Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása
Ilyen nagy termet még sohasem látott. Déli irányban szörnyű nagy, egy darabból készült csiszolt ablaküveg volt. A szoba többi része két emelet magasságban magraikva könyvekkel. A középen dobogón fekete íróasztal, tele papírral és könyvvel. Az egész szoba képekkel és szobrokkal volt díszítve, éspedig olyan gyönyörűséges szépen, hogy Joachim meg se tudott mozdulni. Az íróasztal mellett férfi állott, s amikor a (belépő zaiját meghallotta, lejött. Magas, erős férfi volt, negyvenhat-negyvennyolc éves lehetett, sűrű fekete hajjal, de már sok fehér szállal a fején. A legfeltűnőhb a férfin a keze volt, a csontos, iszonyatos akaratra és öntudatra valló keze, aztán a kékesszür- be, villamosszikrafényű szeme. Ez a szem, mintha állandóan áramot szikrázott volna, nem is szem volt, hanem hidegfényű hatalmas csillag. Mi kell, ember? Kérdezte. Még nem tudott felelni, amikor az ajtó újra kinyílt és belépett a titkár vezetésével a tíz feketeruhás. Uram, kiáltott a titkár és mélyen meghajolt. Nagy csend lett. Beszéljen titkár úr, szólt a férfi csendesen és hangjában egy kis érdeklődéssel. A titkár elmondta Joachim érkezését és esetét. Elbeszélte, mikép,pen kereste a hibát műhelyről-műhelyre s hogyan vallott kudarcot mindenütt. Végül elmondta, hogy az igazgatóságnak mit kellett határoznia. A rend érdekében, tette hozzá alázatosan. Határozott tilalmam ellenére, szólt halkan és ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, persze azzal a szándékkal, hogy előttem elhallgatják. A titkár erre lehajtotta a fejét. A férfi egy pillanatig gondolkozott, aztán így szólt: A dolgot magam fogom megvizsgálni. Önöket majd kéretni fogom, ha véleményükre szükségem lesz. Igenis főikormányzó úr, szólt a titkár. Mire mindannyian meghajoltak és elmentek. Olbrin Joachim csodálkozva nézett a férfire. Ez az ember volt a világ főkormányzója. Mikor azok elmentek, a főkormányzó az emelvényre lépett, széket tett az asztal -mellé és azt mondta: Gyere és ülj le. Mi a neved? Joachim leült és megmondta. Most mondd el, mi 'bajod. Joachim elkezdte mondani. Elbeszélte egész élete történetét, nem takarékoskodott a szavakkal, mert látta, hogy a főkormányzó figyelmesen hallgatja. Végigmondta, hogyan -került el hazulról, ml mindent próbált meg életében, s hogy érlelődött meg benne az elhatározás, hogy eljön ide. Aztán elbeszélte kalandjait ebben a házban. És mit akarsz tőlem tulajdonképpen? Elmondtam életem történetét, válaszolta Joachim és abból kitűnt, hogy bizony mindent megpróbáltam, amit csak lehetett. Most már nem tehettem mást, mint hogy eljövök ide és eligazítást kérek attól, aki az emberiség sorsát igazgatja. A főkormányzó egy kicsit hallgatott. Aztán felállt, a terem másik oldalán tevő szekrényhez indult, a középen kinyitott egy fiókot, kivett belőle valamit, visszatért az asztalhoz -és leült. Jó sokáig meredt maga elé, aztán kezét hirtelen megrázta és valamit az 824
