől való kitérést. A korhoz, a jelenhez való hűséghez két alapvető kritériumot jelölt meg: az univerzális orientációt — az egyetemes tájékozódást, hiszen a térben és időben szétszóródott hagyományt, mindannyiunk egyetemes örökségét birtokba kell venni, és a transzparens egzisztenciát, — a létezés fedetlenségét és nyitottságát, azaz a homályaitól megtisztított „átvilágított” életrendet. A műveltség hiteles egzisztencia nélkül feldolgozatlan és emészthetetlen teher, amely az ittlét zavarait csak még jobban elmélyíti. Hamvas Béla minden kollektív kategóriát, amely ennek az „áttetsző létnek” és léttisztító folyamatnak útjában áll, elutasít. „A hagyomány nem történeti izgalom, sem társadalmi forradalom, sem vallásalapítás. A hagyomány nem forradalmasít; a forradalom megbukott, de a konzervativizmus is megbukott. A középkori sötétség is megbukott, de a kiábrándulás is megbukott. Viszont semmi sem bukott meg olyan visszavonhatatlanul, mint az élet, az élet polgári megfogalmazásban, mint komfort és élvezet és kompromisszum és tudomány és darwinizmus és cél és pszichoanalízis. Mindez teljesen időszerűtlen és elavult. Megbukott az Európa ellen való lázadás, és megbukott Európa elárulása akár a buddhizmusnak, akár a görögségnek, a néger és az indián és az egyiptomi és a maya és az azték művészettel együtt, és nincs többé egzotizmus. De helyébe nem valamely új lép, hanem a régi. A történetben eddig szereplő nagyság mind megbukott, főként a zseni, a politikus, a diktátor, a bankár, a pap, a dandy, a költő, a művész, csak a szent marad meg, sajátságosképpen átalakulva, mint a legnormálisabb ember, akii mindennemű kiemelkedéstől és kiváltságtól tartózkodik. Ez sem új, hanem a régi, igen régi, az idők elejéről való. Semmi szekta, semmi rögeszme, semmi racionalizmus, semmi tudomány, semmi esztétika, semmi kenet, semmi kultúra, legfeljebb olyan ember, aki álruhás király a nép között, éspedig olyan nép között, amelyben mindenki király.”15 (A szentnek itt valóban teljesen új — a vallások szentjeitől eltérő — értelme van. A vallás szentje kivételes képességeivel és üdv-szenvedélyével „nem univerzális, hanem individuális életmegoldás és ezért nem az értelem és a rend, hanem csupán a magasrendűség körébe tartozik”16 A hagyomány „szentje” a normális ember, aki „ ... az egyetemes rendben helyezkedik el, tehetségre nincs szüksége, bárki által felvehető és élhető, nem magasrendű, nem egyéni, nem egyszeri, nem kivétel, hanem általános és szabványos.”17 Nem vallásos kategória, hanem metafizikai magatartás: „... a mindenkire érvényes egyetlen értelmes, normális életrend megvalósítása.”18) A hagyomány alapja a kinyilatkoztatás. A kinyilatkoztatás tartalmi körét azonban nem vallási dogmatika és kanonizáció dönti el. A reveláció egyetlen kritériuma 877
